Kiadó: Crusader Records/Golden Robot Records
Megjelenés: 2022. 4. 29. (digitális, CD) / 2022. 9. 9. (bakelit)
Produkció: Martin Sweet
Az album hossza: 44.23 perc
Műfaj: Glam Metal / Sleaze Metal
Értékelés: 9.0/10
Abban, amit csinálnak, a svéd sleaze és glam „revival” metalosoknak, a Crashdietnek nehezen akad párja. Gabriel Keyes érkezése az énekesi posztra láthatóan összekovácsolta a csapatot, amely az előző, „Rust” című lemezzel új fejezetet nyitott egyébként viharos pályafutásában. A „Rust” (2019, RockLine kritika) ugyanis rendkívül felpörgetett album, amelyen a banda sok munkával, újra és újra mélyen meglepett a korábbi lemezeihez képest felfokozott metalos pusztítással.
Az új, „Automaton” című album, amely két és fél évvel az elődje után érkezik, megerősíti ezt a hozzáállást. Azt is igazolja, hogy a zenekar megtalálta az igazi kreatív pillanatot, amelyet hatékonyan átmentett a kiváló „Rust”-ból, és (örvendetes módon) tovább szélesít és mélyít. A Crashdiettől mindig nagyok az elvárások. Egyszerűen azért, mert ma ők a legjobbak a glam és sleaze metal újjáélesztésében. A maguk műfajában verhetetlenek. Az „Automaton” legalább olyan felpörgetett, mint az elődje, ha nem még inkább. Néhány szerzemény alapján a Crashdiet biztosan új híveket is toboroz majd soraiba azok közül, akik alapvetően az európai power metal rajongói. A középtempós, atmoszférikus himnusz, a Dark Minds minden különösebb fenntartás nélkül elférne egy power metal lemezen. Ezt a We Die Hard sem kerüli el – az új album egyik legpompázatosabb refrénjével, amelyben a banda a nyitó frázis fölé tercharmóniákat is rakott.
A banda tehát kitart amellett, hogy a pompás bombasztot határtalan felpörgetettséggel ötvözze. Hibátlanul. A kiváló refréndallamok – az első, már a címadó dalban rögtön megragad, majd kicsit később a Shine On – azt bizonyítják, hogy a zenekar valóban óriási szelet fogott a kreatív vitorlákba. Az Automaton ezért legalább az elődje színvonalát tartja, egy-egy pillanatban pedig érdekes látni, ahogy időnként a power metal elemei felé kanyarodik. Éppen a Shine On ilyen pillanat. Ha a címadót és a Shine On-t emelem ki, két teljesen eltérő megközelítését hallhatjuk a kiváló Gabriel Keyesnek. Az Automaton című dalban rekedtes, peckes és suhancos, igazi csibész, ami egyébként mindig is a Crashdiet pózolása volt (a legelső időktől kezdve). A Shine On-ban teljesen tiszta, parancsoló énekkel lép színre, és extrém magassággal perzsel, főleg a refrénben. Keyes robbanékonysága kivételes mágnes, az énekes az „Automaton” albumon is bizonyítja, hogy élete énekesi formájában van. Ehhez a megközelítéshez a Shine On-hoz nagyon közel áll a Powerline is, a – figyelem – vendégként közreműködő Steel Panther-énekessel, Michael Starrral. Mindkét dalt akár a svéd Eclipse is a magáénak fogadhatná. A Skid Row-féle párhuzamok, amelyek például a „Generation Wild” (2010) albumon helyénvalóak lettek volna, ezúttal nehezebben kivehetők.
A refrének ismét a tökélyre törnek. A vezérmotívumok kellemes változatossága és komponálásbeli mozgalmassága mellett, amelyek az újonnan megfaragott gitárfrázisok ötletességére épülnek, a refrének teszik fel az i-re a pontot a kivételes dinamikai áramlásban és az album ragadozó jellegében, amitől borzongás futhat végig az ember bőrén. A Dark Crusade hihetetlen gúnyossággal, vagyis metalosan fogazott intróval rázza meg a hallgatót, amelyet a fertőző refrén kontrasztosan visz a hangulat kellemes átbillenése (a crescendo) felé. Igen. Ez a megállapítás a Crashdietnél nem új. Ebben mindig kitűntek, csak most jóval élesebben és maximálisan „elmetalosítva” közelítenek. A fenomenális Keyes kiválóan ki van használva. Az új album minden számában, amely két év után legalább egyenértékű folytatása az elődje, a „Rust” zenei irányának. Az album egyetlen „altatója”, a mindenben sikerült ballada, az I Can’t Move On (Without You) ezúttal szándékosan a végére került, hogy ne befolyásolja túlzottan az album eseményeinek magas oktánszámú magját, záró pozíciójában viszont hallgatás közben remekül kerekít, és „visszahoz a játékba” valamit abból a felismerhető Crashdiet-féle glam metalból.
Az „Automaton” rendkívül kompakt és kidolgozott darab. Nehéz bármit elvenni belőle vagy hozzátenni. Kiválóan működik. Meggyőzően megragad. Az első másodperctől az utolsóig. A Crashdiet ezúttal velejéig romboló. Romboló? A maga mércéjével mérve persze. Ez a jelző nehezen köthető a glam és sleaze szóhasználathoz, de az idők változnak (nekünk és a zenekarnak is), és az „Automaton” fejlődéstörténeti szempontból a Crashdiet eddigi legsötétebb albuma, amit ezek a megzabolázhatatlan svéd csibészek pályafutásuk során kiadtak. A mostani (olykor felfokozott) szorgoskodás a heavy metal klasszikus formájával, ami az új lemezt néha érezhetően a power metal hangzása felé viszi, zavarhatja a glam metal puristákat. Az olyan zenekarok régebbi lemezeinek rajongóit viszont semmiképp sem fogja zavarni, mint többek között az Eclipse.
A Crashdiet az „Automaton”-on is a saját útját járja. Az album csak úgy ragyog a tökéletes hangszereléstől, amely hallgatás közben kézenfekvően megragad. A „party time” pillanat természetesen megvan, de időnként elveszi a figyelmet róla a kifejezett metalos maróság és élesség, valamint az időnkénti sötét lendület, amely a mostani Crashdiet-pompának különleges előjelet ad. Minden tekintetben újabb rendkívül minőségi darab a „Rust” után, amely azt mutatja, hogy a csapat több mint kiválóan összecsiszolódott az új énekessel, Gabriel Keyesszel. Ezért nem kérdéses, hogy a kvartett ilyen erős lendülettel, előadói és kreatív kondícióval és formában a jövőben még több ilyen stúdiógúnyt fog ontani.
Még egy hiba, amely nem is a lemez zenéjéhez kapcsolódik. A Frontiers Music Srl.-től a Crusader Records/Golden Robot Recordshoz való átigazolás promóciós szempontból a zenekarnak inkább rossz szolgálatot tett, mint hasznot hozott. Egy olyan banda, mint a Crashdiet, nagyobb, erősebb és reklámozás terén jóval áthatóbb kiadó szárnyai alá érdemel.
Szerző: Aleš Podbrežnik
Számlista:
1. Automaton
2. Together Whatever
3. Shine On
4. No Man’s Land
5. Darker Minds
6. Dead Crusade
7. Powerline
8. Resurrection Of The Damned
9. We Die Hard
10. Shell Shock
11. Unbroken
12. I Can’t Move On (Without You)
Felállás:
Gabriel Keyes – ének
Martin Sweet – gitár
Peter London – basszusgitár
Eric Young – dob
Különleges vendég:
Michael Starr – vokális duett a 7. számban
