Szerző: Primož Novak
Előadó: Swallow The Sun
Kiadó: Century Media
Megjelenés: year_month
Játékidő: CD 1: 59:16, CD 2: 42:33, CD 3: 51:57
Értékelés: 4/5
A finn doom/death metal formáció, a Swallow the Sun ezúttal komoly evolúciós lépést akart tenni a pályafutásában. A hármas album bejelentése kétségkívül merész vállalkozás. Hármas lemezből ugyanis meglehetősen kevés van, és az is többnyire valamilyen koncertfelvétel vagy válogatás. Ilyesmi csak azoknak jut eszébe, akiknek egy kicsit túl sok az ötletük, vagy egyszerűen nem tudnak szelektálni. Példaként hozhatjuk Frank Zappát, aki a Joe’s Garage-t három részre osztotta. De sokkal több ilyen példa nincs is, főleg a metalvilágban.
A Swallow the Sun ezzel a hármas albummal a homályt, a szépséget és a kétségbeesést állítja a középpontba. A receptjük viszont eddig a legkinyújtottabb változatban kerül elénk. A zene fő szerzője, Juha Ravio gitáros azt mondja, hogy a zene manapság gyorséttermi iparággá vált. Minden egyetlen szám „letöltögetésére” épül, ebből alkotnak az emberek képet az albumról, így az album mint forma koncepciója elveszett – és ez bizony igaz. A zenét úgy fogyasztják, mint egy McDonald’s-hamburgert vagy egy Starbucks-kávét. Az albumformátum mai állapotát tekintve el kell ismerni, hogy a Swallow the Sun ezzel a kiadvánnyal sokat elért. Többek között azt is sikerült elérniük, hogy egy olyan kiadó, mint a Century Media, egyszerre jelentesse meg ezt a terjedelmes albumot.
Az album tehát három értelmes részre oszlik, amelyek valahogy mégis összefüggnek:
Homály
A Songs From The North első része olyannak mutatja a zenekart, amilyennek a legjobban ismerjük. Az egész sokban emlékeztet a Hope (2007) utáni albumokra, amely lemez kiemelte a bandát a underground világból, és nagyobb ismertséget hozott nekik. Dallamosabb hangvételű zenéről van szó, amely doom/death metal fogásokkal, sőt néhány black metalos ötlettel dolgozik. Az ének dinamikus, dallamos, nem hat végig komornak. A Rooms and Shadows refrénjében például kellemes a vokál, bár az egész albumot egy kis melankolikus báj lengi be. Időnként női vokálok is felcsendülnek, ettől még meggyőzőbb az énekhangok változatossága. Ez erősíti a hangulatot, amelyet sok tekintetben a billentyűk határoznak meg. A tempó sem jellegzetesen lelassított, sőt elég sok a közepes tempójú rész, ami még nagyobb változatosság benyomását kelti. Az első rész mindenképp megfelel azoknak, akik már korábban is ismerték a zenekart, de új hallgatót is megfoghat. Valószínűleg nem kell külön hangsúlyozni, hogy az album első része a legmeggyőzőbb, és a hallgató is ezt fogja a legtöbbször betenni.
Szépség
A terjedelmes album második részével a Swallow the Sun megmutatja gyengéd oldalát, amely nem volt jelen a kezdetektől fogva. Ez egy akusztikusabb hangzású anyag. A zenekar korábban is megmutatta már a nyugodtabb, lágyabb arcát egy-egy dalban, ilyen volt például a This Cut Is the Deepest az elődön, a 2012-es Emerald Forest and the Blackbird albumon. A második rész bizonyítja, hogy a banda kétségkívül kitágította a horizontját, ahogy korábban az Opeth a Damnationnel, a Borknagar az Originnel és mások. Röviden: a Song From The North második része elsősorban kellemes a fülnek, még ha sok a szomorkás pillanat is. A dalok rövidebbek és egyszerűbbek. Az ének dallamos, időnként kiegészítő női vokál is hallható, ami még érzelmesebbé teszi a hangzást, ezt a billentyűk használata is segíti. A második rész kétségkívül kellemes megnyugvás az első, ütősebb rész után, egyúttal felkészít az album legmorbidabb szakaszára.
Kétségbeesés
A terjedelmes album harmadik része kétségkívül elég megterhelő. Az egész lelassul. Juha Ravio gitáros elmondta, hogy példaként a Hope (2007) albumról a Doomed to Walk the Earth című számot lehet említeni. A morbiditás lassú, nehéz ritmusokban és ismétlődő riffekben csúcsosodik ki, ami a funeral doom metalra jellemző. A billentyűk hátborzongatóak, az ének pedig morgó és mélyebb, mint az első részben. A zenekar szerint ez a pályafutásuk legextrémebb kiadványa, és ezt tényleg nem vitatnánk. Bizonyos mértékig a Songs From The North harmadik része is elfogadható, de a vége felé kiderül, hogy az egész kicsit hosszú és feleslegesen elnyújtott, egy-egy szám akár ki is maradhatott volna. Itt már érződik a túlzás és a zenekar megszállottsága, hogy ez a kiadvány tényleg különleges legyen, de kiemelkedő teljesítményről nehéz beszélni, az ötlet viszont kétségkívül érdekes.
A Swallow the Sun eddigi legterjedelmesebb albumát, amely több mint két és fél órás, nem lehet úgy fogyasztani, mint egy McDonald’s-hamburgert, inkább egy kiadós vasárnapi ebédként érdemes kezelni. Az album mindhárom részével megmutatja, hogy a zenekar sokat kockáztatott, és bebizonyította, hogy nincsenek korlátai. Egyúttal a doom metal dimenzióit is megmutatják, amelyet sokszor sztereotipizálnak. Hogy mindez megérte-e, az már az idő kérdése. Bizonyos albumoknak kell egy kis idő, mire hatást tesznek a közönségre.
Felállás
Mikko Kotamäki – ének
Juha Raivio – gitár
Markus Jämsen – gitár
Aleksi Munter – billentyűk
Matti Honkonen – basszus
Juuso Raatikainen – dob
Számlista
CD 1:
1. With You Came the Whole of the World’s Tears
2. 10 Silver Bullets
3. Rooms and Shadows
4. Heartstrings Shattering
5. Silhouettes
6. The Memory of Light
7. Lost & Catatonic
8. From Happiness to Dust
CD 2:
1. The Womb of Winter
2. The Heart of a Cold White Land
3. Away
4. Pray for the Winds to Come
5. Songs from the North
6. 66°50´N,28°40´E
7. Autumn Fire
8. Before the Summer Dies
CD 3:
1. The Gathering of Black Moths
2. 7 Hours Late
3. Empires of Loneliness
4. Abandoned by the Light
5. The Clouds Prepare for Battle
