Szerző: Peter Podbrežnik
Előadó: Kansas
Kiadó: Magna Carta
Megjelenés: 2000
Játékidő: 68:09
Értékelés: 4/5
Számos rockveterán álma, hogy pályafutása vége előtt még egyszer összeálljon az eredeti, illetve a legkedveltebb felállásban, természetesen csak akkor, ha az eredeti vagy klasszikus csapat minden tagja él és egészséges. Az amerikai progresszívrock-bajnok Kansas 2000-ben megélte a klasszikus felállás újraegyesülését, amely 1970 és 1980 között (az „Audio-Visions” (1980) albumig) felvette a legendás együttes történetének legnagyobb klasszikusait. Ennek a meglehetősen váratlan egyesülésnek a gyümölcse lett a zenekar tizennegyedik stúdióalbuma, a „Somewhere to Elsewhere”, amely a várakozásoknak megfelelően nem érte el a múlt század hetvenes éveinek remekműveit, mégis kellemesen meglepett sokakat, akik akkoriban azt gondolták, hogy Steve Walsh énekes/alkalmi billentyűs, Kerry Livgren gitáros/billentyűs, az egyszemű gitáros Rich Williams, Robby Steinhardt hegedűs, Phil Ehart dobos, valamint a két basszusgitáros, Dave Hope és Billy Greer (utóbbi kiérdemelte, hogy az eredeti tagok mellett csatlakozhasson) már nem lesz képes elkapni aranykoruk varázsának akár csak egy morzsáját is.
Ezek a „hívők” addigra valószínűleg már megfeledkeztek Livgren szerzői erényeiről. Kerry ugyanis egymaga írta és producerelte a „Somewhere to Elsewhere” teljes anyagát, az összes billentyűs szólamot ő játszotta fel, sőt a lemez legvégén megbúvó, kevesebb mint két percnyi szatirikus rejtett számban, a „Geodesic Dome”-ban még a főénekesi szerepet is kipróbálta. Ez lehetővé tette Walshnak, hogy kizárólag az éneklésre koncentráljon, amiben segítségére volt Steinhardt is, aki három dalban vitte a főhangot, míg Greer egy szerzeményben vette át a főmikrofont. A lemez borítója ugyan nem érte el a hetvenes évek magas mércéjét, de legalább némi nosztalgiát ébresztett.
A „Somewhere to Elsewhere” legnagyobb erénye, hogy a dalok rendkívül jól fülbe másznak, és az album egésze úgy elszalad, mintha elfújták volna. Nincsenek rajta unalmas pillanatok, noha a „Myriad”-on és a nyitó „Icarus II”-n kívül, amely az „Icarus – Borne on Wings of Steel” klasszikus folytatása, egyik szerzemény sem emelkedik ki különösebben az „aranyközépből”. Az „Icarus II” gyakorlatilag azonos központi motívumot tartalmaz, mint elődje a „Masque” (1975) albumról. Már e dal alatt világos, hogy a Kansas összes jellegzetes erénye teljes erővel visszatért: fantasztikus szimfonikus hangszerelések a kifinomult vonósszólamok hangsúlyozásával, kivételes vokális harmóniák, amilyeneket csak az együttes klasszikus inkarnációja tudott megteremteni, és a legjobb hard rock szintjét hozó, ütős gitárbetétek. A „When the World Was Young” nosztalgiát ébresztő darab felrázó refrénnel, amely egészében ezúttal inkább a hard rockhoz áll közelebb, mint a proghoz, és ez az album még néhány dalára is igaz.
A „Grand Fun Alley”-ben a főéneket Steinhardt viszi, míg a szimfonikus csemegének számító „The Coming Dawn (Thanatopsis)” esetében, amely pillanatokra erősen emlékeztet az aranykor egyes teljesítményeire, ismét Walsh ragyog, akinek hangja pályafutásának ebben a szakaszában már enyhén megkopott, mégis még mindig rendkívüli tűzzel és hihetetlen energiával énekelt. A már említett „Myriad”, amely pompázatos refrénjével, hatalmas szimfonikus hangszereléseivel és összetett gitárszólamaival időnként úgy szól, mintha a hetvenes évek közepén készült volna, az album egyik csúcspontja, ahol a klasszikus Kansas-varázs a legnagyobb intenzitással fénylik fel. A rövid, szokatlan, „yes-es” betét csiszolt vokális harmóniákkal kissé viccesen hat, de azért szépen beilleszkedik e remek szerzemény enyhén jazzes fűszerezésű szerkezetébe. A „Look at the Time”-ban Greer kerül a főénekesi szerepbe, aki az egyik legfőbb érdemes abban, hogy a Kansas még ma is aktív.
Két dal következik, amelyekben Steinhardt ismét átveszi az énekes irányítást: a „Disappearing Skin Tight Blues” és a „Distant Vision”. Az első érdekes, „beatlesesen” csengő refrént tartalmaz, amely meglepően jól fekszik rá a bluesy rifre, a „Distant Vision” pedig ragyogó hangszeres részeket kínál, és időnként nagyon közel kerül a felejthetetlen „Leftoverture” (1976) örökzöldjéhez, a „Cheyenne Anthem”-hez. A „Byzantium” nyitó és záró részében templomi áriaként szól, de az idő nagy részében a pompázatos szimfonikus progresszív rock uralkodik benne hard rockos elemekkel. A „Not Man Big” kissé túl szerény lezárás egy olyan legendás prog zenekar számára, mint a Kansas, hiszen egy átlagos hard rock dalról van szó funkos beütésekkel, ami inkább egy Deep Purple-féle együttesnek állna jól, és mint ilyen, a lemez legkevésbé érdekes darabja.
A „Somewhere to Elsewhere”, amely egészében véve igen tisztességes teljesítmény volt, és közel állt a hetvenes évek színvonalához, sokáig a Kansas utolsó stúdióalbumának számított, amíg ki nem derült, hogy a Kansas legújabb felállása, amelyben az eredeti tagok közül már csak Wiiliams és Ehart maradt, „The Prelude Implicit” címmel új lemezt vesz fel, amely 2016 szeptemberében jelenik meg. A rajongók közben áhítattal remélik, hogy ez a kiadvány jobb lesz a Kansas mellékprojektjénél, a Native Window-nál és az azonos című 2009-es albumnál, és legalább megközelíti a „Somewhere to Elsewhere” színvonalát. A lelkes keresztény Livgren és Hope a „Somewhere to Elsewhere” megjelenése után nem sokkal (ismét) faképnél hagyta a többieket, bár Kerry még egy ideig vendégként fellépett a Kansasszel. Ezután a Kansas „ős-zenekarának”, a Proto-Kaw-nak szentelte magát, amíg le nem győzte egy alattomos betegség, amely miatt már nem tud gitározni és billentyűzni, így zenei tevékenysége jelentősen visszaesett. Steinhardt 2006-ig maradt a Kansasben, amikor ismét David Ragsdale váltotta.
Felállás
Steve Walsh – ének, háttérének
Kerry Livgren – gitár, billentyűs hangszerek, ének (11)
Robby Steinhardt – hegedű, brácsa, háttérének, ének (3, 7 és 8)
Rich Williams – gitár
Dave Hope – basszusgitár (2, 6)
Billy Greer – basszusgitár, háttérének, ének (6)
Phil Ehart – dob
Produkció
Kerry Livgren
Számlista
1. Icarus II (7:17)
2. When the World Was Young (5:50)
3. Grand Fun Alley (4:38)
4. The Coming Dawn (Thanatopsis) (5:44)
5. Myriad (8:55)
6. Look at the Time (5:37)
7. Disappearing Skin Tight Blues” – 7:02
8. Distant Vision” – 8:48
9. Byzantium (4:15)
10. Not Man Big (8:49)
11. Geodesic Dome” (rejtett szám) (1:24)
