Szerző: Peter Podbrežnik
Előadó: Saga
Kiadó: SPV Records
Megjelenés: 2005
Játékidő: 80:40
Értékelés: 5/5
(a 2. számú kritika szerzője: Peter Podbrežnik)
A „The Chapters Live” dupla koncertalbum a legendás kanadai art rock együttes történetének egyik legnagyszerűbb, de egyben legfontosabb kiadványa. A titokzatos sci-fi kirakós darabkái, amelyek már a stúdiópályafutásuk elejétől fel-feltűntek, itt végre összeálltak egésszé.
A nagy koncepcionális rejtély, amely az úgynevezett „fejezeteken” (olyan különleges dalokon, amelyeket egy-egy történetrész sorszámával jelöltek, és amelyek a lezárásukra vártak) keresztül ennyi éven át izgatta és szította a rajongók fantáziáját, végre feltárult és lezárult. A „The Chapters” saga 25 év (közbeeső szünetekkel) után ezzel a fantasztikus koncertfelvétellel diadalmasan ért véget. A rajongók álma végre valóra vált. A „The Chapters” pedig nem pusztán a rajongók fejét régóta emésztő koncepció megvilágítása, hanem a zenekar legjobb koncertalbumának is esélyes jelöltje.
Térjünk rá először a „The Chapters Live” lényegére. A „The Chapters” koncepcióját elsősorban egy bizarr hír ihlette Albert Einstein agyáról, amely a boncolóorvosa házában volt, másodsorban pedig különféle hidegháborús események. Minden 1978-ban kezdődött, vagyis egy évvel a zenekar megalakulása után, amikor Jim Crichton, a basszusgitáros, alkalmi billentyűs és producer egy újságban azt olvasta, hogy a híres fizikus agya Thomas S. Harvey patológus otthonában van, aki 1955-ben elvégezte Einstein boncolását. Az a nagy rejtély, hogy az atomenergia titkát megfejtő zseni agya miért volt ilyen sokáig a boncolóorvosa birtokában, egy pillanat alatt felkorbácsolta a fantáziát. Így született meg a titokzatos sci-fi koncepció, amely aztán szünetekkel, 25 éven át tűnt fel az albumaikon. A zenekar így éveken át nagyon ügyesen fenntartotta azok érdeklődését, akik lelkesen várták a nagy végkifejletet.
Az első négy album után évekig szünet következett, egészen a ’90-es évek végéig és a „Full Circle” (1999) című lemezig, amikor újra felbukkantak a „fejezetek”. Ez egészen a „Marathon” (2003) albumig tartott, amelyen megjelent az utolsó „fejezet”, amellyel a történetnek véglegesen le kellett zárulnia. A leglenyűgözőbb és legszokatlanabb, hogy a „fejezetek” zenéje és szövege is úgy jelent meg az albumokon, hogy nem követték a sorrendet (nem is beszélve az 1981 – amikor megszűntek feltűnni – és az 1999, amikor újra megjelentek, közötti nagy űrről), mégis, ahogy végül kiderült, vagyis ezen a felvételen, az egyes részek/dalok remekül összekapcsolódnak egy lezárt történetté. A Saga-rajongók légiói az évek során megpróbálták megtalálni a saját magyarázatukat, és az egyes „fejezeteket” valamilyen értelmes koncepcióvá fűzni. Közben a részükről egy csomó többé-kevésbé érdekes sci-fi történet született, de mindenki arra a pillanatra várt, amikor a zenekar tagjai végre elárulják az igazságot a titokzatos koncepcióról.
A „The Chapters” története nagyjából így szól: a Földet jóindulatú idegenek figyelik, akik külsőre leginkább óriás szöcskékre hasonlítanak. Aggódni kezdenek az emberiség egyre fokozódó önpusztítása miatt. Rájönnek, hogy találniuk kell a Földön valakit, akivel kommunikálhatnak, és aki változtathatna a helyzeten. Valakit, aki nagyon intelligens. Hamarosan kiderül, hogy akit kerestek, Albert Einstein, már meghalt, miután nagy humanistaként végül csalódottan és teljesen összetörve ismerte fel, hogy az emberiség pusztító módon használta fel tudományos eredményeit nukleáris fegyverek gyártására („Images” Chapter 1). Az idegenek egyúttal rájönnek, hogy az agyát időközben biztonságba helyezték, és az egyetlen mód, hogy megmentsék az emberiséget önmagától, ha Einsteint visszahívják az életbe („Don’t Be Late” Chapter 2).
Ennek érdekében az agyát egy különleges robot-exoszkeletonba építik, és a legendás tudós új testben éled újra („It’s Time” Chapter 3). Einstein segítségével nekilátnak mindannak, ami a végső tragédia megelőzéséhez szükséges. A katonai raktárakból elkezdik elhordani a nukleáris robbanófejeket a bolygóközi bázisaikra, ahol különleges eljárással megsemmisítik őket. Eközben a Föld hadserege természetesen folyamatosan akadályozza őket („Will It Be You” Chapter 4). Az emberiség képtelen szembenézni az igazsággal. Az értelmetlen konfliktusok és háborúk tovább folytatódnak, az idegenek pedig végül kénytelenek lehetetlenné tenni minden tömegpusztító eszközt, és ahol szükséges, átvenni az irányítást a kormányzati épületek felett („We’ll Meet Again” Chapter 15).
Minden eshetőségre kidolgoznak egy tartalék tervet is arra az esetre, ha a küldetésük balul sülne el. Kiválasztanak egy bolygót, ahol az emberiség új kezdetet vehetne, ha a Földre szomorú sors várna, és az élet lehetetlenné válna ott („Worlds Apart” Chapter 16). A történet vége így teljesen nyitott maradt, és mindenki saját értelmezésére van bízva. Egyesek azt mondják majd, hogy a múltban már rengeteg jobb sci-fi koncepció született, de ha meggondoljuk, hogy a Saga elsősorban zenészekből áll, nem íróküől, el kell ismerni, hogy a történetnek megvan a maga bája, ugyanakkor sajnos még mindig nagyon aktuális. A zenekar a kísérőszövegben megköszönte mindazoknak a rajongóknak, akik az évek során elküldték neki a saját változataikat, és arra biztatta őket, hogy ezzel ne hagyjanak fel. Jim Crichton nem zárta ki, hogy a „fejezetek” egyszer a jövőben újra felbukkanjanak, bár ez kevéssé valószínű (ahogy két évvel később megtudtuk a Jim Gilmour billentyűssel készült interjúból).
Ha kitérek e felvétel minőségére és arra a színvonalra, amelyen az egyes „fejezeteket” előadják, nem találok elég szavakat, amellyel kellőképpen dicsérhetném ezt a kiadványt. A felvétel az összes „fejezet” fenomenális előadásával és az élő fellépés hihetetlen energiájával büszkélkedhet – olyannal, amilyet csak a Saga képes nyújtani –, mindenféle érzékelhető és szükségtelen stúdiókozmetikázás nélkül.
Aligha kell mondanom, hogy a „fejezetek” többsége a pályafutásuk legjobb alkotásai közé tartozik, és a progresszív rockos oldalukat kedvelők mind rajonganak értük, ahogy az is igaz, hogy néhányuk csak ritkán került fel a koncertrepertoárjukra. Miközben a régi klasszikusok, mint a „Don’t Be Late”, „It’s Time”, „Will It Be You?” és „Too Much To Loose”, még mindig lángolnak, az újabb szerzemények kiváló előadásai sem nyűgöznek le kevésbé, pedig ezek nem is olyan régen vívták ki a klasszikus státuszt. Valahányszor meghallgatom a „The Chapters Live” változatait olyan daloknak, mint a „Remember When?”, „Ashes To Ashes”, „Uncle Albert’s Eyes” és a záró „Worlds Apart”, élvezem a progresszív rock és a klasszikus rock fúziójának mestereitől a koncertperfekciót.
A Saga mindig is fantasztikus zenészekből állt, stúdióban és színpadon egyaránt, ezért semmi csodálnivaló nincs abban, hogy a felvétel összes előadásán hallhatjuk a karizmatikus és pótolhatatlan énekes, Michael Sadler rendkívül átélt énekét, Ian Crichton gitáros és Jim Gilmour billentyűs virtuóz bravúrjait, Jim Crichton basszusgitáros dallamos finomságait és Steve Negus hatalmas dobolását (utóbbinak ez volt az utolsó kiadványa az együttessel) színpadi erejük csúcsán.
A „The Chapters Live” tiszta koncertfantázia, és kétségkívül a századelő egyik legjobb rock koncertalbuma. Mit is kívánhatna még az a rajongó, akinek ilyen koncertmeglepetést készítettek? A titok csodálatos módon feltárult, de nem kétlem, hogy még sokan vágynak majd új „fejezetekre”, amelyek annyi éven át ennek a hihetetlen zenekarnak a fő védjegyei közé tartoztak. Hiába zárult le úgy tűnik a „The Chapters” saga, remélhetőleg a Sagáról szóló saga még sokáig nem kapja meg az epilógusát.
=============================================================
(az 1. számú kritika szerzője: Aleš Podbrežnik)
Erre a pillanatra a Saga rajongói egy örökkévalóságot vártak! Úgy beszélek, mintha ezekből a rajongókból annyi lenne, mint égen a csillag, he, he,… na, azért néhányan vagyunk… túlélők! Miért is lenne különleges ez az „élő” album? A Saga a „Saga” (1977) debütálásától a Marathon (2003) lemezig az egyes albumokon olyan dalokat ad ki, amelyek címe után zárójelben ott a „chapter” jelölés és mellette egy római szám. Mióta az együttes létezik, és pályafutása során többé-kevésbé sikeres lemezeket ad ki, követhetjük egy titokzatos történet, egy koncepció alakulását is, amely az eddig kiadott összesen tizenhat részen át bontakozik ki. Vagyis összesen tizenhat dal az együttes pályafutásából, ha egymás után venné fel őket, azon a 28 éven át, amíg a Saga megírta őket, jó 80 perc hosszú konceptualizált történetet tesz ki, vagy más szóval elegendő anyagot két stúdióalbumhoz. Hogy a Saga ne kínozza úgy a rajongókat, hogy a dalok és a CD-lejátszóban a lemezek között folyton „ugrálniuk” kelljen, túl sokat vacakolva és gondolkodva, mind a 16 részt egymás után vették fel. Méghozzá élőben!
Hogy mennyire agyafúrt az együttes a koncepció 28 éven át tartó, „ellenpontként” történő alakításával kapcsolatban, azt mutatja az észrevétel, hogy a sorozatban az összes rész között nincs pl. két ballada, hanem a kompozíciók dinamikusan váltják egymást. Igazán érdekes lenne megkérdezni az együttest, hány ötlet volt már a fejükben a koncepció alakulása közben, amikor 28 éve felvették az elsőjüket, és hogyan döntötték el, mikor veszik fel a teljes koncepció egyes részeit. Az első lemezt nyolc rész kerekíti, amelyek az első négy stúdióalbum közötti időszakban íródtak, vagyis a „Saga” (1977) debütálástól a „World’s Apart” (1981) lemezig.
Ez az időszak a Saga számára rendkívül sikeres volt kereskedelmileg, és a rockrajongók emlékezetébe az első négy album dalai vésődtek be különösen. Ezután a modern hangzásokkal való kísérletezés korszaka jött, amellyel a Saga nem nagyon boldogult, majd a ’90-es évek második felében visszatérés következett a gyökerekhez. Visszatértek a szólók, a Saga kiadta a „Full Circle” (1999) lemezt, és ezzel feltámasztotta a koncepciót, a lemezen még a hős nevét is kiadta (Uncle Albert’s Eyes, tizenharmadik rész). A koncepciót a Saga a „Marathon” (2003) lemezzel és a World’s Apart című tizenhatodik résszel kerekítette le. Egymás után felvéve most szépen kiegészítik a koncepció képét. A második lemez így a „Full Circle” (1999), „House Of Cards” (2001) és „Marathon” (2003) lemezeken megjelent koncepció maradék nyolc részét tartalmazza.
Íme néhány sor a „Chapters” koncepcióból, amelyet Jim Crichton mutatott be. Az ötlet 1977-re nyúlik vissza, amikor is Jim egy magazinban olvasott egy cikket arról a hírről, hogy Einstein agyát a halála után egy intézetben őrzik további tanulmányozás céljából. Később ezt a hírt zseniálisan kiegészítették a nukleáris háborúról szóló pletykák, és az emberiség a szakadék szélére került, ráadásul ekkortájt kezdett megjelenni a „Csillagok háborúja” filmtrilógia is. Mindez hatott az együttes koncepciójára. A koncepció alapgondolata, hogy valaki más, messze-messze az űrben szorgalmasan figyeli és felügyeli a Föld bolygó fejlődését. Ezek a rendkívül gondoskodó földönkívüli lények attól tartottak, hogy a fejlődés egy pontján a Föld önpusztításba torkollik. Ezért úgy döntöttek, hogy szükségük van valakire „odalent” (a Földön), aki elég erős és sikeres ahhoz, hogy visszategye a dolgokat a helyükre, és helyreállítsa a Földön az egyensúlyt. Hamarosan rájöttek, hogy az egyetlen ember, aki képes ilyen nagy dologra, Albert Einstein. A terv az volt, hogy Einsteinnek újra testet adnak (ezt a testet először az együttes debütáló albumán ábrázolták, és minden olyan album borítóján megjelenik, amelyen a koncepció egyes részei megjelentek, egy rovar és egy ember keresztezésére emlékeztet), hogy Einstein visszatérhessen (újra életre kelhessen), és bármi áron megtegyen mindent, ami szükséges, hogy tevékenysége elindítsa a Föld bolygó fennmaradásához szükséges változásokat. Az első részben (Images) Einsteinnel találkozhatunk öregemberként, aki az őrület szélén áll, és végső erőfeszítéssel próbálja megérteni az élet értelmét, és a járdára festi azoknak az embereknek és eseményeknek a képét, akik befolyásolták az útját, amelyet ebben az életben választott. Az eső elmossa a képeket, amelyeket Einstein kolléga festett, és ez a természetes halálát szimbolizálja…. A történet többi részét, amely így kapja meg igazi lendületét, megrázó bonyodalmát és rendkívül feszült kibontakozását, pedig magatok rakjátok össze, nemde?
Az albumon nem használtak utólagos stúdiószépítéseket és vasalásokat, ezért számíthattok olyan pillanatokra, amelyek az audiofilek számára kevésbé tökéletesen szólnak, mert a hang nem mindig kiegyensúlyozott. Ám az a tény, hogy a Saga nem játszadozott „overdubokkal”, megőrizte a szükséges „live feelt”, amelyet ez a lemez meggyőzően hordoz. Az együttes szilárd, összeszokott, az ének fantasztikusan átélt, a szólózás utánozhatatlan, a hang igazán „sagás”. Szigorúan felismerhető és egyedülálló. A Saga az Saga. Senki nem képes még csak megközelítőleg sem így szólni. Ilyesmibe a rocktörténetben még senki nem vágott bele. Ezért a „The Chapters Live” megjelenése valóban különleges fajta meglepetés, amelyre még a legőrültebb álmaimban sem számítottam volna. Igazán szép az együttestől, hogy ennyi várakozás után ez a titokzatos történet is végre megoldódott.
Felállás
Michael Sadler – ének
Jim Crichton – basszusgitár, billentyűs hangszerek
Ian Crichton – gitár
Jim Gilmour – billentyűs hangszerek, vokál Steve Negus – dob
Produkció
Jim Crichton
Számlista
1. Chapter 1 : Images (5:03)
2. Chapter 2 : Don’t be late (6:27)
3. Chapter 3 : It’s time (4:09)
4. Chapter 4 : Will it be you (6:27)
5. Chapter 5 : No regrets (3:48)
6. Chapter 6 : Tired world (6:36)
7. Chapter 7 : Too much to lose (3:18)
8. Chapter 8 : No stranger (6:23)
CD 2.:
1. Chapter 9 : Remember when ? (5:24)
2. Chapter 10 : Not this way (2:57)
3. Chapter 11 : Ashes to ashes (4:37)
4. Chapter 12 : You know I know (4:01)
5. Chapter 13 : Uncle Albert’s eyes (4:55)
6. Chapter 14 : Streets of gold (4:11)
7. Chapter 15 : We’ll meet again (5:40)
8. Chapter 16 : Worlds apart (6:44)
