The Art Of Balance
Előadó: Newman
Kiadó: Chrome Dome Music
Megjelenés: 2010
Játékidő: 61:39
Értékelés: 3.8/5
Az új Newman-lemez minden tekintetben megőrzi a korábbi munkák minőségi állandóságát és folytonosságát, ugyanakkor arra is felhívja a figyelmet, hogy hangzásában ismét keményebb. Ez a jellegzetesség már az előző két albumot is díszítette, és az látszik, hogy Steve Newmannek ez az irány több mint megfelel.
A „Primitive Soul” (2007) utódja nem csupán a szemnek kellemesebb borítóval büszkélkedhet. Egy hangyányit ihletettebbnek és változatosabbnak is hat az elődjénél, ami nagyon jó hír, hiszen Newman hét stúdióalbummal a háta mögött már réges-rég kijelölte művészi fejlődésének és zenei kifejezésmódjának határait. Ezért minden eltérés üdvözlendő.
Az élénk produkció alatt, amelyben a gitárok hangsúlyos élességet és hangzásbeli izzást kapnak, természetesen ott szikráznak a dallamos rock műfajára jellemző szerzői megoldások. Ha a lemez legjobb pillanatait kell kiemelnem, ahol ismét remekül megfér egymás mellett a brit dallamos rock minden alapeleme, az mindenképp a The Miracle, amely az egyik leghosszabb szerzemény, ugyanakkor az egyik legcsiszoltabb főrefrént is felvonultatja, ami egy pillanat alatt a bőröd alá kúszik. A The Miracle előtt pedig a rendkívül tömör, mégis gyúlékony Endless és Edge Of The World vezeti be a hallgatót ebbe a hangulatba.
Az első igazi AOR-pillanatot a nyugodtabb Stay With Me jelenti. Itt határozottan érezhetően több a pop eleme, mint a lemez első négy dalában. Ennek ellenére olyan számról van szó, amelyben Newman rendkívül határozottan szól, amiben közrejátszanak a megrögzött rókák gazdag tapasztalatai is, akik pontosan tudják, hogyan kell bánni a stúdióban a dolgokkal. Itt természetesen nagyobb szerepet kapnak a billentyűk, amelyek egyenrangú karaktert adnak a gitárriffek mellett, és dinamikusan élénk, hangzásban kiaknázott képet rajzolnak a harmonizált háttérről. Newman nem feledkezett meg minden igazi dallamos rock alapvető ismertetőjegyéről sem. A többszólamú vokális harmóniák ismét kiválóan megformáltak, így ezen a lemezen is magától értetődő, hogy a dalok hangulati csúcspontjai éppen a refrének. Mintha meghallgattak volna: a Stay With Me után a srácok egy újabb hasonló zenei élménnyel jönnek a Tumble Down formájában.
A középső hangszeres részek felfokozzák az események dinamikáját, gondoskodnak a szükséges hangulatváltásokról, és úgy vannak megírva, hogy egy pillanatra sem törik meg a vers–refrén viszony tömörségét. A szólók rövidebbek, mondanivalójukban sűrítettek, és szilárdan felépített hangsorok tiszta alakját viselik. Egy szemernyi pazarlás sincs bennük. Minden a helyén van, a tömörség, a dallamosság és a dal felépítésének szolgálatában.
A második fele ismét kissé keményebb fordulatokkal indul, a The Miracle energiáját pedig képszerűen és minden tekintetben sikeresen folytatja a Wish You Well. A Find My Heart és a Break It Again a refrénben egy hajszálnyival túl kiszámíthatónak hat, és nem éri el a többi dal hangulati magasságát. Ezzel szemben a Forever című ballada nagyon jól vizsgázik, és a lemez egyik legsikerültebb száma. Az album kiváló szinten zárul. Egy olyan számmal, amely semmiben sem marad el a remek The Miracle mögött. A pozitív és felpörgetett Stronger ez, amelyben Newmannek ismét mesterien sikerült kiemelnie a brit dallamos hard rock üzenetének minden elemét, mégpedig úgy, hogy fenntartások nélkül megbabonázza e műfaj minden igaz hívét.
Szeretném kiemelni a lemez legelejét, amely a csavarosságával meglep. Ez a Hero To Zero, amely a legélénkebb produkciót is kapta, Steve pedig bőségesebben él énekhangja torkosabb jegyeivel. A nyitó meglepetés több mint üdvözlendő, mert garantálja, hogy ez az album kifejezésmódját tekintve még szembetűnőbben tér el a régebbi Newman-kiadványoktól.
A „The Art Of Balance” pontosan az, amit a címe sugall. Megtalálod rajta a brit hard rock hagyományos örökségének minden összetevőjét a megfelelő adagokban. A lemez valóban kínál néhány kiváló pillanatot, mint a The Miracle és a Stronger, továbbá egy csomó tömör és dallamában ragadós számot, a tökéletes Forever balladát, a kevésbé érdekes pillanatokból pedig csak egy csipetnyi marad. Még valami. Newman nem például az FM: az utolsó három kiadványon az AOR-elemek üzenete csak jól meghatározott helyeken van jelen. Tehát csak időnként. Ez eltérés az első lemezekhez képest, amikor Newmant még gondolkodás nélkül be lehetett sorolni az AOR-ba. A „The Art Of Balance” magas színvonalú lemez, amely mindenkinek tetszeni fog, aki esküszik a dallamos kiérleltségre és a tökéletességre, megerősítve a (szükséges) drámai hangulat megteremtésének született érzékével. Newman ezzel a lemezzel megmarad a brit előadók élvonalában, akik megőrzik a szigetországi hard rock minden sajátosságát.
Felállás
Steve Newman – ének, gitár, billentyűk, basszusgitár
Rob McEwen – dob, ütőhangszerek
VENDÉGZENÉSZEK:
Mark Thompson-Smith – háttérének az 1. és a 4. számban
Geoff Wootton – háttérének az 1., a 11. és a 12. számban
Produkció
Steve Newman
Számlista
1. Hero To Zero
2. Edge Of The World
3. Endless
4. The Miracle
5. Stay With Me
6. Tumble Down
7. Wish You Well
8. Find My Heart
9. Your Surrender
10. Break It Again
11. Forever
12. Stronger