Szerző: Urban Bolta
Előadó: Hladno pivo
Kiadó: Menart Records
Megjelenés: 2011
Játékidő: 42:56
Értékelés: 3/5
A Hladno pivo története egy kis punkzenekar sikertörténete, amely kemény munkával jutott fel nemcsak Horvátország, hanem a tágabb, „jugoszláv” rockszíntér csúcsára is. Miután úgy tűnt, hogy már mindent elértek, amit csak el lehet, jött a nagy sikerű „Knjiga žalbe” (2007) és a zágrábi Jarun-koncert. 2008 szeptemberében a mi Siddharta zenekarunk módjára megtöltötték Horvátország egyik legnagyobb koncerthelyszínét, és bebizonyították, hogy a rádióknak egy kicsit radikálisabb hangzás sem jelent feltétlenül örökös kolduslást kicsi, büdös lebujokban. Emlékszem, hogy az ezredforduló táján még a Metelkova szűk klubjaiban játszottak, a sikerek szárnyán pedig három éve már a összehasonlíthatatlanul nagyobb Križankében mutatták be az akkori lemezüket. A Hladno pivo a mi tájaink zenei színterének óriásává vált, és ebben a helyzetben talán pályafutásuk legnehezebb feladata várt rájuk, immár több mint húsz éve tartó karrierjük során: olyan albumot kellett felvenniük, amely igazolja az újonnan szerzett hírnevet, és elégedetté teszi a hallgatótáboruk színes palettáját.
Álljunk meg egy pillanatra a szimbólumoknál, amelyek még azelőtt hatnak ránk, hogy betennénk a lemezt a lejátszóba. A „Svijet glamura” cím szerencsésen foglalja össze a legutóbbi időszakot, amikor a zenekar tagjai rocksztárként kezdtek feltűnni különböző bulvármédiákban, Petar Grašo és a horvát popszíntér többi „krémje” oldalán. Az új promófotók, amelyeken bohócnak öltöztek, és a cirkuszi stílusú borító szarkasztikusan a szögek fejére ütnek, és elárulják, mit gondolnak a Hladno pivo tagjai a horvát társadalom önjelölt legfelső rétegéről.
De a szarkazmus itt véget is ér. Mile szövegei, a szöveges komponens a múltban a Hladno pivo zenéjének egyik legerősebb eleme volt, ezúttal azonban hidegen hagyja a zenekar hűséges rajongóit. Amikor a nehéz társadalmi viszonyok miatt az átlagember élete minden területen egyre nehezebb, tele vagyunk olyan témákkal, ahol a Hladno pivónak a maga stílusában közvetlenül provokálnia kellene, vagy legalább szarkasztikusan fel kellene hívnia a figyelmet a rendszer mindennapi rothadására és igazságtalanságaira. A „Svijet glamura” mondanivalóját és zenéjét tekintve is kéz a kézben indult a rádiós hullámokkal való haverkodás felé, és semmi pénzért nem akart összekülönbözni az általános hallgatósággal, amely hozzászokott az MTV-s, kérdéses tartalmú zenéhez. A provokativitás és az élesség átadta a helyét a megfontolt érettségnek, ebben a tekintetben a Hladno pivót akár a mi szintén megszelídült Niet zenekarunkhoz is hasonlíthatnánk.
A „Svijet glamura” egy trilógia harmadik, záró része, amelyet az előző albumok, a „Šamar” (2003) és a „Knjiga žalbe” egészítenek ki; a trilógia tehát azt az időszakot fogja át, amelyben a gajnicei srácok a horvát mindennapok részévé váltak. Az album zeneileg követi a trilógia hagyományát, és a különféle szelekből a hatások egész palettáját felvonultatja, számolva a zenerajongók lehető legszélesebb körének tetszésével. Megvolt a maga számítása a rádiófüles albumot készítő producernek, Edi Cukerićnak is, aki kiválóan végezte a dolgát. Az erős basszusmenetek, a hangszerek határozott elkülönítése és a csillogóra csiszolt hangzás a populáris zene modern irányvonalait követi. A Cirkus („Šamar”) típusú punkos támadások a múlté, a szelíd punkrockos hang már az album nyitó címadó dalával óvatosan odasújt. Balladák nélkül most sem ment, ilyen a Fotoaparat vagy a Može, amelyekben a Hladno pivo akusztikus futamokra és a versszakok bájos dallamosságára épít. Hangosabb ellenpólust az Evo mene na ručku képez, az egyetlen konkrétabban megfűszerezett, pörgősebb szám, amely tényleg megrázza a hallgató dobhártyáját. Az alaphangszereken túl a horvátok a hangkép kiegészítésére Stipe trombitájához nyúlnak, a Lift és a Slobodni pad dalokban pedig Deda szintetizátoraihoz is, amelyek már az előző, „Knjiga žalbe” albumon kiváló atmoszférateremtő eszköznek bizonyultak. Éppen az arról az albumról származó motívummal indul az álmodozó Kirbaj i kotlovina is, amelyben a Hladno pivo a „večeras Hladno pivo, sutra Severina” sorral azt állapítja meg, hogy céltáblájává váltak a bulvárközönségnek, amely a koncertjeiken is feltűnt, és ezzel mutogatja képzelt felsőbbrendűségét. Sajnos azonban a lemez nem kínál intenzív zenei élményeket, mert minden dal ugyanarra a kaptafára készült, némelyik helyenként tipikus „töltelékként” hat, és csak azért került az albumra, hogy megteljen a szokásos játékidő.
A Hladno pivo hetedik stúdióalbuma profi módon kidolgozott termék, de sajnos túl kiszámítható, és kirívóan alárendelődik a kereskedelmi sikernek és a rádióknak. Nem kétséges, hogy jól fog fogyni, és kitermel néhány slágert, de az, hogy eltávolodnak zenéjük felismerhető elemeitől, nem olyan lépés, amelyet a zenekar régi rajongói tárt karokkal fogadnának. És nem, nem vagyok újabb konzervatív, aki a legszívesebben azt látná, hogy a „Džinovski” ideje óta semmi se változzon, de szembe kell nézni az igazsággal, és be kell vallani, hogy éppen a dollárszimatolás terelte el a Hladno pivót attól az úttól, amelyen hosszú éveken át jártak.
Felállás
Milan Kekin – Mile – ének
Zoran Subošić – Zoki – gitár
Stipe Mađor-Božinović – trombita
Milko Kiš – Deda – billentyűk, szintetizátor
Krešimir Šokec – Šoki – basszusgitár
Mladen Subošić – Suba- dob
Produkció
Edi Cukerić
Számlista
01. Svijet glamura
02. Ima da te lajkam
03. Fotoaparat
04. Premali grad
05. Evo mene na ručku
06. Pravo ja
07. Kirbaj i kotlovina
08. Može
09. Lift
10. Bilo koji broj – SURF (bitch boys)
11. Slobodni pad
12. Ezoterija
