Előadó: Suicide Silence
Kiadó: Century Media
Megjelenés: 2011
Játékidő: 39:19
Értékelés: 3.5/5
Az extrém metal rajongói, üdv itthon! A Suicide Silence harmadik stúdióalbuma eddigi legérettebb arcát mutatja a zenekarnak. Hangzásban a Suicide Silence ismét az élő, nyers érzet erősebb kiemelésére megy rá, ami hálásan hat a banda rajongóira: még közelebb hozza a kvintett által szított, kompromisszumot nem ismerő, dühödt agresszió érzetét.
Azok az elemek, amelyekkel a zenekar az előző két lemezen bemutatkozott, teljes egészükben megmaradtak a „The Black Crown”-on is. Ami a technikai kivitelezést illeti – a breakdownok vakmerő dinamikáját, amelyek az új anyagot is átjárják, valamint a mélyre hangolt riffelés kiemelkedő rombolóerejét, utóbbi helyenként a Pantera thrash riffjeinek elemi erejével kacérkodik –, a „The Black Crown” olyan lemez, amely teljes fényében áll a tettei mögött.
Deathcore sok félhangos megoldással, amely nem tűri a dallamot. Ez az elem elengedhetetlen az apokaliptikus kilátások felvázolásához és a fogyasztók fülvérzésének kiváltásához! Ez természetesen az új Suicide Silence-re is igaz, amely ezt a vonást legfeljebb tovább mélyíti.
Ha a részletekbe megyünk, kissé untat is éppen ez a már lerágott arzenál a két gitáros részéről, akik a megoldásaikban gyakran ismétlik önmagukat. A riffekre szűkülő kifejezésmódot viszont a zenekar kiváló üvöltője, Mitch Luker hatékonyan töri szét; nyugodtan elhiheted, hogy az előző és az új lemez között eltelt időben egy órácskányit sem hanyagolta el az énekgyakorlást. Az a dinamikus váltás, ahogy a „death growlról” a „fájdalmas” visításra kapcsol, ismét hibátlan, Mitch pedig továbbra is első osztályú megtestesítője a végzetes dinamikának, amely így oldja a két gitáros időnkénti merevségét és azt a lazaságot, ahogy a bevált gitárfrázis-képleteken belül mozognak.
A zenekar ennek érdekében további húzásokkal dobta fel a számokat. A Smashed vokális duettje – egyébként a dal egy remek Exodus–Pantera-féle riffgroove-on nyugszik – jó példa arra, mennyire összeillik Luker és Frank Mullen (Suffocation) énekstílusa, nagyon is üdvözlendő, és maga a dal minőségben is kiemelkedik a lemezről. A másik vendég, aki a Witness The Addiction című számban működik közre énekkel – ez egyébként az album leghosszabb dala, jó öt és fél perces –, Jonathan Davis (Korn). Utóbbi tiszta énekdallamával és sajátos vokális megközelítésével a Korn nu-metal elvének és a deathcore-nak a keresztezésérzetét hozza be. A lemez közepén kissé megnyugtató dal valahogy nem fog tetszeni azoknak, akik a zenekar stilisztikai tisztaságát féltik, a zenekar mégsem veszít ezzel a számmal a lemez baljós, végzetes fókuszából!
Bár a lemez nem hoz semmi megrázót, az elődjénél jóval intenzívebb szinten van összerakva, ezért a Suicide Silence eddigi legrombolóbb albuma. Minden szám – a hangszeres, finoman szólva felesleges March To The The Balck Crown interlúdium kivételével – arra van kihegyezve, hogy a Suicide Silence nyers, megalkuvást nem ismerő, tombolóan sátáni menetelésének energiáját átadja a színpadokon. Akik tisztában vagytok a Suicide Silence színpadi erejével, amit a srácok nemrég a szlovén fővárosban tett látogatásukkor is megmutattak, tudjátok, mit jelent ez. És ez az alappont, amelyet a zenekar a „The Black Crown” megalkotásakor követett. Hogy a legbrutálisabb legyen. A maga kifejezési vonalán a Suicide Silence a harmadik albumuk megjelenésével is biztosan a „deathcore” műfaj által megtestesíthető hangterror abszolút élmezőnyébe tartozik!
Felállás
Mitch Lucker – ének
Chris Garza – gitár
Mark Heylmun – gitár
Dan Kenny – basszusgitár
Alex Lopez – dob
VENDÉGZENÉSZEK:
Jonathan Davis – ének a 7. számon
Frank Mullen – ének a 9. számon
Produkció
Steve Evetts
Számlista
1. Slaves to Substance
2. O.C.D.
3. Human Violence
4. You Only Live Once
5. Fuck Everything
6. March to the Black Crown
7. Witness the Addiction
8. Cross-Eyed Catastrophe
9. Smashed
10. The Only Thing that Sets Us Apart
11. Cancerous Skies
