Kiadó: Wells Music
Megjelenés: 2020. 10. 9.
Producer: Dean Wells
Hossz: 69.11 perc
Stílus: Progressive Metal
Pontszám: 8.5/10
A Teramaze ausztrál modern progresszív banda, amely az első albumát még a kilencvenes évek közepén kiadta. Hadd vágjak rögtön a közepébe, és mondjam el röviden, milyen a zenéjük – ez jó eligazítás lehet mindazoknak, akik esetleg még nem ismerik őket. A srácok modern módon közelítenek a progresszív metalhoz. A lényeg tehát a zenei befogadhatóság megőrzése, a technikai izomkodás fitogtatása nélkül. Az első a dallam és a hangulat. Hogy pontosabb legyek: bár a felsorolt előadók között komoly és konkrét művészi különbségek vannak, a Teramaze közelebb áll azok ízléséhez, akik szívesen követik a The Dear Hunter, a Caligula’s Horse vagy a Voyager hangzását és stílusát, mint a Dream Theaterét, amellyel a Teramaze-nek sok köze nincs, sőt, szinte semmi, leszámítva a műfaji címkét – amelyhez viszont elengedhetetlenül hozzátapad a „modern” jelző. Ez a jelző elsősorban generációs kérdés, még ha a zenekar vezetője és gitárosa, Dean Wells – aki az új albumon az énekes szerepet is átvette – már rutinos, vén motoros is.
A zenekar tovább halad azon az úton, hogy zenéjét és stílusát egyre inkább a zenei fülbemászóság felé hangolja, és ennek során szemérmetlenül kacérkodik a popretorika trükkjeivel is. Ennek jegyében a Teramaze az „I Wonder” lemezen is szorgalmasan tovább csiszolja le a gitárjáték borzas élét, amely a zenekar korábbi időszakára volt jellemző, és amelytől a negyedik, „Esoteric Symbolism” (2014) című albumtól kezdve kezdtek eltávolodni.
Wells az előző, „Are We Soldiers” (2019) albumhoz képest belátta, hogy a zenekar – amely annak idején szextetté bővült, és visszatért hozzá Brett Rerekura énekes – tökéletesen működik a klasszikus kvartettfelállásban is. A tagság így hat főről négyre csökkent, Wells pedig teljes egészében átvette az éneket is. Mégpedig példásan. Egy olyan zenésztől, aki elsősorban gitáros, ez több mint példás.
Az album hangulata túlnyomórészt melankolikus, ugyanakkor a Teramaze időnként álmodozón el is varázsolja a hallgatót, és „cerebrálisan” elszakítja a valóságtól. A produkció kiváló, modern hangzású, a hangzáselemek egyensúlya a helyén van, ahogy a gitárok és a billentyűk párbeszéde is, többnyire szintetizált hangpasztellekkel. A tiszta, zenei megközelítésű ének elég dominanciát mutat, ezzel hitelességet és általános szerethetőséget biztosít. Dean persze nem az az elsőrangú énekes, akiből egy kezünkön megszámolhatók, de az „I Wonder” kifejezőerejéhez az éneke elég meggyőző ahhoz, hogy az album erősen tetszetős és hiteles legyen.
Az album kissé hosszú, abban az értelemben, hogy a Teramaze időnként túlságosan is zenélősen szólítja meg a hallgatót, vagy túlságosan széthúzza a nyugodtabb részeket. Az is érdekes, hogy a majdnem kilencperces Deep State Of Awake nem garantál hibátlan izgalmat, inkább időnként túl vontatott, és ebből még a vendégénekes, Jason Wisdom (az amerikai Death Therapy) rikácsoló hangja sem ébreszti fel. A tömörségre való törekvés ugyanis azt eredményezi, hogy a zenekar az új album teljes mondanivalóját jóval előbb elmondja, mint ahogy azt a teljes játékidő sejteti. Mindezek ellenére érezhető, hogy a Teramaze az idők során nagyon-nagyon jó szerzővé és hangszerelővé vált, ami természetesen elsősorban a vezetőre, Dean Wellsre igaz. Ezt bizonyítják a megragadó dallamok a kiváló nyitó Ocean Floorban, a következő Only Daylightban, vagy az énekdallamok fokozatos kibontakozása a változatos Here To Watch You-ban, ami biztosítja, hogy az album megőrzi ihletettségét, amely ravasz behízelgéssel ötvözi a progresszív metal összetettségét a lágyabb, popos dallamossággal. Igen. A „breakdownok” sem hiányoznak, és nagyon üdvözlendő színt visznek egyes részekbe, de az „I Wonder” lemezen tömören, kiegyensúlyozottan vannak elhelyezve, a dalokban csupán kiegészítő fűszerként. Wells többször kirándul az atmoszferikusabb vizekre is, például a nyitó Ocean Floor záró szólójában, ahol teljesen kerüli a virtuóz túlzásokat, és helyette hosszú, nyúlós hangokat pozícionál gondosan, erős „sustain” effekttel megtámogatva.
Az album az időnkénti, szinte túlzott zeneiség miatt kiszámíthatónak hat (Sleeping Man, Run), ami nem jelenti azt, hogy a hangszerelés véletlenül gyengélkedne. Csak kevésbé izgalmas, ezért ezekben a pillanatokban a fejlődése kiszámíthatóbb. Az album viszont életre kel a záró szakaszban, amikor egymás után következik az kiváló Idle Hands/The Devil’s Workshop, a This Is Not A Drill és különösen az album záró és címadó dala, amely szerzői szempontból talán a legjobban sikerült tétele a lemeznek, és remek választás a zenekartól a lezáráshoz. Szerzői szempontból az album nyitó és záró szakasza a legizgalmasabb. A zenekar éppen ezekben a dalokban érte el a legszerencsésebb módon a békét a technikai összetettség és a pop felé tekintő nyugodt zeneiség között, és ezzel igazolta minden minőségét és végül művészi önállóságát, amellyel sikeresen vette az újabb átalakulást zenei víziójában.
Az „I Wonder” nagyon jó album. Érett, sikeres és merész lépés a zenekar fejlődésének útján. A dallamosság felé tartó további átmenetet látva várható, hogy a zenekar fejlődése az „I Wonder”-rel még messze nem zárult le. Az előd, az „Are We Soldiers” után a Teramaze az új albummal semmit sem veszített. A kvartetté való újabb átalakulást gond nélkül átvészelte, és legalább egyenértékű stúdióteljesítményt tett le az asztalra. Kiváló, nagyon jól hallgatható progresszív metal alkotás, amely minden zenei hozzáférhetősége mellett erős és merész komplexitást hordoz. Ez az album során merész hangulatváltásokat biztosít, így a hallgatás vonzereje a igényesebb zenei gourmand-ok számára sem csökken.
Szerző: Aleš Podbrežnik
Számlista:
1. Ocean Floor (6:17)
2. Only Daylight (7:32)
3. Lake 401 (3:37)
4. A Deep State Of Awake (8:44)
5. Here To Watch You (6:44)
6. Sleeping Man (5:00)
7. Idle Hands/The Devil’s Workshop (9:16)
8. RUN (5:32)
9. This Is Not A Drill (8:40)
10. I Wonder (7:48)
Felállás:
Dean Wells – ének, gitár, billentyűk
Chris Zoupa – gitár
Andrew Cameron – basszusgitár
Nick Ross – dob
Vendégénekes:
Jason Wisdom (Death Therapy) – 4. dal
