Stubborn

A rendszerezettség, a világos célok és a Pro-Tool-féle programok egyre megfizethetőbb használata minden adut a kezébe ad azoknak, akik mernek kockáztatni, és az ötleteiket teljesen önállóan képesek becsomagolni, piacra vinni, majd magabiztosan megvédeni azokat a színeket, amelyekkel a hallási-mentális tájképeiket festették. A do-it-yourself önálló etikájának szellemében idén május végén, nagyjából hétéves működés után a hazai lemezkínálatot a novagoricai fiatalok, az Y-Knot is színesítették.

Az Y-knot 1999-ben kezdett működni. Az eredeti négytagú felálláshoz – dobos, basszusgitáros és két gitáros, akik főleg instrumentális zenét játszottak – csatlakozott egy énekes, és a zenekar ezzel kezdett saját dalokat írni. A teljesebb hangzásért egy billentyűst is meghívtak, 2005 végén pedig befejezték az első CD-jük felvételét, amelyen tíz saját szerzemény szerepel. Maguk azt állítják, hogy a színpadi energiájukról, a közönséggel való interakcióról, az énekes jól felismerhető hangjáról és a grunge metal markáns gitárhangzásáról ismerik őket. A Stubborn első meghallgatása után viszont az az érzésünk, hogy ez valamivel több puszta grunge-metal kombinációnál. Valójában a gitárdallamok és a billentyűs-dobos kompakt ötvözet összehangolásában a többi összetevő leginkább a progresszív rock kissé „elmetalosított” változatához közelít, amely Dream Theater-szagú. Az énekhang miatt is, ami olyan vizekre evez, ahol James LaBrie teljesen otthon érezné magát. Csak a robbanékonyság hiányzik belőlük, meg egy kis kalandozás a kevésbé várt szférák felé, és máris egészen korrekt Dream Theater-másolatot kapnánk – mondjuk a Train Of Thoughts lemez szintjén. Grungenak viszont kevés benne a melankólia, és kevés a tízhangnyi tömbökbe sűrített nihilista vágy arra, hogy véget vessünk a létezésnek itt és most.

A lemez nagyon szépen nyílik egy ambientes intróval a „Struggle” című dalba, aztán az első láng tüzére – amelyet prométheuszi módon maguk gyújtottak, vagy legalábbis ügyesen elcsentek valamelyik már bizonyított virtuóztól – hamarosan hitelesen jó adag kerozint öntenek: olyan energiát, amelyet zenekarként, legalábbis a felvételek alapján, mindenképp birtokolnak. Az instrumentális ötletek kibontása az „Invoked” című dallal folytatódik, amely stílusában nagyon emlékeztet a következő számra, a „Breakdown”-ra is. A tíz dalból álló teljes anyag viszont aligha tudna olyan számmal szolgálni, amelyet slágernek lehetne nevezni, mert hiányzik valamiféle bensőségesség és hitelesség – legalábbis a szövegeket illetően. A szlovén előadók azt hiszik, hogy a saját származásukból fakadó korlátozottságérzetet, a szlovén nyelv nehézségét és egyben szépségét ki tudják egyenlíteni az angol szebben csengő, „menőbb”, vagy nem is tudom, „hitelesebb” hangzásával. És ez a szindróma az egész országra jellemző. Őszintén szólva nehezen találok olyan szlovén produkciót, amelynek a szövegei megérintenének. Kivéve talán a brežicei Demolition Group-félék és hasonló kitérők… Mindegy – az Y-Knot a lemezzel bebizonyította, hogy annak ellenére, hogy ez még csak a kezdet, az első album, elérték egy minőségi, kifejező, főleg pedig intelligens és rendkívül sokoldalúan képzett rockzenekar potenciálját. A kivitelezés színvonalas. Ami pedig a borítóba van csomagolva, az nagyon emészthető, jól hallgatható lemez.

Valójában egy-két elismertebb nagyágyú sem szégyenkezne miatta, bár igaz, hogy produkciós szempontból nem jelent mérföldkövet a szlovén (vagy akár a kozmopolita világ-) zenei produkcióban. Az itt időszerűbb kérdés inkább az, hogy ki (és egyáltalán, van-e valaki) képes Szlovéniában igazán minőségi metal producerszolgáltatást nyújtani. A kicsinységgel, amellyel a fiatal reménységeink nap mint nap, minden lépésen szembesülnek, úgy vélem, hogy legalábbis az Y-Knot esetében túlmutatnak a szlovén kereteken, és a külföld iránti vágy, amelyet a Stubborn sugároz és teljesen nyilvánvalóan mutat, nemcsak távoli illúzió, hanem egy kis szerencsével és okos marketinggel egészen reális cél is. A srácok eddig sok befektetett munkával végezték el a dolgukat. Aprólékosan és elég átláthatóan. Csak egy markánsabb eredetiség és őshonosság hiányzik, amely a hallgatót tökön ragadná, és ordításra kényszerítené az élvezettől.

Értékelés: nagyon jó – a kiváló még egy kicsit hiányzik…