Szerző: Aleš Podbrežnik
Előadó: Elektrika
Kiadó: Önkiadás
Megjelenés: 2009
Játékidő: 43:47
Értékelés: 5/5
Néha egy album pont akkor kerül a kezedbe, amikor már nagyon is késő. De ez az album kilóg a sorból. Szlovén album. Kilóg a szlovén színtérről, úgy, ahogy azt a mi rock ‘n’ roll vidámparkunk ismeri. A jelenből, a múltból és? A jövőből. Ez a lemez ugyanis kiállta az idő próbáját. 2009-ben jelent meg, megalkotói pedig edzett zenei vén rókák, akik értik és tudják, hogyan kell szólnia a rock ‘n’ rollnak ahhoz, hogy egy pillanat alatt megbabonázzon. Egyetlen szó az egész. Egyszerű, mégis romboló! Elektrika! Hadd beszéljen hát egyedül a zene!
Miután kiléptek a legendás Don Mentony Bendből, a még legendásabb Zvone Kukec (gitár) és Robert Fritsch „Frič” (dobok) megalapította az Elektrika nevű formációt. Átkozott öt év telt el az alapítás óta, mire a zenekar 2006 körül valahogy stabilizálódott, és a kémia a megszilárdult új felállásban végre igazán működni kezdett. Az anyag csak ekkor érett meg arra a minőségi szintre, hogy eljöjjön a debütáló stúdióalbum ideje, amelyről ez a kritika szól. A lemez címe mögött – az együttes nevéhez hasonlóan – nem rejlik mélyebb filozófiai jelentés. Egyszerű szó, de egyenesen arcon vág! „Stereo”.
Mondhatjuk, hogy a „Stereo” az alternatív rock és a metal akkori divatos trendjeinek erős hatása alatt született és érett meg. Ha egy kicsit aprólékosabban emeljük fel a lemez zenei esszenciájának fátylát, kiderül, hogy a hangzás és a stílus mögött grunge-esztétika húzódik meg. Csak a fülnek „szebben” cseng. Mondjuk inkább úgy: hozzáférhetőbben. Abban az időszakban, az ezredforduló utáni első évtizedben, amikor az Elektrika bemutatkozó anyaga készült, a nemzetközi színtéren az ejtette ámulatba a közönséget, hogy olyan bandák, mint a Creed, az Incubus, az Audioslave vagy a Matchbox Twenty bevették a slágerlisták csúcsait, és az alternatív rock egy új alműfaját, a post-grunge-ot formálták meg. A „Stereo” gitárhangzása zsíros, ropogós, meztelen, vadul, megzabolázatlanul és egyenesen rúg. Az arcba. Produkciós szempontból a „Stereo” jóval az átlag fölött áll a hasonló alapokra épülő albumok között, ha szlovén párhuzamokat keresünk. Erre a hangzásra számos jól menő, ismert nemzetközi zenei cég (értsd: banda) gyilkolna – a divatos alter műfajok magasabban jegyzett nevei. Ebben a tekintetben a „Stereo” új mércét állított fel, amelyet a mai napig nem sikerült túlszárnyalni. A „Stereo” a vérbeli rock ‘n’ roll vallomás aprólékosan kidolgozott art-ragyogása, amelyben a hangzás minden építőeleme erekciósan lüktető, terjedelmes lélegzéssel él együtt. Vastag, zsíros gitárokból álló masszív hangfal, meleg hangzású, mozgékony, hajtó, aktívan felhúrozott és végtelenül dallamos basszusvonal, amely a lemez „groove”-os rugózását hangsúlyozza, és a dobok ágyúdörejű zaja – igazmondásában időnként szinte a pusztító, Black Sabbath-os démonizálás határán. Kell még valami? Az ének. Ez a szlovéniai zenei térben abszolút egyedi kifejezőerő. A szlovén nyelv használata optimalizált, a lemez kifejezett elektrifikáló vallomásosságát pedig az énekes előadásmódja és hangszíne tovább erősíti (intenzifikálja). A hang közepes és mélyebb fekvésű, férfias, dacos. Rendkívül érzéki és kellemes vibratóval bír, amely valódi drámai pillanattal tölti meg a hangulatot: a fájdalom, az erotika és a személyes pusztulás féktelenül szenvedélyes keveréke ez, pontosan az, amire a „Stereo” energiájának szüksége van. Roman Vukina hangja hatalmas karizmájú, egyedi kifejezőjegyekkel rendelkező hang. Ilyenként a kivételes produkció mellett a lemez egyik első mágnese, amely visszavonhatatlanul vonzza és babonázza meg a hallgatót.
A „Stereo” art. Határozottan az elmúlt évtized terméke, de art. A zenei kifejezésmód zseniális kiáltványa, amelyhez semmit sem lehet hozzátenni, és semmit sem lehet elvenni belőle. Tökéletesen működik a csiszoltságában. Minden apró részletében. A romboló, már-már pusztító hangulat – amelyet a féktelen gitárnyomulás generál – és a zseniálisan megteremtett, átható dallamosság tökéletesen kiegyensúlyozott együttélésében. A számok kompozícióként egyenrangúak, a versszak–refrén kapcsolat hangulatban fokozatosan épül a refrénének atmoszferikus csúcspontjáig, ahol teljes hangulati fordulatot ér el. A lemezen az események dinamikája megállás nélküli. Bár a lemez kifejezésmódját tekintve meglehetősen „egydimenziósra” van ütve – abban az értelemben, hogy egy debütálóhoz képest már az elejétől meghatározta saját termetét és hangját –, egy pillanatra sem tud kifejezésben (hangszerelésben) megroggyanni, mert ezek a srácok tekintélyes rock ‘n’ roll tökökkel rendelkeznek. Meghallgatsz egyetlen számot, és voltaképpen az Elektrikáról alkotott kép nagy része már össze is áll benned.
A gitárfrázisok „fél hangos felhúzásai” száguldó ralijukban egyenesen a pusztulás szakadékának mélyére tartanak, és a lemezen nincs helye annak, hogy szép és tisztességes világról meséljenek! Illúzióknak tehát nincs hely. A „Stereo” a pokol kapuján vezet át, miközben a hallgató tudatalattijában azt a vágyat ébreszti, hogy valahol a lemezen megpillantsa az utat a mennybe.
A nyitó Dobr prjatu alapjában véve Black Sabbath-osan kihegyezett riffodüsszeia (ha azt kellene megmondanom, hol hallatszik a „Stereo” lemezen a legtöbb „földalatti” sabbathos démonizmus, a Čudn dan című számot választanám – a dobok kimért átmenetei elképesztően emlékeztetnek Bill Ward régi iskolájára). A lemez első száma máris színes kontrasztokat sorakoztat fel a riffek, a féktelen dobverés, a basszusgitár hangerejének groove-kultúrája, valamint a teljesen érzéki és maróan szenvedélyes ének között, amely bármikor remekül megállná a helyét a grunge vizein. Az Elektrika tehát hamar valódi dráma-színházzá ringatja a történetét, amelynek szorítása az utolsó másodpercig nem enged. Ha addig nem, hát a lemez második száma, a Rojčeva 6 biztosan elvisz a post-grunge hangulatba. Az Alice in Chains-féle pusztító katarzis végig ott lappang nem messze, de a zenekar távol tartja a történetét attól a veszélytől, hogy a „potenciális pusztulás” hangulatának essen áldozatul, bőséges adag dallamos hozzáférhetőséggel az átlagos fül számára. Bár a lemezt sötét hangulat járja át, az Elektrika semmiképp sem „kínoz” a műfaj vezető zenekarai 1990-es évek első felében jellemző, ütőér-vágó grunge-stílusában. Az apokalipszis lovasainak sötét hangulata, amelyet a hangszeres játék és az énekes előadásmódjának kivételes keveréke átitat szenvedélyes erotikával, egyfajta energetikai párhuzamot vonhat a Heroes Del Silencio-féle spanyol sötét hangulatúak szenvedélyével. Csak éppen az Elektrika szlovén kísértés. Szlovén dallamvilág, szlovén art album. Fejtől lábig. Bár nagy a valószínűsége, hogy az Elektrika ezzel a lemezzel megjelenésekor berobbant volna a nemzetközi színtéren, ha angol nyelvű lett volna – hiszen nagy ötletgazdagságot, art-karaktert és öntörvényű karizmát mutat, és ebből következően azonnal megragadó energetikai fluxust –, teljes kifejezőerejét csak a szlovén nyelv használatával fejti ki. A költészet teljesen tapintható, javát pedig a „Stereo” kedvéért a legendás művész és költő, Esad Babačič (Via Ofenziva) alkotta, aki rendkívüli művészi mélységet érzett meg az Elektrika zenéjében, és ezzel tartalmilag még tovább kontrasztot adott neki és gazdagította. Van itt még egy tényező, amelyről a zenekar nem feledkezett meg, és ravaszul kihasználta a lemez szerzői kifejezésének gazdagítására. A produkció képének hátterébe helyenként ravaszul szintetizátoros fátylat helyezett, amely hatásosan emeli a termék hangzásvilágának magas atmoszferikus szintjét (Vzemi nazaj besede, Neonska dekleta).
Hogy a zenekar vért izzadt ezért a lemezért, azt a termék kivételes kivitelezése is bizonyítja. A logóktól a booklet belsején át a külső borítóig. Az album bakelit formátumban is megjelent. Ez is egyszerűen a művészek kivételes elkötelezettségének és az általuk létrehozott műbe vetett mély hitnek a közvetett bizonyítéka. Ebből a zenei teljesítményből nagy szeretet árad. És ebből következően az, ami a legfontosabb. Az igazmondás és az őszinteség.
Már csak a filozófiai zárszó következik! Itt nincs helye a habozóknak, a számítóknak, az ötlettelen piócáknak, akik földalatti módon mások ötleteinek hitelességéből táplálkoznak, és megpróbálják azokat saját gyarapodásukra kihasználni, miközben hiénaként hízelegnek. A „Stereo” tökéletes album. Az igazmondás nagy varázsában nemcsak az előző évezred első évtizedének hírnöke, hanem tankönyvi példa is minden szlovén zenekarnak, minden nemzedékből, arra, hogyan kell a rock ‘n’ rollban a zenei művészethez közelíteni. Szlovéniában abszolút a saját kezedbe kell venned a dolgokat! Erősnek maradni, és nem ismerni engedelmességet, hogy megvalósítsd az öntörvényű ötletet. Egy ilyen művészi függetlenségű album létrehozása, amilyet a „Stereo” mutat, egy olyan országban, ahol Severina tölti meg a legnagyobb csarnokokat, az értelem határain túli tett. A „Stereo” egy újabb album, amely (sajnos a várakozásoknak megfelelően) észrevétlen maradt Szlovénia kulturális-művészeti terében, és a mai napig nem kapta meg a méltó elismerést. És nem is fogja. Csak azoknak a még élő egyéneknek a maroknyi csapatától kaphatja meg közöttünk, akik őszinte, tiszta szívvel, a szellemi és érzelmi intelligencia érettségével közelítenek a zenei művészethez, hogy a „Stereo” albumot arra a megdicsőülő helyre emeljék, amely megilleti. Kérdés, hogy az Elektrika számára a jövőben egyáltalán megéri-e megismételni még egy bátor, öntörvényű szerzői történetet, amely a „Stereo” nevű ékszer örökébe lépne. Sajnos. A „Stereo”-val viszont – ha másért nem, legalább a saját erkölcsi elégtételéért – monumentális örökzöldet alkotott, amely megőrzi a megrázó art-ragyogás tartós vallomásos frissességét, és a „Stereo” albumot a szlovéniai rocktörténet legjobb alkotásainak legszűkebb élmezőnyébe emeli!
Felállás
Roman Vukina – ének
Zvone Kukec – gitár
Bajlo – basszusgitár
Robert Fritsch – dobok
KÖZREMŰKÖDŐ ZENÉSZ:
Denis Beganović – billentyűs hangszerek, vonósaranzsmanok, kísérőének
Produkció
Zvone Kukec
Számlista
1. Dobr prjatu
2. Rojčeva 6
3. Elektrika
4. Bič
5. Sama
6. Čudn dan
7. Ruska
8. Tukaj sem
9. Vzemi nazaj besede
10. Neonska dekleta
