Helyszín: Trieszt (Trieste) / Etnoblog / Olaszország
Az interjú dátuma: 2012. április 11.
A Seventh Wonder ma a pezsgő skandináv progresszív metalszíntér egyik központi alakja a Mind’s Eye, a Circus Maximus, a Majestic, a Minas Tirith, a Moonlight Agony, a Vindictiv, a Triosphere és a Silent Call mellett (és még sorolhatnánk). Rajongótáboruk ugyan nem olyan széles, mint a svéd honfitársaiké, a Pain Of Salvationé vagy az Opethé, mégis 4 stúdióalbumos életművel büszkélkedhetnek, amely a tipikus skandináv perfekcionizmustól ragyog. És minden újonnan megjelent lemez továbblép az elődjénél.
A Seventh Wonderhez hasonló „skandináv módra” játszott progresszív metalra jellemző a finom egyensúlyozás: a főtémák dallamos, kiválóan hallgatható tömörsége a refrénekben crescendóba fordul, mellé jönnek a komplex, Dream Theater-es mutatványok, amelyektől elakad az ember lélegzete. Szerzés közben a számok nem veszítik el sűrűségüket és tömörségüket a virtuóz bonyolultság kedvéért. Ezért a Seventh Wonder egyszerre könnyen fogyasztható, másrészt lenyűgöz technikai csiszoltságával és kivitelezésének tökéletességével.
A zenekar utolsó stúdióalbumát két éve adta ki. A címe „The Great Escape”, és talán a borítója miatt is megmaradt sokaknak az emlékezetében: egy hatalmas fekete özvegy pók terpeszti rajta szét a végtagjait.
Az interjút Andreas Blomqvist basszusgitárossal közvetlenül a zenekar koncertje után készítettem a triesztei Etnoblog klubban. Jócskán elmúlt éjjel egy óra, a zenekar már lelkesen pakolta a csomagjait, hogy folytassa útját az Appenninek-félsziget felé, ahol idén április első felében rövid, kizárólag olaszországi fellépésekből álló turnét teljesít. A koncert utáni halaszthatatlan teendők ellenére a basszusgitáros és zenekarvezető Andreas Blomqvist időt szakított rá, hogy leüljön velem beszélgetni, és bemutassa, hol tart a Seventh Wonder 2012-ben.
RockLine: Idén kellemesen meglepted az olaszországi és szlovéniai progresszívmetal-rajongókat azzal a döntéssel, hogy rövid turnéra indultok, amely kizárólag Olaszországban népszerűsíti a zenétek, és itt, Triesztben kezdődött. Hogyan jött ez létre?
Andreas: Egy olaszországi baráti társaság már régebben szervezte nekünk ezt a turnét. Csakhogy nem valósult meg, mert előbb szerettük volna kiadni az új stúdióalbumot. A 2012-es újév utáni időszak bizonyult az első igazi alkalomnak, hogy végre nekilássunk ennek az ígért olasz turnénak, és meg is csináljuk.
RockLine: Milyenek az első benyomásaid a turné első koncertje után, itt, Triesztben?
Andreas: Nagyon pozitívak. Az itteni emberek, a rajongóink, nagyon temperamentumosan, energikusan reagálnak, ettől különleges az élmény, és annál jobb móka ilyen helyeken játszani. Még ha a színpadon hangzásbeli bonyodalmak vannak is, ha a hang vagy az erősítők packáznak, valahogy könnyebben elfelejted a gondokat, amikor ilyen beleélős közönség kísér. Az a negatív érzés is lassan elhalványul, amikor a színpadon állsz, és tudod, hogy nincs minden a legjobban előkészítve az optimális előadáshoz, ha ilyen fantasztikus közönség fogad.
RockLine: Tavaly kiadtátok az új stúdióalbumot, a „The Great Escape”-et. Az előző, a „Mercy Falls” koncepcióalbum volt, sötét hangulattal. Mik az alapvető különbségek a kifejezésmódban a két lemez között, miben térnek el leginkább?
Andreas: Az első lényeges különbség, hogy az új albumnak nincs koncepciója. A különbségek magában a produkció hangzásában vannak. A „Mercy Falls” sok „reverb” effektet használt. Úgynevezett „wet mix” volt, a billentyűsöknek és az éneknek adtunk elsőbbséget. Főleg az éneknek. Az új album jóval „szárazabb” keverésű, talán túlságosan is „száraz”. Ugyanakkor szerintem a „Mercy Falls” „túl nedvesre” sikerült, ami azt is jelentheti, hogy sosem vagyok teljesen elégedett a produkcióval, ha, ha, ha… Mindenesetre az új album megint a gitároknak ad elsőbbséget, gitárcentrikusabb, és néhány újdonságot is kipróbáltunk rajta. Az új albumon van például egy 30 perces szám, amely önállóan működik, afféle mini koncepcióként, vagyis egy lezárt történetet mesél el. A „Mercy Falls” koncepcióalbumként eléggé kifárasztott minket, a „The Great Escape” felvételénél viszont sokkal lazábbak voltunk. Nem kellett követned a lemezfelvétel menetét, az albumot mint egészet, hanem részletesebben a számok egyes pontjaira koncentrálhattál. Ez a fő különbség a két album között. Mindkét lemezen persze ott van az érzés, hogy mi vagyunk rajta, a Seventh Wonder. Ugyanazok az emberek, ugyanaz a zene. Ebből az következik, hogy ha tetszik a „Mercy Falls”, akkor biztosan a „The Great Escape” is tetszeni fog. Számunkra az új album logikus, természetes fejlődési lépés előre. Az új album más arculatára persze az új tagunk és dobosunk, Stefan Norgren is hatással volt. A két album között elég idő is eltelt, így tényleg olyan lemezt tudtunk letenni az asztalra, amilyet szerettünk volna, jól kicsiszolva. Az ilyen formával, ahogy most a zenekar működik, a következő albummal még nagyobbat lépünk előre. Ebben biztos vagyok.
RockLine: Igazi lépés előre…
Andreas: Lépés bármely irányba. Hogy merre mutat ez a lépés, arról majd a lemezünk tulajdonosa, a zenénk hallgatója, a kritikus közönségünk fog elmélkedni. Számunkra a „The Great Escape” mindenképp fejlődési pont felfelé. Azt is elmondom, hogy az új album anyaga már készül. A célunk, hogy az új lemezzel a zenei kifejezésmódunk mérföldköveit még magasabb szintre toljuk. Új szintre, hogy kipróbáljunk olyasmit, amit zeneileg még nem. Ami a virtuozitás előtérbe állítását illeti, ezt a zenei elemet a eddig megjelent albumokon teljesen kidolgoztuk. Úgy gondolom, most új kifejezésbeli kihívásokat kell keresnünk, új ugródeszkát a megnyilvánuláshoz. Más dolgoknak, más kihívásoknak adni elsőbbséget.
RockLine: Hogyan éled meg ezt az egész új hullámot, a Skandináviából ma kinövő friss prog metal zenekarokat, mint ti, a Seventh Wonder, aztán a Circus Maximus, a Vindictiv, a Mind’s Eye és így tovább…?
Andreas: Ez egy nagyon természetes dolog, ami történt, és logikusan megmagyarázható. Ez az első olyan zenészgeneráció, amely a Dream Theater, a Symphony X és hasonló zenekarok hangján nőtt fel. Olyan zenészeké, akik szeretik a Dream Theater és a Symphony X zenéjét, és ezeknek a bandáknak az inspirációjára kezdtek saját zenét csinálni. Mi ahhoz a körhöz tartozunk, amelyeket említettél. A Circus Maximusszal például kiváló barátok vagyunk. Már néhány turnét lenyomtunk együtt. A generációváltás egyébként a rockzene története során teljesen megszokott dolog. A Yes után jött a Rush, a Rush után a Dream Theater, most pedig itt vagyunk mi. Hiába működik ma a zeneipar jóval másképp, mint régen, a zenei generációk természetes váltását ez nem képes megállítani.
RockLine: Mennyire vagytok elégedettek a jelenlegi kiadótokkal, a Lion Music Records-szal?
Andreas: Erre a válaszom csak részben lesz elismerő. Alapvetően jól kijövünk velük, mert a főnökük őszinte, gondoskodó fickó, abszolút alkotói szabadságot ad nekünk, ami manapság egyre ritkább a kiadói szerződéseknél. Ugyanakkor a tevékenységük nagyon korlátozott. Például semmilyen támogatást nem nyújtanak a koncertturnék szervezéséhez, és ezzel a promóció is korlátozott, amelyben a nagyobb zenekarok részesülnek, ezért egyértelmű, hogy nehezen törjük át a kritikus tömeg falát. A szabadság ellenére, amelyet a Lion Music Recordsnál élvez a művészetünk, a kiadó hátráltat is minket. A kapcsolat tehát mindkét irányban működik. Pozitívan és negatívan.
RockLine: Az énekesetek, Tommy Karevik nemrég megmentette az amerikai–norvég szimfonikus power metal formáció, a Kamelot turnéját. Hogyan történt ez, és hogyan reagáltatok rá a zenekarban?
Andreas: A Kamelot kiváló zenekar. Ők maguk kérdeztek meg minket, hogy beugorhatna-e Tommy hozzájuk segíteni, mert gondjuk volt az eredeti énekessel közvetlenül a turné indulása előtt. Ezt természetesen jóváhagytuk. Mindenképpen jó nekünk, mert a Seventh Wonder így a női rajongók számát is növelni fogja, ha ha ha…
RockLine: A színpadon John Myung-modell basszusgitárt használsz. Melyek voltak a legkorábbi hatások, amelyek miatt úgy döntöttél, hogy zenész leszel, méghozzá elsősorban basszusgitáros?
Andreas: Az elején, amikor ezt eldöntöttem, egészen más dolgok inspiráltak a zenében, mint ma. Ez persze az évek során zajló fejlődéssel jár. Az egyén érésével, a zenei növekedéssel, az észlelés változásával. Ez folyton változik. Az elején Cliff Burton, Geezer Butler és Steve Harris neve természetesen nagy hatást tett rám, fiatal zenészként. Az Iron Maiden hozzájárulása még ma is nagy hatással van rám, mindig is nagy Iron Maiden-rajongó voltam. Néztem ezeknek a basszusgitárosoknak a videóit. Jobb kéz ujjaival játszottak, én is mindig ujjal akartam játszani, nem akartam pengetőt használni. Később, amikor sokat gyakoroltam, más hatások is megjelentek, mint Marcel Jacob, Billy Sheehan és a Symphony X eredeti basszusgitárosa, Thomas Miller. Az egyik legfontosabb zenész, akit az életben megismertem és találkoztam vele, a néhai Talisman-basszusgitáros, Marcel Jacob volt.
RockLine: Maradtál esetleg kapcsolatban valakivel a Talismanből Marcel halála után?
Andreas: Néhány évig játszottam Marcellel. Marcel Jacob eredeti zenész, egyedülálló basszusgitáros, nagyon fáj, hogy már nincs köztünk. Senki sem volt hozzá fogható, és ez érvényes volt a basszusgitárjátékának hangzására, a technikájára, mindkettő pedig megmutatkozott a szerzői munkájában is, amikor a saját zenéjét írta. A mentorom volt, sokat tanultam tőle. A zenekari tagok közti viszonyokról, arról, hogyan kell hozzáállni, amikor egy zenekar tagja vagy. Néha velem is nagyon szigorú volt, amikor kellett. De kiváló mentor volt, mindig nagyon jó barátok voltunk. Nagyon nagyra becsültem a Talismant. Mindig is. Még ma is, amikor nézem a zenekar videofelvételeit, és látom rajtuk Marcel Jacobot, mosoly ül ki az arcomra, mert mindig rájövök, milyen kiváló zenész volt, és milyen különleges módon játszotta a basszusgitár nagy részét.
RockLine: Ha már a Talismannél tartunk: ezekben az időkben még egy jelenség zajlik a színtéren. A skandináv AOR és melodic rock új hulláma is menetel. Visszatértek a Treat és társai… Te hogy látod ezt?
Andreas: Pontosan! AOR és melodic rock! Johannal (Johan Liefvendahl, Seventh Wonder, gitár, a szerző megj.) mindig nagy rajongói voltunk ennek a műfajnak. Ez a közös pontunk. Mi ketten Johannal vagyunk az egyedüli eredeti alapító tagok a Seventh Wonderben ma. Nekünk ez a zenei stílus nagyon fontos, nagyon tiszteljük, pedig a Seventh Wonder progresszív metalt játszik. Éppen azok a nagy, himnikus refrének, az a dallamosság, pontosan ahhoz szeretne a Seventh Wonder is közel kerülni a zenéjével.
RockLine: Ez a jegy már most érződik a zenétekben. Egyes számok refrénjei kiemelkedők, és hallgatás közben gyorsan ragadnak. Ha a számaitokat kísérő amúgy bonyolult figurációt leszámítjuk.
Andreas: Igen. Tommynak van füle a dallamosságra és érzéke ahhoz, hogy jó dallamot hozzon a számba. Jól álló dallamot, olyan dallamot, amelyet nem lehet megunni. Sokszor, amikor Tommy elküldi az ötleteit, hogyan énekelné a versszakokat, vagyis a versszakdallamok ötletét, előfordul, hogy először nem nagyon tetszik, de néhány hallgatás után a szívemhez nő. Az ilyen dallamnak tehát hozzáférhetőnek, elég egyszerűnek kell lennie, és ha egyszer megérint hallgatás közben, mindig meg fog érinteni. Minden további hallgatásnál.
RockLine: Ma hajnalban már folytatjátok az utat Olaszország déli része felé. Következnek a fellépések Torinóban, Firenzében, Rómában,… Mit vártok?
Andreas: Torinóban egyszer már játszottunk. Ez az új turné egyik városa, amelyet már korábbról ismerek. Úgy gondolom, ez a turné sok szórakozást hoz a zenekarunknak. Számunkra a mai, triesztei fellépés is nagyon sikeres turnéindítás volt. A hangzási viszonyokat ki kell vennem, mert tragikusak voltak, és remélem, hogy soha többé nem futunk olyan hangmérnökökbe, mint ma este itt, Triesztben. A fellépés alatt ugyanis a színpadon csak a dobokat hallottam, semmilyen más hangszert. Szerencsére eléggé összeszokottak vagyunk, mert nemrég rengeteg koncertet játszottunk, ezért végig tudtam, mit csinálok a színpadon, ezen a triesztei koncerten is. Persze akkor lett gond, amikor egy bizonyos hangulatot kellett kiemelni. Akkor elég nagy kínlódásba ütköztünk. Az eredmény egyébként gyakran hasonló ilyen hangzási körülmények között. Mindig, amikor ilyen klubhelyiségbe kerülsz, mint nekünk az itteni Triesztben. Egyébként a turné hátralévő részén azt remélem, hogy ugyanennyi csodálatos ember látogat el hozzánk, mint ma este itt, Triesztben. Közben mind a zenekarban sokat fogunk imádkozni a jó hangzási viszonyokért.
RockLine: Nyáron pedig fesztiválokra készültök?
Andreas: Tulajdonképpen nem, mert ez a fickó (a gitáros Johanra mutat, a szerző megj.) nyáron apuka lesz, ezért szünetet tartunk, és ebben az időszakban nem lépünk fel. Egyébként ez a turné ennek a megújult felállásnak, amelyhez Stefan Norgren, az új dobosunk is csatlakozott, az első igazi koncertturnéja, ezért nem titkoljuk a nagy örömünket, hogy a rajongóinknak a legutóbbi stúdióalbumunk, a „The Great Escape” számait is bemutathatjuk! A turné befejezése után az új anyag megírására fogunk koncentrálni, a következő stúdióalbumunkhoz.
A fotókon: Andreas Blomqvist a Seventh Wonder fellépése közben, 2012. április 11-én, a triesztei Etnoblog klubban (Olaszország) – RockLine koncertbeszámoló ITT (RockLine fotóarchívum 2006-2012, minden jog fenntartva).
Képgaléria
