Előadó: Free Energy
Kiadó: EMI Records
Megjelenés: 2010
Játékidő: 44:15
Értékelés: 2.5/5
Free Energy? A 21. században ez csak a Cheap Trick klasszikus rockalapjainak és a Jimmy Eat World rockszemléletének keresztezése lehet. A jókedvű kvintettet megfogta a „rock and roll”, és ezúttal Philadelphia (Pennsylvania állam, USA) szülötte. Amikor meghallod a nyitó kravicsengőt, amely az albumot és az első (címadó) dalt indítja, egy pillanatra megállsz a szikrázóan évődő humornál, amelyet valaha olyan meggyőzően csiholtak ki magukból a brit The Darkness tagjai. A dal folytatása azonban hamar fel is adja a reményt, hogy bármi ilyesmit kapunk.
A Free Energy tagjai túláradóan csivitelő seregélyek, akiket nem is olyan rég még az anyjuk pesztrált. Gondtalanul nőttek fel, tele pocakkal McDonald’s-hamburgerrel, és mindennel, amit egy gyerek csak kívánhat a felnövés és a „tinédzserkor” éveinek leküzdése közben, egészen a „felnőttség” fázisáig. A szövegek ezért inkább naivak a maguk csupasz gondtalanságában, mint szellemesek, bolondosak, pláne szemtelenek, arrogánsak vagy (isten őrizz) intellektuálisan provokatívak. A zene dúr alapú, rockos beállítottságú. A vezérmotívumokban könnyű észrevenni az émelyítően ragacsos, harmonikus vokális dallamokat, amelyeket még a The Beach Boys idejéből örököltek. Igen. A dolog egyáltalán nem áll messze attól, hogy mindenki megszeresse, aki könnyedébb gitárpopot hallgat. Pedig a Free Energy tartalmi alapjait tekintve a klasszikus rock hagyatékából merít.
A produkció kiváló, és valójában jóval több ötletességet mutat, mint amennyit maga a zenekar képes összehozni. A kopott rockpelenkát a srácok fúvós- és vonósaranzsmánokból szőtt produkciós ruhába próbálják bújtatni. Ez bizonyos mértékig tényleg sikerül is: elmélyíti a dalok kifejezőerejét, és elterelheti a figyelmet a közhelyesen banális, átélés nélküli, agyonrágott riffelésről. A másik oldalon viszont ott van a megint csak gyerekes ének, amely valamiféle punkos akcentussal igyekszik lázadó gúnyosságot erőltetni, ez pedig a zenekar gyengébb láncszeme marad.
Az együttes ennek ellenére helyenként a meggyőzőbb rockprédikáció javára tudja billenteni a mérleget, a klasszikus előadók hagyatékára építve. Ilyen a Bad Stuff vagy a Two Hearts. Az énekdallamok akcentusa megközelíti azt, amitől a Thin Lizzy életműve jut eszünkbe.
Az elsőlemez nem titkolja meglehetősen popos produkcióját, a már említett „rock and roll” ellenére sem. Hallhatsz tipikus rock n’ roll riffet is, amelyet a ritmus visz, s amelyet az archaikus taps-trükk mélyít. A vidám dallamvilág optimista hangvétele mellett a popelem ebben a produkcióban még magabiztosabban hat (Light Love).
Bárhogy forgatjuk is, és bárhol keressük az üresjáratot a zenekar első lemezén, vigasz, hogy nem a „érzelmileg megrémült” MTV-kokerspánielek sírdogálásáról van szó, és nem is a punk és az emberi lélek vidám természetének hiteltelen kevergetéséről (jó reggelt minden Green Day-klónnak), hanem az optimizmus és a klasszikus rock alapjainak ötvözéséről, ami egymással sokkal magabiztosabban és meggyőzőbben megfér. Így volt, így van, így lesz. Ezért a naftalinból előszedett közhelyek hurcolása ezen a ponton (legalább időnként) indokolt. Ha a Rolling Stones-féle csibészség és a Free Energy gyerekessége között keresnénk az irányt, az mégiscsak átlépné a jó ízlés határát, és túlzás volna, de a „bulihangulat”, a banális kifejezésmód és a rockos közvetlenség, amelyből levonod a halhatatlan rocklegendák „szemtelenségét”, a kereskedelmi előadók 2010-es elszegényedett kínálatában a Free Energy esetében könnyebben megbocsátható. Végül is különösen meggyőző az album zárása, a Wild Wind, amely lomha ritmusával és a régi iskolás, Elton John-os billentyűk hatásos beépítésével méltó befejezéshez vezeti el a „Stuck On Nothing” című lemezt, még ha popos utóízt hagy is maga után. Felejtsd el viszont, hogy a Free Energyvel kapcsolatban bármi olyat várj, ami az Airbourne-féle robbanékonyságra emlékeztetne. Sajnos.
Kérdés, merre tud tovább haladni a zenekar. Keményebb hangzás felé, vagy még több cukormázat és édesítőszert halmoznak magukra. Egy biztos. A gondosan kontrollált produkció ellenére, amelyet a „Suck On Nothing” hordoz, a srácok nem titkolják, hogy jó zenészek, akik az igazi rockos erejű kifejezést, a Free Energy lelkét és lényegét csak a koncerthelyszíneken képesek megidézni. A jövőbeli irány viszont rejtély marad. Ha az elsőlemez vizein ragadnak, a következő kiadványokon hamar önismétléshez és minden kifejezőerő-hitelesség elvesztéséhez vezet majd.
Felállás
Paul Sprangers – ének
Geoff Bucknam – gitár
Evan Wells – gitár
Scott Wells – basszusgitár
Nick Shuminsky – dob
Producer
James Murphy
Dallista
1. Free Energy (4:42)
2. Dream City (3:21)
3. Bang Pop (3:41)
4. All I Know (4:23)
5. Bad Stuff (5:44)
6. Dark Trance (5:17)
7. Young Hearts (2:43)
8. Light Love (3:46)
9. Hope Child (4:24)
10.Wild Winds (6:26)
