Szerző: Primož Novak
Előadó: TesseracT
Kiadó: Kscope
Megjelenés: year_month
Játékidő: 36:24
Értékelés: 4/5
Hét évvel ezelőtt, amikor az angol djent műfaj képviselői, a Tesseract kiadták első lemezüket, aligha gondolta volna bárki, hogy a zenekar két albumnál többre lesz képes. Az énekesekkel kapcsolatos gondok után a Tesseract mégis a felszínen maradt, és tovább úszott. 2018-at írunk, és a Tesseract három év kihagyás után tért vissza a negyedik albumával, a nem túl sikeres Polaris után. A zenekar nem lógatta a lábát, csak egy kicsit több időt vett magának, ráadásul jó néhány turnét is letudtak.
A Sonder elsőre könnyen csalódást okozhat, hiszen mindössze jó 36 perces. A Tesseract tehát pályafutása legrövidebb kiadványát tette le az asztalra, de ekkor még felmerül a kérdés, milyen ez a 36 perc minőségét tekintve.
A Sonder a Luminary című számmal nyit, ami talán nem a legjobb bemutatkozása annak, mire képes a zenekar. A szám mindenesetre ütős, a hangzás szokás szerint nagyon kidolgozott, leginkább Daniel Tompkins éneke emelkedik ki, amely a refrénben érvényesül a legjobban. Szilárd kezdés, de a folytatás mutatja meg az együttes igazi arcát. A King lassabb, ritmikailag változatosabb, több benne az ambient hangulat. Ráadásul a zenekar szokatlan szerkezettel is meglepi a hallgatót, Tompkins pedig még néhány üvöltést is bevet, úgyhogy a változatosságból nincs hiány. Mindenképp az album egyik fényes pontja, amely a koncertprogramba is bekerült. A nyugodt Orbital intermezzo után a Tesseract felszolgálja a Junót, egy ütős, groove-os, rendkívül kidolgozott számot; a ritmusszekció egyszerűen ragyog, a basszusgitár is remekül érvényesül. Az album ezután jócskán lecsendesedik, a Beneath My Skin az ambient hangulatot és az atmoszférát hangsúlyozza, de természetesen itt is akad egy ütősebb rész a hatalmas Meshuggah stílusában. Hasonlóan alakul a Mirror Image is, amely kellemesen építkezik a végéig, ezt utólag még egy kiadós torzítás is megtámogatja. Egyébként inkább az ambient hangulaton van a hangsúly, ami az egész kiadványnak ad némi sokszínűséget. Több ütőerő van a Smile-ban, amelyet a zenekar még az album előtt kislemezként kiadott. A Smile az eredeti verziótól elég különbözik, industrial betétek is felbukkannak benne, ami a már amúgy is gazdag hangzásvilágnak ad még egy árnyalatot. A Smile egy rövidebb számba, a The Arrow-ba kapcsolódik át, amellyel ez a rövid kör bezárul.
A Tesseract a Sonderrel valahogy összegyúrja a korábbi albumok elemeit. A zenekar még mindig technikás, atmoszférikus, dallamos és kiszámíthatatlan, de a lemez egészében nem győz meg annyira, mint az első kettő. Akárcsak az előző kiadványok, a Sonder is kiváló produkció, minden a legapróbb részletekig kidolgozott. A hangzás gazdag, és kifejezetten jó hangosítást kíván. Összefoglalva: a negyedik albummal a Tesseract bizonyítja, hogy még nem fogytak ki az ötletekből, csak úgy tűnik, kicsit keresgélik önmagukat.
Felállás
Acle Kahney – gitár
James Monteith – gitár
Jay Postones – dob
Daniel Tompkins – ének
Amos Williams – basszusgitár
Produkció
Aidan O’Brien, Acle Kahney
Számlista
1. Luminary
2. King
3. Orbital
4. Juno
5. Beneath My Skin
6. Mirror Image
7. Smile
8. The Arrow
