Szerző: Aleš Podbrežnik
Fotók: Aleš Podbrežnik
Helyszín: Trieszt (Trieste) / Dom pristaniških delavcev (Teatro Miela) / Olaszország
A koncert dátuma: 2013. 11. 21.
Látogatók száma: 500
Kamelot! A szimfonikus power metalosok 1991 óta működnek, a floridai Tampából származnak, és tavaly kiadták új stúdióalbumukat, a „Silverthorn”-t! Ez a sorban a tizedik. Most pedig eljött az ideje, hogy Európában is népszerűsítsék. A Kamelotot mindig is nemzetközi felállásnak tartották, annak ellenére, hogy a főnökük az amerikai Thomas Youngblood. Oliver Palotai billentyűs Stuttgartban él, az újonc Tommy Karevik, aki a hosszú ideig énekelő Roy Khant váltotta, Svédországban otthon. A szimfonikus elemekkel megterhelt, epikusan bombasztikus power metal hangzás pályafutásuk során néhány remek albumot, és még több olyan dalt adott, amelyekben a metal ütőerő és a hipnotikusan fülbemászó dallamok találkoznak, az európai füleknek közelebb állva, mint az amerikaiaknak. Ezért van a Kamelotnak Európában kemény zenei támogatói – rajongói bázisa.
2013-ban a metal fényesebb, mint valaha, még több alműfajjal. A hangzási végletek, az „önbrutalizálás” lécét évről évre egyre feljebb teszik. A power metal ma elvileg „szerelem első látásra” elsősorban azoknak, akik még csak most fedezik fel a metalzene birodalmát. Ők főleg a fiatalok, átlagosan 20 évesek. Persze maradtunk néhányan fáradhatatlan hívek, akik rrá vagyunk szokva a pompára és a dallamos fülbemászóságra, amely egy központi énekes alak köré épül, akinek kötelezően énekelnie kell, nem hörögnie!
A Kamelot két előzenekart vitt magával erre a turnéra: a norvég Tellus Requiemet és a holland ReVampot. A Tellus Requiem lemondta a triesztai fellépést, így a közönség bemelegítése kizárólag a ReVamp feladata lett. Ők az After Forever zenei örökségének afféle folytatása. A felállásban otthonra talál az egyik legimpozánsabb női énekes alak, ha szimfonikus power metal zenekarokról esik szó. Floor Jansen.
A zenekar nagyjából kilenc óra körül lépett a színpadra, a zsúfolásig megtelt Teatro Miela termében, és bemutatta második stúdióalbumát, a „Wild Card”-ot, amely idén augusztus végén jelent meg a Nuclear Blast Recordsnál. Hihetetlen volt felismerni, hogy az első sorokban összezsúfolódott közönség jókora hányada ügyesen fújta a sorokat, és Floort minden lépésében követte. Az énekesnő maga sem titkolta lelkesedését a közönség pozitív visszajelzései miatt. Többször át is adta a mikrofont a közönségnek! Háromnegyed óra rutinos előadás, amelyben jól látszott Floor Jansen tapasztaltsága és magabiztos ereje, ő vonzotta természetesen a figyelem zömét.
A hang az előzenekarnak átkozottul jó volt! A keverőpultnál a „magasztos” Achim Koehler őrködött, aki jelenleg az egyik legjobb hangmérnök Európában, ha a heavy metal produkciójáról van szó. Kemény, omladozó rifffal a két gitárból, kicsit kevésbé hallható billentyűk, megbízható és kemény ritmusszekció. És persze elsősorban, ahogy említettem, kidolgozott játék és az egyedülálló Floor Jansen magabiztos énekes jelenléte.
Persze mindenki a Kamelotra jött. A koncert már úgy három héttel korábban elkelt. Még a felső erkélyt is megnyitották. Sőt. Elvitték a székeket a földszintről, így értékes állóhelyhez jutottak. A hangulat kivételes volt. Nem először jártam koncerten a Teatro Miela termében, de szinte biztosan állíthatom, hogy ilyen metalünnepet ebben a teremben még nem láttak. A kiváló látogatottság pedig sarkig tárja az ajtót az ilyen metal-látványosságok jövőbeli szervezése előtt, ami azt jelenti, hogy a jövőben rengeteg szlovén metalrajongó is megkapja a magáét.
A Kamelot a „Silverthorn” új lemez erőszakos indulójával, a Torn című számmal csapott a közönség elé. Fel a kezekkel! Az olasz temperamentum elöntötte a helyszínt, és a koncert első pillanatától az utolsóig a közönség fanatikusan a tenyerén hordozta hőseit. Hihetetlen az olasz közönség szenvedélye, ahogy ebben az esetben a lelkesedése is. Még szurkolói dalt is kovácsoltak – a focistadionokból ismert dallamot, természetesen átírva a „fenséges” Kamelot Triesztbe érkezésének éltetésére! Karevik, mint a „Kamelot-színház” új vezetője, magabiztos pótlásnak bizonyult a hiányolt Roy Khan helyett, aki kimerültség miatt 2012-ben végleg elhagyta a zenekart. Olajat öntött a tűzre már a kezdetén a Ghost Opera is, a rendkívül forró nyitányt pár pillanatra a zenekar főnöke, Thomas Youngblood szakította meg, aki ez alkalommal köszöntötte a közönséget. A The Great Pandemonium című számban Tommy Karevikkel duettben csatlakozik Alissa White-Gluz, a kísérőénekesnő, vagyis a színpad legszebb látványa! A zenekar kivételes hangulatot tartott fenn azzal, hogy bőven támaszkodott klasszikus repertoárjára, amely a rajongók körében mára teljesen népszerűvé vált. Kivételes élmény volt a közönség és a zenekar együttműködése. A sorok éneklése, minden szám ismerete. És a lelkesedés vihara a balladás Don’t You Cry bejelentésére sehogy sem akart lecsillapodni. Karevik a közönség tenyeréből evett. A koncert közepén a zenekar kicsit megpihent, a háttérbe vonult, rövid szólót pedig ez idő alatt a dobokon a vad Casey Drillo játszott.
Show-színház minden határon túl! Rendezés. Minden hajszálpontosan kiszámítva. Az egész pompa, az előadás minden másodperce. Az egész egy nagy színház. És amikor rájössz, hogy e professzionálisan összehangolt „esztétika” mellett ott van a konkrét tény, hogy playbackeket használnak, akkor ez a „műanyag” tönkreteheti az egészséges ízlésedet. Igen. A basszusgitár és a gitár. Már az is feltűnő volt, hogy az előzenekar gitárjai dinamikusabban és élőbben szóltak, mint később Thomas Youngblood gitárja. A billentyűket a koncert első harmadában határozottan a háttérbe tolták. Nem lehetett hallani, mit csinál „valahol hátul” Oliver Palotai. Később ezen javítottak. Ám az egész hangzás a zenekar fellépése alatt nem volt optimális. A riffek tompának, maszatosnak hatottak. Mondhatom, hogy nem „lélegzett”, ahogy kellett volna. Ez egyáltalán nem meglepő, ha playback mögé bújsz.
Ha a playbackek használata nem rontotta volna el a benyomást, azt mondhatnánk, hogy felejthetetlen heavy metal mulatság volt, ahol a metal torzítás kemény hangjaira esküvők mind lelkük gyönyörűségére semmi többet nem követeltek volna. De maradt egy kis keserű utóíz. Annak ellenére, hogy Karevik magabiztosan kitöltötte Khan cipőjét, és a „Silverthorn” kiváló stúdióteljesítmény, amely méltó örököse a Kamelot minden korábbi művének, amelyeket Khan kiváló éneke jellemzett. Ráadásul a varázslatos Floor még egyszer beszáll duettben Tommyval a The Haunting előadásához, a zenekar pedig a csúcsra viszi az előadást két rettenetesen áhított Kamelot-klasszikussal, a Karmával és – ahogy várható volt – a záró March Of Mephistóval (Alissával és Tommyval duettben). A közönség láthatóan el volt ragadtatva. A lelkesedés pedig nem csillapodott. Még sokáig a koncert után sem. Végül is, a szükségtelenül bevitt „műanyag”-adag ellenére a lényeg az, hogy a többség elégedett arccal, derűvel és örömmel a szívében ment haza, nemde?
Setlista
KAMELOT:
1. Torn
2. Ghost Opera
3. The Great Pandemonium
4. The Human Stain
5. Soul Society
6. Song for Jolee
7. Veritas
8. Center of the Universe
9. Sacrimony (Angel of Afterlife)
10. When the Lights are Down
11. Rule the World
12. My Confession
13. Keyboard and Drum Performance
14. Forever
—ráadás—
15. Bass Solo
16. The Haunting (Somewhere in Time)
17. Karma
18. March of Mephisto
Continuum (taped outro)
REVAMP:
1. The Anatomy of a Nervous Breakdown: On the Sideline
2. The Anatomy of a Nervous Breakdown: The Limbic System
3. Head Up High
4. Wild Card
5. Sweet Curse
6. In Sickness ‘Till Death Do Us Part: Disdain
7. The Anatomy of a Nervous Breakdown: Neurasthenia
8. In Sickness ‘Till Death Do Us Part: Disgraced
9. Wolf and Dog
Képgaléria
