Kiadó: Frontiers Music Srl.
Megjelenés: 2020. 10. 9.
Produkció: Simone Mularoni
Az album hossza: 55.50 perc
Stílus: Progressive Metal
Pontszám: 9.0/10
A DGM olasz progresszív metalzenekar – manapság annak a lendületes progresszívmetal-mozgalomnak a reliktuma, amely az ezredfordulón virágzott ki, és 2010-re kezdett lassan elhalni. Ebbe a körbe sorolható az első generációs zenekarok mindegyike, amelyek rengeteget merítettek a Dream Theater munkásságából. A DGM nem tegnap kezdte: az új „Tragic Separation” már a tizedik stúdióalbumuk, hiszen 1994 óta működnek. Külön mulatságos adalék a történethez, hogy az együttesben már egyetlen alapító, eredeti tag sincs, a „furcsa” név pedig valójában mozaikszó, amelyet három egykori alapítótag nevéből gyúrtak össze (Diego, Gianfranco, Maurizio).
A DGM-et igazán szárnyra Simone Mularoni gitáros 2006-os érkezése röpítette, aki fokozatosan a zenekar fő zeneszerzőjévé nőtte ki magát. Az előző album, a „The Passage” (2016) megjelenésekor a pályafutás legérettebb teljesítményének és csúcslemeznek számított, amelyen a DGM tökéletes egyensúlyba hozta a muzikalitást, az ütőerőt és a technikai összetettséget. Ebből a szempontból a „The Passage” és az új „Tragic Separation” közötti hosszabb szünet több mint üdvözlendő volt, hiszen a zenekar komoly, nehezen leküzdhető kihívás előtt állt: hogyan tartsa meg, vagy akár hogyan múlja felül a dalszerzés korábbi szintjét. Ezalatt rengeteg új ötlet gyűlt össze, és a banda – a szerencsétlen körülmények ellenére, amelyek idén az év elején keresztbe húzták az előadók terveit – láthatóan át tudta menteni ezt a rendkívül kreatív állapotot az új lemezre. A DGM tavaly kezdett dolgozni rajta.
A zenekar fő hajtómotorja, Simone Mularoni gitáros valóban újabb tökéletes kiindulópontot teremtett, amelyből az együttes új stúdióalbuma kinőtt. A csapat remekül ismeri egymást, jócskán van koncerttapasztalata, és ez a hatos – Marco Basile meggyőző énekteljesítményével (leszámítva az angol nyelvű éneklés „szerencsétlen” akcentusát) – minden dalszerzői és előadói megoldásban briliánsan megolajozott gépezet, amely ismét közel kerül a Symphony X rajongóihoz, az album egyes pontjain pedig a Pagan’s Mind híveihez is. Azt nem kell külön hangsúlyozni, hogy mindannyian nagy Dream Theater-rajongók, de az imént említett progresszívmetal-óriásokkal ellentétben szorgalmasan tartják magukat ahhoz az elvhez, hogy a muzikalitás és a kompakt szerkezet fontosabb a dalok szétdarabolásánál. A progresszív metal pedig nagyon szeret ebbe a hibába esni. Az előző, kiváló „The Passage” logikus művészi folytatása mellett a DGM zenei példaképek terén leginkább a Symphony X-nek tartozik köszönettel (innen nem meglepők a korábbi közös turnék, sem M. Romeo vendégszereplése a „The Passage” egyik dalán).
A rendkívül karakteres dalszerzés ismét kiváló egyensúlyba hozza a fülbemászóság (ultradallamos refrének), az áthatoló ütőerő és a technikailag összetett elemek megfelelő fűszerezését. Az album e három építőelem rendkívül békés és összeegyeztethető párbeszédét nyújtja, amit ezek testesítenek meg: a fülbemászó, kidolgozott gitárriffek, a csúcsminőségű, ultraszonikus és lélegzetelállító gitárszólók, amelyekből Mularoni ujjaiból egy pillanatra sem fogy ki a tűz, az „orkesztrálisan” működő billentyűs hangszerelések, az aranzsmanba vitt neoklasszikus jelleg (például a címadó dal vonósintrója), amitől az egész még „olaszabbnak” hat, a szinte már közmondásos ritmustörések, és mindenek fölött a már említett, robbanékony énekkarakter.
A „Tragic Separation” albummal a DGM még egyszer teljes vérrel kamatoztatta azt a művészi bölcsességet és érettséget, amellyel az előző lemez tele volt, és legalább az elődje, a „The Passage” zenei színvonalát megtartotta. Ehhez jön a briliáns produkció, amely mohón hangsúlyozza a hangzásbeli kontrasztokat és pasztellszíneket, biztosítja a hangulatváltások dinamikájának folyamatos, tömör áramlását, és az ötletgazdagság meg az előadói szellemesség mellett végig rendkívül vonzó hallgatnivalót kínál. A DGM és a progresszív metal rajongói – annak klasszikus (ős)lényegében – ennél többet nem is kívánhatnak. Kiváló munka, ismét érett, aprólékosan kicsiszolt album, amely a zenekar eddigi életművének élmezőnyébe tartozik.
Szerző: Aleš Podbrežnik
Dallista:
1. Flesh And Blood (7:35)
2. Surrender (5:40)
3. Fate (5:47)
4. Hope (5:26)
5. Tragic Separation (7:38)
6. Stranded (5:36)
7. Land Of Sorrow (5:05)
8. Silence (5:55)
9. Turn Back Time (5:45)
10. Curtain (2:20)
Felállás:
Marco Basile – ének
Simone Mularoni – gitár
Emanuele Casali – billentyűs hangszerek
Andrea Arcangeli – basszusgitár
Fabio Costantino – dobok
