Előadó: Grrizli Madams
Kiadó: Radio Študent
Megjelenés: 2012
Játékidő: 39:13
Értékelés: 4.7/5
Nem tudom, mi van a posavjei vízben, hogy a szlovén „vidéki peremvidék” zenei megszállottjai ilyen magabiztosan képesek lenyomni az egész nagyvárosi zenei krémet (vagy legalábbis annak az istenverte nagy részét), aztán a szlovén átlag unalmas lemészárlása után még meg is koronázzák az egészet egy olyan kiadvánnyal, amely nem és nem ereszt a karmai közül? Lehet, hogy puszta véletlen, hogy a nagy atomreaktor csak egy kőhajításnyira van, de a Grrizli Madams az utóbbi néhány évben a szlovén égbolt egyik legjobb híre, és a közel egy évtizednyi munka, valamint agyvelejük levének vérszomjas szétosztogatása után egészen spontán módon faragták és írták meg a V vrtincu vsemogočnega miru című szaftos EP magabiztos folytatását, ráadásul az egésszel minden elvárást túlszárnyaltak és túléltek, pedig az első felvonás után nem volt kevés.
Ennek a tökös, tökéletes zenei szatírának a magyarázatát kezdjem rögtön azzal a megállapítással, hogy a fenék sem mindig ott van, ahol egykor volt. A Grrizli Madams már a dizájnnal sokkol: az előtér a tarkó, az előtér pedig csak szép díszlet a lemez hátoldalának megtöltéséhez, és a zene sem marad el egy tapodtat sem ez mögött az esztétikai negatívum és a formatervezési normák megkérdőjelezése mögött. Ha a múltban a kiemelkedő stoner hatások a Karma To Burnre épültek, az új dogma ugyan továbbra is ortodox módon stoner-horgonyokkal rögzül a nem kommersz hangzavarnak, torzításoknak, ritmuskakofóniáknak és morajló riffeknek, valamint a lehető legérthetetlenebb szövegeknek való önátadás szféráiban (bevallom, a torokhangú frázisok, kifejezések és idegen nyelvek megfejtésében korántsem vagyok teljesen otthon, de fogadok, hogy a SNTNTN lemezmagjának születése mögött nem is ez volt az elsődleges ok), a srácok azonban az új stúdiókiruccanáson még egy kicsit tovább merték erőszakolni az elvárások kereteit, a teljes érzés durván túlzó, torzított vignettáiba még egy kis műfaji játékosságot vittek, a sludge-os alapok betonjába pedig még egy kis gyengédséget, táncos metrikát és nyers zsenialitást ültettek, amelynek köszönhetően egy sör kevés lesz az egész felfogásához.
SNTNTN egy hallgatói kihívás (és zenei kiömlés), amely az Azul Intuso című szám pokoli szépségével indul. A barázdált gitárok zsíros kontúrjai álmodozó, effektekkel átitatott basszusvonalakban úsznak, amelyeket az emésztható dobok szerves ritmikája fog össze, az egész pedig úgy szól, mint Brant Bjork érzelmes játéka, a szám utolsó felvonásában pedig a Queens Of The Stone Age elemei is belopakodnak a riffekbe (fogadnék, hogy a háttérben egy pillanatra hallottam, hogy játszik a Feel Good Hit Of The Summer ötletével, ha nem is a gitárriffel, de legalább a ritmikával, bár a múlt egy nagy pillanatára való asszociáció (vagy Josh Homme személyére való utalás) több mint jó kiindulópont a hallgatás örömeinek további átadásához …). A Žnarowc nem enged a disszonáns agyvelőfúrásból, a Chapinero Alto című számmal viszont a figyelmedet teljesen ellopják. A trió mesteri főhajtást komponál egy kolumbiai negyed előtt, ahol tarka kollázsban keverednek a bohémek, az alkotásra és létrehozásra éhes és szomjas művészek, a melegek és leszbikusok, a nyughatatlan Jack Kerouac útjára lépő írók képei, a trió pedig az egészbe zsíros, torzított, brutálisan dörgő riffcafatokat és olyan tökéletes jazzes feszültséget sző, amit máskülönben a Mr. Bungle-nek tulajdonítanánk, nem pedig a posavjei lelkesedőknek (vagy éppen ezért még inkább?). A női elbeszélő hang úgy szól, mint egy utolsó hirdetés a Bogota poros zugaiban kitörő vad menekülés előtt, a táncot pedig már csak egy kannibál lakomával folytathatjuk. A Khukhua Kumu pedig (ha hiszünk a szerzők szavainak, tegyük fel, hogy igen) egy emberről szóló történet, aki annyira gonosz, hogy csak a környezete kulináris kirándulása képes lecsillapítani, amely uzsonnára (vagy legalább egy kicsit bőségesebb vacsorára) megeszi. Pápuák az Alpok ezen az oldalán? A parlament kiürült képviselői székein kívül a kulináris igazságosztók hadjárata után még sok helyen maradnának nagy betöltetlen foltok a népesség vákuumában … A Bridget láthatóan a Jane’s Addiction amerikai hangsámánjainak testnedveivel táplálkozott, hiszen a ringató hipnózis állapotát egy spanyolul beszélő vendéglány hangja adja, akinek kilétét a srácok nem fedik fel a lemezen, hanem úgy őrzik, mint egy jól védett erődöt. Maradjunk hát a megnevezetlen szféráiban. A szám felénél szóhoz sem jutsz, mert a torzítások elolvadnak, és a halhatatlan Kyuss tökéletes ritmikai meditációjának ködfoszlányaiba merülsz, vagy elkezdesz olvadozni a dallamosság fraktáljaiban, amelyeket a Desert Sessions tettei öntöttek a füledbe, csak most a pszichogén anyagok levesébe valódi metálérzelmek is keveredtek. A Toolra vagy az A Perfect Circle-re való asszociáció csak és kizárólag véletlen, ugye? A Vitognev The Furious megint külön történet, de nem a más fajú szülőket tükrözi, hiszen az apák még mindig ugyanaz a három srác. Dicséretet érdemel a merészség és a kísérletezéssel szembeni gátlástalanság, aminek köszönhetően ezt a hallgatnivaló eposzt nem fogod tudni egy hajtásra betölteni, hanem egy kicsit több önátadás kell a kihívásokhoz. Engem több mint lenyűgözött a lemez akusztikus gyémántja, amelyet Spanyolország vagy Andalúzia gitárdallamossága szolgál fel a Motionless Euphoria című számban, de mivel a nyugalom másodlagos, a trió a Transitional Kitchen groteszk statikájával és brutális viharosságával véres karóra húz. A politikai egyenesség szarkazmusa csak látszat, vagy éppen csak jó kiindulópont a ritmikus behatoláshoz a stoner szíved közepébe. Szeretem a ritmust, a basszust és a gitárokat, és amit a Grrizli Madamsnél nem szabad elfelejteni, az a jelmondatuk iránti elkötelezettség: „Kevesebb szó, több pálinka (meg fűrészelés)!”
A kulináris csemegét még megfűszerezi a leveskocka, amely az izzadság, a testváladékok, a zenei barbarizmus potens magva, valamint az egyedi, őszinte szenvedély és a saját létezés- és sajátosságpostulátumaik iránti kompromisszumok nélküli odaadás ciklonjában omlik össze. E nélkül a Grrizli Madams már réges-rég csak egy lenne a nevek közül, amely egy-két szép pillanatot idézne fel bennetek, így viszont egyre inkább szükségletté válnak a jó, hangos és kompromisszumok nélküli szórakozás láncolatában. Bármi más könnyen felkerülhetne a tiltott cselekedetek listájára, amelyeket a istentelen hedonizmus templomaiban állítólag nem fogunk tűrni, ugye? A SNTNTN a ment(ál)is kisülés tökéletes aktusa, amely nélkül a kataklizmikus 2012-es év egészen szánalmas lett volna. Mintha túl nagy adag tablettát nyeltél volna le a harmadik szemed stimulálására, felturbóztad volna magad viagrával, és elkezdtél volna tantrát gyakorolni. A Grrizli Madams a mi alpokalji paradicsomunk új zenei evangéliumának katechétái, és a zenei ecsetek művészi húzásaival ismét bebizonyították, hogy az avantgárd elragadtatottság állapota a látszólagos konvencionalizmus útjain is elérhető anélkül, hogy közben egy tapodtat is fel kellene áldozni az agyafúrtságból, az artizmusból vagy az alkotói szabadságból. Semmi sem az, aminek látszik, és ahol a dolog lezárul, ott jön el az ideje egy új vedlésnek és a teljes metamorfózisnak. Az eddigi evolúciós fokozatok többnek bizonyultak puszta véletlen, akaratlan hablatyolásnál, a srácoknak pedig hátsó szándék és színlelt orgazmusok nélkül is fényes jövőt jósolhatunk!
Felállás
Gašper Prus – dob
Miha Vodušek – basszusgitár, akusztikus gitár, ének
Matej Hočevar – gitár, akusztikus gitár, ének
Produkció
Ruž & Grrizli Madams
Számlista
1. Azul Intruso
2. Žnarowc
3. Chapinero Alto
4. Khakhua Kumu
5. Bridget
6. Vitognev The Furious
7. Motionless Euphria
8. Transitional Kitchen
9. Collapse Of The Soup Cube
