Kiadó: Metal Blade Records
Megjelenés dátuma: 2011. szeptember 11.
Produkció: Jim Matheos
Album hossza: 54.35 perc
Műfaj: Progressive Metal
Értékelés: 9.0/10
Jim Matheos és John Arch. Fates Warning! Progresszív metal! Két „szent” szó. Amerikai módra! Billentyűk nélkül! Vendégzenészek hada, hivalkodás és „cukor” nélkül!
Hiába nem hallani mostanában sokat John Archról, kertelés nélkül kijelenthetem, hogy az ürge még mindig elképesztő hangterjedelemmel bír, főleg amikor a legmagasabb régiókba szárnyal, és visszavonhatatlanul földhöz szegez, ahogy a nyolcvanas évek első felében is, amikor a Fates Warning legendájának részévé vált a zenekar első három kultikus klasszikusán.
Az album számos ponton közvetlenül átitatódik a Fates Warning munkásságával, ami teljesen logikus. A várakozások eleve ebbe az irányba mutattak. Sőt, a lemez jóval közelebb áll a Fates Warninghoz, mint ahogy azt bárki kezdetben egyáltalán mert volna gondolni. Matheos ugyanis három dalt, a Neurotically Wired-et, a Stained Glass Sky-t és a Midnight Serenade-et eleve a készülő Fates Warning-albumra írta. Sajnos akkoriban Ray Alder nem állt rendelkezésre, hogy rájuk énekeljen. Matheosnak nem maradt más hátra, mint hogy Jon Archhoz forduljon segítségért. Az anyag tehát alapjaiban is Fates Warning-illatú volt, a frázisokban, az aranzsírozás felépítésében, így énekes keresésekor semmilyen más megoldás szóba sem jöhetett. John Arch sajátos, egyedi énekstílusának és hangszínének érintése pedig még tovább rögzíti a „Sympathetic Resonance” Fates Warning-os színezetét. A vokáldallamok sokszor megdöbbentően közel állnak ahhoz a módszerhez, amelyet John már az első három Fates Warning-albumon alkalmazott, és legutóbb egyetlen önálló stúdióalbumán, a „Twist Of Fate”-en próbált ki (ezen Matheos vitte el a munka oroszlánrészét). Arch még mindig megőrzi azt a halványan pszichedelikus érintést a vokáldallamok formálásában, mint az egyik fő elemet, amely magát a Fates Warning zenéjét is különleges helyre emeli a zenei térképen.
Szerencsére Bobby Jarzombek, az album kiválasztott dobosa, különleges fából faragott, és ez Matheos motívumaival együtt olyan sajátosságokat visz a zenébe, amelyeket csak ennek a dobosnak a jelenléte képes megtestesíteni. Itt van még egy ember, aki remek Fates Warning-társ jóban-rosszban, és akitől nem kell tartani, hogy valaha cserben hagyná Matheost. Ő Joey Vera basszusgitáros, aki Matheosszal gondolatolvasó módon érti egymást, ugyanakkor természetesen „csukott szemmel” is tökéletesen illeszkedik Jarzombek egyedülálló, szellemesen változatos, robbanékony, a bonyolult átmeneteknél pedig időnként egyenesen lélegzetelállító dobolásához. Ha az első két dal még a Fates Warning-utalásokon „ringat” minket – főleg a Neurotically Wired fúródik rögtön a bőröd alá csábító refrénjével, amelyben Arch kihozza a maximumot a dallamosságból –, akkor a Stained Glass Sky az a szerzemény, amely a tipikus progresszív metalos muzsikálás mintapéldája. A Fates Warning mellett párhuzamok kúsznak be a Dream Theaterrel (az Images And Words-korszakig), a Redemptionnel, a Watchtowerrel (jaj!), a shred-passzázsokban pedig, némileg klasszikusabb dallamos kiszámíthatósággal, még a Symphony X-szel is. A Stained Glass Sky az album első prog metalos csúcspontja. Végig kiszámíthatatlanul bontakozik ki, számos motívumból, hirtelen váltásokból, sokféle hangulati állapot kitartó hullámzásából kovácsolták, egyszóval végig magas dinamikával úszik, az igazi drámaszínház fátylába burkolva. A nyugodt részek áttűnnek az ütős, metalosan mérgezően megtekert szakaszokba, ahol különösen kitűnik egy gitárfrázis, amely a dobátmenetekkel keresztezve két gépfegyver valódi kereszttüzének időnkénti sorozatait testesíti meg. Jarzombek pedig a dupla basszusdob-pedál beszövésének mestere! Dobolása különösen a dupla lábgép szellemes, hangsúlyos használatával éri el a legnagyobb hatást az összképben.
Az Any Given Day (Strangers Like Me) az aranzsírozás összetettségét tekintve a legigényesebb dal, és itt a zenekar egy hajszálnyira megközelíti a Dream Theater muzsikálásának fölényét. Ebben az értelemben ez a szerzemény a zenei gurmék számára valószínűleg az album személyes kedvence lesz. Nemcsak hogy kiszámíthatatlan, mint az időjárás-jelentés, hanem a nyers metalos riffütés valódi adagját is magában hordozza, amely nem hagy levegőhöz jutni, és egy pillanatra sem engedi, hogy fellélegezz.
Az Incense And Myrrh a hat dal közül a legkompaktabb, ahol a refrénnek sikerül maximális figyelmet szereznie a dal többi szerkezeti eleme előtt, és feszültségoldó funkcióval kiválóan illeszkedik a rendkívül mozgalmas, kivételes kontrasztos átmenetekkel és fölényes muzsikálással teli album zárásához.
Ez az album testhezálló lesz minden Fates Warning-hívőnek, hiszen Matheos itt olyan magasan inspirált az ötletek terén, mint a „Disconnected” óta nem volt. Rá fog gyúrni mindenki, akit hidegen hagy a billentyűk használata a prog metalban, mert a „Sympathetic Resonance” élő példa arra, hogyan működhet a prog metal kiválóan billentyűk és hangprogramozás nélkül. Az óiskolás prog metal ligájába tartozik. Ez a megoldás pedig minket is visszavisz a Fates Warning-klasszikusokhoz. Tényleg. Érezni, hogy ez az album a Fates Warning diszkográfiájának afféle féltestvére. Csak a saját művészi karakter kifejezésének felfedezése terén nem hoz semmi különöset. De ez nem is számít, hiszen Matheos és a híres hangjával Arch is a Fates Warning egyediségének alapvető hordozói, az egyediség pedig ezúttal a „Sympathetic Resonance” lemezre ömlött át.
Szerző: Aleš Podbrežnik
Dallista:
01. Neurotically Wired
02. Midnight Serenade
03. Stained Glass Sky
04. On the Fence
05. Any Given Day (Strangers Like Me)
06. Incense and Myrrh
Felállás:
John Arch – ének
Jim Matheos – gitár
Joey Vera – basszusgitár
Bobby Jarzombek – dob
Frank Aresti – kiegészítő gitárszólók
