Előadó: Poodles, The
Kiadó: Lionheart Records
Megjelenés: 2007
Értékelés: 3.5/5
A The Poodles, akik Svédországban hatalmas népszerűségnek örvendenek – kereskedelmi szempontból is –, alig egy év után újra itt vannak egy új albummal, a második lemezükkel. A „Metal Will Stand Tall” (2006) kiváló debütként alapozta meg a magas elvárásokat az utódjával szemben. A The Poodles az első lemezen kompakt négyesként mutatkozott be, amely pontosan tudja, mit akar és mit tud, és a hangzásából meg a stílusából ultramelodikus egyveleget kínált, ami nem más, mint a hard rock újabb változata, ezúttal azonban kicsit kereskedelmibb, a pop rock felé hajló irányban.
Az utódja, a „Sweet Trade” viszont azonnal meglepetést okoz. Aki egy újabb „Metal Will Stand Tall”-t várt, alaposan megégette magát. A produkció sokkal keményebb. Már a nyitó induló, a Flesh And Blood is meglep, mert az arénarockra szabott menetelése az elsőhöz képest átkozottul nyersebb hangzású. Az első asszociációk itt a közép-európai dallamos hard rock irányába vezetnek, a Gotthard, a Pink Cream 69, a Fair Warning vagy a Frontline felé…. Ezt az irányt a folytatásban a Streets Of Fire is megerősíti. Pompázatos refrén egy egyhangúan dübörgő, up-tempo ritmusú menetelésen, amelynek azonban némi plusz támaszra lenne szüksége a basszusgitár felől. Ez az egyetlen mínusz az egyébként kiváló produkcióban. De a The Poodlesnak nem számít a tél! A srácok a kiérlelt dallamok iránti rendkívüli érzékkel „ravaszul” gyorsan elterelik a hallgató figyelmét, így az nem is nagyon foglalkozik a lemez „apróságaival”, mert a pompa és az ultramelódia hihetetlenül gyorsan rabul ejt. A bombasztikusság és a pátosz a két nagy ütőkártya, amellyel a fiúk bátran bánnak. Produkciójukban a The Poodles közel áll a Brother Firetribe-hoz és a Wig Wamhez (Band Of Brothers, a Queenes játékosságú, operettes Seven Seas, az ultrapompázatos Heaven’s Closing In), csak még keményebb. Van bennük egy csipetnyi abból a humorból, ami a túl korán elhantolt hard rock bohócokat, a The Darknesst jellemezte (a Thunderball refrénje), a záró Shine-ban pedig a Bon Jovi fényes napjainak csírái bukkannak fel. Amikor ki kell adni a tüdőt, Jakob Samuel hangja a vokális erőlködés végletei közt (például a Kiss Goodbye-ban) enyhébb formában, de úgy szól, mint Axl Rose (Guns N’ Roses).
A The Poodles arénás hozzáállásával nem hagyja lélegezni a hallgatót a lemez alatt. Vagy velünk vagy, vagy nem. Csak két lehetőséget ismernek! A ritmusok teljesen egyszerűek, a riffek élesek, de rendkívüli dinamikával, amelyből éppen megfelelő adrenalinlöket sül ki. Minden a középpontba állított ének körül forog, ami a rockosan felpörgetett indulókban igencsak robbanékony tud lenni, minden hangfekvésben kidolgozott, ahogy a dallamot kihúzza magából, vagy csábítóan erotikus a „rossz fiú” hanglejtésével, ami különösen a „csendesebb” részekben őrzi a vonzerejét, ahol a riffelés nem olyan hangsúlyos. A dalok csúcspontjai a bombasztikus refrének, amelyeket a srácok további kísérővokálokkal és természetesen a (háttérben húzódó) billentyűs függöny megteremtésével még tovább fokoznak. A Reach The Sky ideális dallamos fülbemászó, kislemezre született. A The Poodles eltávolodott az első lemez popfogásaitól; ebből a „Sweet Trade”-en annyi maradt, amennyi a kiváló Without You-ban benne van. Középtempós rocker, amelyben a dallamalkotásban az ének abszolút elsőbbséget élvez, a refrén pedig a dallamos tökély megtestesítése. Kompozícióként tökéletesen kiöntött szám, minden pontosan a helyére kattan.
Az ABBA hazájából persze magától értetődik, hogy vérében van az érzék az olyan dalok írásához, amelyek egy pillanat alatt a bőr alá másznak, és visszafordíthatatlanul beleragadnak az agyba. És ennek az albumnak az is a különlegessége, hogy még tovább nő, ha többször megnyomod a CD-lejátszón a „repeat” gombot. A The Poodles akár kiváló pop rock banda is lehetne, de a hard rock éppen fellendülőben van, hála az ókontinens északi részéről rohamozó fiatal zenekarok újjászületett falanxának. A „Sweet Trade” újabb kitűnő lemeze ennek a forró, fiatal, újhullámos hard rock bandának, hasonlóan jó dalokkal, magas színvonalon, felismerhető hangzással és stílussal. Nehéz megmondani, hogy jobb vagy rosszabb-e az első lemeznél. Más, minőségben egyenrangú, és még mindig 100%-ig The Poodles.
Felállás
Jakob Samuel – ének
Pontus Norgren – gitár
Pontus Edberg – basszusgitár
Christian Lunqvist – dob
Produkció
Pontus Norgren & The Poodles
Dallista
1. Flesh And Blood
2. Streets Of Fire
3. Seven Seas
4. Walk The Line
5. Thunderball
6. Reach The Sky
7. We Are One
8. Without You
9. Band Of Brothers
10. Heaven’s Closing In
11. Kiss Goodbye
12. Shine
Az album hossza: 44.01
