Helyszín: Padova / Gran Teatro Geox / Olaszország
Dátum: 2022. november 18., péntek
Steve Hackett ma minden valószínűség szerint az utolsó a maga nemében. A Genesis egykori gitárosa a gitározásról vallott sajátos szemléletével és elképesztő újítókedvével örökre az egyik legmarkánsabb művészi lenyomatot hagyta a progresszív rock mint műfaj meghatározásában. Annak a generációnak az egyik legéleslátóbb és legkreatívabb zenészeként tartják számon, amely több mint ötven évvel ezelőtt lábra állította a progresszív rockot. Kortársai közül ugyanis egyedül ő koncertezik folyamatosan és aktívan, és ő az egyetlen, aki ma is friss saját anyagot ír és vesz fel. Megszakítás nélkül. Pályája kezdetétől, vagyis 1968-tól egészen napjainkig, amikor lassan a 73. életéve felé közeledik. Csak tavaly két albumot adott ki. Az első az „Under A Mediterranean Sky” volt (RockLine kritika), egy teljesen instrumentális, zenekari-akusztikus munka, a második pedig a hagyományos stúdióalbum, a „Surrender Of Silence” (RockLine kritika). Közben pedig folyamatosan turnézik. Idén nyáron az olaszországi Udinében csíptük el. Ott élőben, teljes egészében előadta a „Seconds Out”-ot (a Genesis kultikus koncertalbumának 45. évfordulója alkalmából), késő ősszel pedig ismét visszatért a vén kontinens színpadaira egy koncertsorozattal, amelyen a Genesis „Foxtrot” albumának 50. évfordulóját ünnepelte, a programot pedig hosszú, alkotói értelemben dúsgazdag és sokszínű pályafutásának legemlékezetesebb pillanataival vegyítette.
A teljes alkotói szabadság és a megfoghatatlan zenei látnokság mellett Hackettet elsősorban klasszikus képzettsége tartja talpon, amelyet olyan furfangosan épít be a legkülönbözőbb műfajokon át egy sajátos, egyedi zenei konglomerátumba. Mindezek fölött ott áll játékának egyedülálló, mérföldekről felismerhető karaktere. Úttörő fénnyel. Hackett szabta meg a „tapping” és a „swap picking” mércéit, nagy példaképként tekint rá többek közt Brian May, Alex Lifeson és persze az is, aki a nyolcvanas években a gitárhősködés népszerűsítésében a show-t és a dallamáradatot a végletekig hajtotta – a néhai Eddie Van Halen. Mindezek után kortársai közül talán csak egy Robert Fripp tarthatna vele lépést, ő viszont már több mint húsz éve nem hajlandó új King Crimson-anyagot felvenni. A többiek megálltak. Vagy hosszú évek óta tartó alkotói impotencia miatt (Peter Gabriel, Phil Collins, Steve Howe…), vagy a lassan megroppanó egészségük miatt. Senki sem veszi ezt zokon tőlük. Nos, Hackett itt kivétel. A kivételes stúdiós lendület mellett színpadi fürgesége és mozgékonysága egy 72 évestől egyenesen lenyűgöző.
Hackett mester a padovai Gran Teatro Geoxba, ahol egyszer, pontosabban 2015. szeptember 25-én már volt szerencsénk megcsodálni, ismét jól összeszokott csapatával érkezett, amelyet a svéd-amerikai származású kiváló tehetség, Nad Sylvan – a Collins és Gabriel ideális metszéspontjának tartott énekes –, továbbá két régi cimborája, a sokoldalú fúvós Rob Townsend és a billentyűs Roger King, valamint a két fiatalabb, négy éve csatlakozott tag, Jonas Reingold basszusgitáros (Kaipa, The Flower Kings, Karmakanic) és Craig Blundell dobos (Pendragon, Steven Wilson, Lonely Robot) alkot.
A helyszín gyakorlatilag teljesen telt házas volt. Itt-ott árválkodott egy-egy szék, egyébként nagyjából 2500 „felhevült” olasz progrockrajongó töltötte meg a termet! Ameddig a szem ellátott. Hackett és csapata ezúttal kicsit késett. Fél tízkor léptek színpadra (a kezdést 21 óra 15 percre hirdették). Az első részben Hackett szólópályájának klasszikusai szóltak. A „Voyage of the Acolyte” (1975) klasszikusa, az Ace Of Wands – amellyel Hackett mester pályája során mindig is szívesen nyitotta koncertjeit – ütős nyitányként pillanatok alatt felrántotta a közönséget. A „Surrender Of Silence” albumnak csak egyetlen dalt szentelt, a The Devil’s Cathedralt. Az ördögi kísértést a „hajnalpír születése” követte egy újabb klasszikusban, a Spectral Morningsban, amelyben Reingold egy kombinált tizenkét húros gitár–basszusgitár duplanyakú hangszert ragadott kézbe. A közönség különösen ráharapott az életvidám Every Dayre, amelyet a második részben egy fenomenális, misztikus instrumentális szakasz vált fel, Hackett egész pályájának egyik legmarkánsabb, legfelismerhetőbb szólójával. Ezután két meglepetés jött. Még egy „Voyage of the Acolyte”-klasszikus, az A Tower Struck Down, és egy meglehetősen érdekes választás – a Camino Royale a „Highly Strung” (1983) albumról, amely a Hackett-ismerők és -rajongók körében nem éppen a legnagyobb becsben áll.
A zenekar csúcsra járatott összhangban játszott. Élvezet nézni, milyen nyugodtak a tagok a bonyolult felépítésű tételek előadása közben. Hackett mesternek semmi sem kerüli el a figyelmét. Egy szemernyi sem, csapata pedig a szerzemények megvalósításában hihetetlen hidakat ver a klasszikus alapok és a markáns műfaji kitérők között, egészen a jazz elemeivel való nyílt kacérkodásig. Az első részt a Shadow Of The Hierophanttal zárták, de Amanda Lehmann (alkalmi vokalista és gitáros) nélkül, aki idén nyáron kísérte a zenekart a színpadon, vagyis teljesen instrumentális változatban. Sötét és misztikus, mint mindig. Körről körre egyre intenzívebben ismételt motívumokkal. Egészen egy fantasztikus crescendóig, amelytől minden szőrszál égnek áll az ember testén. Páratlan kísértés. Ha valaki tud misztikumot csempészni a zenébe, akkor azok éppen a brit zenészek, élükön Hackett generációjával.
Az első rész egy szempillantás alatt elrepült. Hackett 15 perc szünetet jelentett be. A koncert második része azt hozta, amiért aznap este a legtöbben a Gran Teatro Geoxba jöttek. 2019 nyarának közepén Hackett és csapata európai turnéján a teljes „Selling England By The Pound”-ot (1973) játszotta – egy ilyen koncertet 2019 júliusának közepén Pordenonéban csíptünk el, most pedig elérkezett az idő, hogy a progresszív rock úttörő éveinek egy másik nagy klasszikusa, a Genesis negyedik albuma, a „Foxtrot” (1972) is színpadra kerüljön.
Elsötétül a terem. Csend. Hirtelen hatalmas mellotronhang önti el az egész helyszínt. Pontosabban elárasztja. Watcher of the Skies. Esszenciális. Nélkülözhetetlen. Egyedülálló. Hackett az utóbbi évek turnéival az egyetlen zenész, aki a Genesis dicső múltjának klasszikus napjait karnyújtásnyira hozhatja a közönségéhez. Arasznyira. Milliméternyire. Ráadásul lenyűgöző belegondolni, hogy a Genesis például a „Foxtrot” albumot akkor írta, amikor a srácok zsenge 22 évesek voltak. És vele együtt a rocktörténelem egy óriási darabját. Ma ez egyenesen felfoghatatlan. Főleg, ha mindennek tetejébe a kozmikus eposzra, a Supper’s Readyre is ránézel.
Hackett és csapata tévedhetetlen. A Genesis-anyaghoz tulajdonképpen nagyon elemien nyúlnak. Úgy, ahogy a Genesis 1972-ben. Reingold többször akusztikus gitárral duplázza Hackettet, ahogy annak idején Rutherford tette. Ezekben a részekben a zenekar nem használ basszusgitárt. Nad Sylvan ismét feltette az i-re azt a pontot, ami nélkül az egésznek nem lenne igazi kifejezőereje, és végső soron igazi értelme sem. Többször szellemként bukkant fel a színpadon, Hackett jobbján vagy a mögötte lévő emelvényen. Sylvan azért is fontos, mert egy csipetnyi glamszínházat visz ebbe a végtelen hangzásbeli és alkotói képgazdagságba. Énekes karizmájával, amelynek hangszíne Collins és Gabriel énekének elemeit ötvözi, a Genesis-dalok hibátlanul életre keltek. Hackett valójában csak nagyjából 2013-tól kezdte el sűríteni koncertprogramjait Genesis-zenével, amikor éppen Sylvan csatlakozott a csapatához. Ennyire fontos egy olyan énekes, aki megközelíti Gabrielt vagy Collinst. Sylvan esetében pedig egyenesen a kettő kombinációjáról beszélhetünk, ami kifejezetten nagy ritkaság.
Mint mindig, a motívumok sokasága gondosan harmonizált, így a zenekar rendkívül sűrű hangzásképet teremt az előadásain. Hackett gitárja amúgy is azonnal felismerhető, ott van aztán Rob Townsend az összes elképzelhető fúvós hangszerrel felszerelkezve, aki ezúttal különösen a fuvolára koncentrált, ami az eredeti felvételeken Gabriel feladata volt. Az eredeti dalok egyes részeit kedvük szerint meghosszabbítják. Jazzes finomságokat építenek beléjük, a „Foxtrot” klasszikus újraértelmezése pedig a szimfonikus eposzban, a Supper’s Readyben éri el várva várt crescendóját, amely Hackett és csapata kezében alaposan megnyúlik, főleg a kivezetésben, ahol Hackett veszett szólót kavar fel, és a végső csúcspontig hajtja az eseményeket, így az eposz további három perccel hosszabb lesz.
Steve Hackett koncertje több mint két teljes órán át tartó abszolút hipnózis marad. 2022-ben is. Se több, se kevesebb. Kötelező mindazoknak, akik szeretik őt és munkásságát, valamint a klasszikus Genesis zenéjét. A klasszikus Genesis anyaga egyhamar nem kerül ki a koncertprogramból, hiszen a Genesis-klasszikusok beemelése egyszerűen telt házakat garantál Hackettnek. Hackett ugyanakkor tisztában van vele, hogy Sylvan nélkül ez nagy valószínűséggel nem jönne össze. Vagy legalábbis az egész nem hatna ennyire átkozottul közel az eredetihez, mint Sylvannal a felállásban, ami pedig megint csak nem elégítené ki Hackett perfekcionizmusát.
Amikor letelt két bő koncertóra, az olasz közönség ismét mennydörgő ovációval jutalmazta hősét és csapatát, és a taps sehogy sem akart alábbhagyni. Hackett Olaszországban otthon van, és nagy valószínűséggel maga a zenész is könnyedén megerősítené, hogy ez az egyik kedvenc helye, ahol fellép. És itt rendszeresen fellép. Reméljük, így is marad, hiszen az öreg nem áll meg. A színpadon ismét megmutatott mindent (és még többet), amiről híres, ráadásul még mindig rendkívül vitális, szikrázó és szórakoztató, a közönséggel érintkezve pedig azt a (különösen ilyen nagy formátumú) zenészeknél ritkán tapasztalt érzést közvetíti, amelyből mély hála, beteljesültség és valahol nagy szerénység sugárzik. Hackett a maga nemében zseni marad. Kiapadhatatlan zenei alkotó, újító és úttörő, aki rendre kiváló színpadi produkciókról gondoskodik. Ha még nem láttad Hackettet élőben, valóságos bűn lenne kihagyni, hogy te is elmenj valamelyik koncertjére. Hackett ugyanis még mindig minden turnéján rendszeresen fellép, ráadásul viszonylag közel Szlovénia nyugati, olasz határához. Bár a nagy homokórában egyre fogy az idő, ez még mindig kivételes alkalom arra, hogy kiteljesítsd és gazdagítsd a koncertélményeidet.
Szerző: Aleš Podbrežnik & Edita Klemen
Fotók: Aleš Podbrežnik
Setlista:
1. Ace of Wands
2. The Devil’s Cathedral
3. Spectral Mornings
4. Every Day
5. A Tower Struck Down
6. Basszusgitár-szóló
7. Camino Royale
8. Shadow of the Hierophant
—15 perc szünet—
9. Watcher of the Skies
10. Time Table
11. Get ’em Out by Friday
12. Can-Utility and the Coastliners
13. Horizons
14. Supper’s Ready
—ráadás—
15. Firth of Fifth
16. Dobszóló
17. Los Endos / Slogans / Los Endos
