Testament: Brotherhood of the Snake
Kiadó: Nuclear Blast Records
Megjelenés dátuma: 2016. 10. 28.
Produkció: Eric Peterson & Chuck Billy
Az album hossza: 45.47 perc
Stílus: Thrash Metal
Értékelés: 9.0/10
A „Brotherhood of the Snake” az amerikai thrash metal bajnokok, a Testament legújabb, tizenegyedik stúdióalbuma. A zenekar négy évvel ezelőtt a „Dark Roots of Earth” (2012) lemezzel nagy stílusban tért vissza korai, thrash metal klasszikusnak számító albumainak magas színvonalához, és meg is érdemelt lelkesedéssel fogadták a rajongók és a kritikusok. A „Brotherhood of the Snake” felvétele előtt basszusgitáros-csere történt: Greg Christiant Steve DiGiorgio (ex-Death, Control Denied, Iced Earth) váltotta, aki legutóbb az újrajátszott régi slágereket tartalmazó „First Strike Still Deadly” (2001) albumon dolgozott együtt a bandával. Chuck Billy énekes elárulta, hogy az új lemez félig koncepcióalbum: a szövegek nagy része és maga a cím is a hírhedt összeesküvés-elméletekre utal, amelyek szerint hüllőszerű, idegen lények látogatói az ókor óta alakítják az emberi civilizációk sorsát, többek között egy titokzatos szabadkőműves páholyon, a kígyóimádók páholyán, vagyis a kígyókultuszon keresztül. A rendkívül érdekes téma ellenére a „Brotherhood of the Snake” hallgatása közben – a címadó dalt leszámítva – nem jön át ilyen koncepcionális érzet, hiszen minden szám külön fejezetként szól, ami a Testament által művelt zenei stílusban teljesen természetes.
Zeneileg a Testament ezúttal talán minden idők legvadabb thrash-os és ritmikailag leggyorsabb lemezét hozta össze, a leglassítós manőverek és korlátok nélkül. Ezt a Testament gond nélkül megengedheti magának, hiszen soraiban van a kivételes virtuóz Alex Skolnick, a világ egyik legjobb és leggyorsabb gitárosa, akinek zenei látóköre messze túlnyúlik a metal határain, egészen a kísérleti zenéig és a jazz rock fusionig, amit különféle mellékprojektjeivel – például az Attention Deficittel és az Alex Skolnick Trióval – többször is bizonyított. A Testament a „Brotherhood of the Snake” lemezen ismét szétveti a düh, amely állandóan sugárzik Chuck hangjából és a szövegeiben rejlő számtalan társadalomkritikai „nyílvesszőből”. Ez a brutális töltet az album elejétől a végéig nem lankad, közbeeső „pihenő” nélkül, egy esetleges balladáról nem is beszélve, amilyenek olykor váratlanul a legagresszívebb metal lemezeken is felbukkannak.
A „Brotherhood of the Snake” a címadó számmal nyit, amely csak úgy ontja a nagy oktánszámú energiát a vérbeli gitárfutamoknak, a dupla lábdob brutális püfölésének és Chuck „megveszett” hangjának köszönhetően. Az utóbbi dalról dalra változik az agresszív thrash-es hangvételtől a gyilkos, death metalt súroló hangzásig. A kiváló technikai szintű gitárharmóniák pedig azok, amelyek az egyes részekbe azt az igazi lelket lehelik, ami a középszerű teljesítményből mesterművet csinál. Eric Peterson, a Testament egyetlen tagja, aki a kezdetektől, még a Legacy-korszak óta a zenekarban van, egykor kizárólag ritmusgitáros volt, ma viszont már évek óta megegyezés szerint osztozik Skolnickkal a szólókon, nem csak a gitárharmóniákon, miközben az album szinte roskadozik a sokféle riff súlya alatt. A dobok kínzása Gene Hoglan, az „acélember” irányításával a „The Pale King” című számban folytatódik, ahol a technikai tökély és az agresszió keményen kezet fog egymással, Chuck vokális „hajlékonysága” és az egyébként is kérlelhetetlen ritmikai „golyózápor” mellett pedig néhány egész érdekes, dallamosabb gitárharmónia is akad.
A fanatikusan gyors ritmikus rohamok a „Stronghold” című számban, ahol valóságos vámpíros hangulat uralkodik, tovább fokozódnak, miközben Chuck énekben folyamatosan váltogatja a kissé különc, örökké morgolódó nagybácsi és a vérre szomjazó, tökéletes pszichopata „szerepét”. A „Seven Seals” már a címével – amely Bergman fekete-fehér filmklasszikusát, A hetedik pecsétet idézi – jelzi, hogy kifejezetten sötét alkotásról van szó. A brutális pusztító menetelés nem szűnik, a szuperszonikus gitárfutamok viszont kissé lenyugszanak, és több teret adnak a drámai, agresszív vokális kitöréseknek. Az instrumentális szakasz közepén Skolnick gyorsan talál helyet néhány rövid gitárimprovizációnak, amelyek Joe Satriani egyik legjobb tanítványa kezében mindig érdekesen sülnek el.
A „Born In a Rut” hallgatása közben az lepi meg leginkább, milyen könnyedén vált át a banda a szám közepén tiszta thrash metalból szinte teljesen hard rockra, félig bluesos gitárfutamokkal – ez egy Skolnick-féle gitárvirtuóznak ugyan gyerekjáték, de így is rendkívül agyafúrt, teljesen váratlan meglepetés. A „Centuries Of Suffering” folytatja a thrash-es „földi poklot”: gyilkos dobrohamok és őrült gitárfutamok uralkodnak, Chuck pedig megint „vérre szomjazik”. Nehéz kideríteni, pontosan mire vonatkozik a szám társadalmat elítélő szövege, talán az észak-amerikai őslakosok szenvedésére, tekintve, hogy Chuck ereiben is folyik némi őslakos vér.
A „Neptune’s Spear”, a „Brotherhood of the Snake” egyik legjobb pillanata, amelyen Skolnick is otthagyta szerzői bélyegét, egy újabb megvadult thrash-bomba hatalmas gitárharmóniákkal, kíméletlen dobhadjárattal és félig őrült énekkel, és mint ilyen, az összes régi hívet lenyűgözi majd. A „Black Jack”-ben Hoglan dobkínzása új végleteket ér el, miközben Skolnick csak úgy mellékesen kiránt egy technikásan csiszolt gitárszólót. Chuck „vokális pszichózisa” a „Canna-Business”-ben sem lankad – a szám pont megfelelő adag old school thrash tombolást és technikai finomságot tartalmaz –, a szövegben pedig „epét okád” a korrupt üzletemberekre és politikusokra, ami a Testamenttől legalább a „The New Order” (1988) óta „klasszikusnak” számít. A „new order” kifejezés egyébként a szövegben meglehetősen sokszor elhangzik. Az album az egyházellenes „The Number Game”-mel zárul, igazi Testament-módra: a dupla lábdob terrorjával, mérgező gitárfutamokkal és vámpírszerű vokális tombolással, olyan szinten, mintha egy elmegyógyintézetből épp most megszökött sorozatgyilkos üvöltene.
A „Brotherhood of the Snake” klasszikus Testament-album, vagyis kíméletlen adag szuperszonikus hajtású thrash metal brutalitást kapsz, gyilkos, magas technikai szinten megírt gitárfutamokkal átitatva, miközben Chuck hangja az elejétől a végéig úgy szól, mintha az imént üzent volna hadat az egész világnak. Sok szempontból az remek elődjének, a „Dark Roots of Earth”-nek még agresszívabb és gyorsabb változata néhány igencsak szórakoztató meglepetéssel, amely az elejétől a végéig megőrzi dühös, teljesen vámpírszerű természetét, és biztosan lenyűgözi majd az összes régi hívet. Ez egyben azt is jelenti, hogy a 2016-os év egyik legjobb (nem csak thrash) metal teljesítménye. Ideje helyrehozni a régóta tartó igazságtalanságot, és a thrash metal „csodálatos négyese” mellé végre a Testamentet is felsorolni, hiszen ez a legkevesebb, amit megérdemelnek ennyi év után, amiért hűségesen követik saját zenei vízióikat, amelyre jellemző, hogy minden album „új történet” az elődjéhez képest.
Szerző: Peter Podbrežnik
Számlista:
1. Brotherhood of the Snake (4:14)
2. The Pale King (4:51)
3. Stronghold (4:00)
4. Seven Seals (5:38)
5. Born in a Rut (4:57)
6. Centuries of Suffering (3:34)
7. Black Jack (4:21)
8. Neptune’s Spear (5:27)
9. Canna-Business (3:47)
10. The Number Game (4:38)
Felállás:
Chuck Billy – ének
Alex Skolnick – gitár
Eric Peterson – gitár
Steve DiGiorgio – basszusgitár
Gene Hoglan – dobok
