Előadó: Arch / Matheos
Kiadó: Metal Blade Records
Megjelenés: 2011
Játékidő: 54:37
Értékelés: 4/5
Milyen mulatságosan forog a világ. Ha nem tudsz albumot felvenni a saját bandáddal, mert a többieknek nincs rá idejük, felhívod ugyanennek a bandának egy volt tagját, és vele csinálsz lemezt. Jim Matheos és John Arch. Fates Warning! Progresszív metal… hehe, „szent” szavak. Amerikai módra! Billentyűk nélkül! Vendégek, pompa és cukormáz nélkül!
Hiába nem hallani mostanában sokat John Archról, kertelés nélkül odaszúrhatom, hogy az ürge még mindig elképesztő énekhangterjedelmet tart fenn: a falsettóiban, főleg amikor a hang a legmagasabb régiókba szökik, visszavonhatatlanul letaglóz, ahogy letaglózott a nyolcvanas évek első felében is, amikor a Fates Warning legendájának részévé vált az együttes első három kultikus klasszikusán.
Az album sok ponton közvetlenül átitatódik a Fates Warning anyagaival, ami nagyon is logikus. A várakozások eleve ilyenek voltak. Sőt, a lemez jóval közelebb áll a Fates Warninghoz, mint ahogy azt bárki először mert volna feltételezni. Matheos ugyanis három szerzeményt, a Neurotically Wiredet, a Stained Glass Sky-t és a Midnight Serenade-et eleve a Fates Warning következő albumára írta. Sajnos akkor, amikor Ray Alder nem volt elérhető, hogy ráénekeljen. Matheosnak nem maradt más hátra, mint hogy Johnhoz forduljon segítségért. Az anyag tehát alapjaiban is Fates Warning-szagú volt: a frázisokban, a hangszerelések felépítésében annyira, hogy bármilyen más megoldás az énekes keresésében szóba sem jöhetett . John Arch sajátos, egyedi énekstílusa és orgánuma így tovább rögzíti a „Sympathetic Resonance” Fates Warning-os színezetét. Az énekdallamok sokszor megdöbbentően közel állnak ahhoz a módszerhez, amelyet John már az első három Fates Warning-albumon használt, és legutóbb egyetlen önálló stúdióalbumán, a „Twist Of Fate”-en próbált ki (ezen Matheos is kivette az oroszlánrészét). Arch még mindig megőrizte azt az enyhén pszichedelikus érintést az énekdallamok formálásában, amely az egyik fő eleme annak, hogy a Fates Warning zenéje is külön helyet foglal el a zenei térképen.
Szerencsére Bobby Jarzombek, az album felkért dobosa különleges fából faragták, és ez Matheos témáival együtt olyan sajátosságokat visz a zenébe, amilyeneket csak ennek a dobosnak a jelenléte adhat. Itt van aztán még egy ember, aki túlságosan is jó Fates Warning-cimbora jóban-rosszban, és nem kell tartani attól, hogy valaha cserbenhagyná Matheost. Ő Joey Vera basszusgitáros, aki Matheosszal szinte gondolatolvasó párost alkot, és közben végig „csukott szemmel” követi Jarzombek egyedülálló, szellemesen mozgalmas, robbanékony és a nehéz átmenetekben olykor lélegzetelállító dobolását. Ha az első két szám még a Fates Warning-os poénokon „ringat” minket, és a Neurotically Wired a különösen csábító refrénjével gyorsan a bőr alá kúszik, ahol Arch kihozza a maximális dallamosságot, akkor a Stained Glass Sky az a szám, amely a tipikus progresszív metalos muzsikálás mintapéldája. A Fates Warning mellett párhuzamok bukkannak fel a Dream Theaterrel (az Images And Words koráig), a Redemptionnel, a Watchtowerrel (jaj!)…, a shreddelős futamokban nagyobb klasszikus dallamos kiszámíthatósággal még a Symphony X-szel is. A Stained Glass Sky az album első prog metalos csúcspontja. Végig kiszámíthatatlanul bontakozik ki, számos motívumból, hirtelen váltásból és sokféle hangulati állapot kitartó hullámzásából építkezik, egyszóval végig nagyon dinamikusan úszik, az igazi drámai színház fátylába burkolva. A nyugodt részek váltakoznak az ütős, metalosan mérgesen megcsavart szakaszokkal, ahol főleg az a gitárfrázis emelkedik ki, amely a dobátvezetésekkel keresztezve két géppuska keresztlövészetének szórványos sorozatait testesíti meg. Jarzombek pedig a dupla lábgép beszövésének mestere! A teljes összképben különösen a dupla lábgép szellemes használata révén éri el a dobolása a rendkívüli hatást.
Az Any Given Day (Strangers Like Me) a hangszerelés bonyolultsága szempontjából a legigényesebb szám, és itt az együttes egy hajszálnyira megközelíti a Dream Theater muzsikálásbeli fölényét. Ebből a szempontból ez a szám lehet a zenei gourmand-ok valószínű személyes kedvence az albumon. Nemcsak hogy kiszámíthatatlan, mint az időjárás-jelentés, de a nyers metalos riffelés ütőerejének igazi adagját is megtestesíti, amely nem enged levegőt venni, és egy pillanatra sem hagy kifújni.
Az Incense And Myrrh a hat szám közül a legkompaktabb, a refrén itt végre megszerzi a maximális figyelmet a szerzemény többi szerkezete előtt, és a feszültség levezetéseként remekül illeszkedik ennek az igazán mozgalmas, a kivételes kontrasztos átmenetekkel és magasrendű muzsikálással teli albumnak a zárásához.
Ez az album ráírva a Fates Warning minden hívére, hiszen Matheos rajta olyan nagy ihletettséggel dolgozik az ötletek terén, mint a „Disconnected” óta nem. Rá fogtok harapni mindannyian, akiket nem érdekel a billentyűk használata a prog metalban, mert a „Sympathetic Resonance” élő példa arra, hogyan működhet a prog metal remekül billentyűk és hangprogramozás nélkül. Az ódivatú prog metalos megközelítés ligájába tartozik. És ez a vonal újra a Fates Warning-klasszikusokhoz vezet vissza minket. Tényleg. Érezni, hogy ez az album a Fates Warning diszkográfiájának afféle féltestvére. Csak a saját művészi karakter felfedező, kifejező oldalát nézve nem hoz semmi különöset. De ez nem is lényeges, hiszen Matheos és Arch is a maga híres hangjával a Fates Warning egyediségének alapvető hordozója, amely ezúttal éppen a „Sympathetic Resonance”-ra csorgott át.
Felállás
John Arch – ének
Jim Matheos – gitár
Joey Vera – basszusgitár
Bobby Jarzombek – dob
Frank Aresti – további gitárszólók
Számlista
01. Neurotically Wired
02. Midnight Serenade
03. Stained Glass Sky
04. On the Fence
05. Any Given Day (Strangers Like Me)
06. Incense and Myrrh
