Kiadó: BMG
Megjelenés dátuma: 2021. 3. 26.
Produkció: Riche Kotzen & Adrian Smith
Album hossza: 47.19 perc
Stílus: Hard Rock
Értékelés: 9.0/10
Egy olyan lemez, mint a most szóban forgó „Smith / Kotzen”, a jó rockzene rajongóinak mindig igazi csemege. Tudják, hogy az ilyen zenei kalandokból sokat lehet kihozni: új zenei élménnyel leszel gazdagabb. Pont úgy, mint azok a muzsikusok, akik belevágnak az effélébe. Soha nem hittem volna, hogy valaha összeállnak egy közös albumra, hiszen két, egymástól ennyire különböző zenei közegből érkező zenészről van szó. Adrian Smith, a brit, akit az egész bolygó ismer a metal óriása, az Iron Maiden gitárosaként, a másik oldalon pedig az amerikai Richie Kotzen, aki kiváló zenei karrierje mellett egykor a Poison és a Mr. Big becsületét is megmentette. Remek szólókarriert épített, és sejtetlen zenei sokoldalúságával a The Winery Dogs nevű, ütős fúziós zenekarban is otthon van.
Az albumot a Providenciales szigetén vették fel, amely a Turks- és Caicos-szigetek része. A szigetcsoport a Dominikai Köztársaság, Kuba és a Bahama-szigetek között fekszik. A lemezt Richie és Adrian producerkedte, a keverést és a masterelést Kevin „Caveman” Shirley végezte. Mindkét zenész énekelt, gitározott és basszusgitározott a lemezen. Öt számban maga Kotzen ült a dobok mögé, a Solar Fire dobjait viszont Adrian Iron Maiden-es társa, Nicko McBrain játszotta fel. A másik vendég Kotzen dobosa, Tal Bergman, aki a You Don’t Know Me, I Wanna Stay és ‘Til Tomorrow számokon dobolt.
Szóval? Az album két zenei világ metszéspontja, amely új zenei történet alapjait rakja le. Ez a történet pedig elég érdekes ahhoz, hogy a igényesebb hard rock rajongók is felfedezzék. Igen, elsősorban hard rock lemezről van szó, rendkívül teli, zsíros hangzással, ami a riffek falát illeti, helyenként pedig blues-os fűszerezés és funky ritmikai lendület kíséri. Smith ezen az albumon valójában szabadon alkot olyan zenét, ami az Iron Maidenben szabály szerint „tiltott” neki. Nézd csak meg a Scars című számot. Ez – érdekes módon – olyan akkordmenettel nyit, amely dallamában a Black Sabbath-klasszikus Anno Mundi intróját idézi (a „Tyr” (1990) album, RockLine recenzió), egyébként viszont tetőtől talpig tősgyökeres, középtempós, sötét hangulatú blues rock, amelyben Adrian ismét bizonyítja, hogy énekesként is hitelesen megáll a lábán ezen a lemezen.
A refrénekben főleg Kotzen veszi át a kezdeményezést, aki énektechnikailag jóval erősebb Smithnél, bár ez nem feltétlenül számít. A refrének duettben szólalnak meg, és a kontraszt miatt egymás után nagyon meggyőzően gyújtanak. A lemez nyitányát két mohó rohamszám adja: a Taking My Chances és rögtön utána a Running. Az első olyan nyitófrázist hoz, amelyet egy másik stúdiórituálé során könnyedén magáévá tehetett volna Bruce Dickinson a „Chemical Wedding” (1998, RockLine recenzió) készítésekor. Ez azonban csak a felvezetés, a két fickó ugyanis nagyon gyorsan a helyére teszi a dolgokat. A Taking My Chances ugyanis funkos, groove-os hard rock, amelyben a két zenész ügyesen adogatja egymásnak az énekdallamokat. Érdekes a mid-eight rész, ahol Kotzen főleg az ugrálós ritmikai szerkezetek (basszusmenetek) révén még egy kis The Winery Dogs-varázslatot is elő tud idézni, ami Sheehan és Portnoy nélkül szinte elképzelhetetlen. Az első versszakot Kotzen énekli, a másodikat Smith, a refrénben együtt szólnak (duett). A kompatibilitás működik, a két hang szépen támogatja egymást. Magatoktól is kitalálhattátok már, hogy a viszonylag kiszámítható dalszerkezet ellenére az album éppen a két alkotó zenei sajátosságainak köszönhetően végig tud kellemesen eklektikus hangot megütni. Ez pedig végig vonzó hallgatást garantál. A Running ezeket az érzeteket erősíti tovább a lemez folyamán. Ha a Taking My Chances Smith ötlete, a Running Kotzen száma, ami – érdekes módon – még a nyitószámnál is mohóbb refrént kínál, és nagyobb adag funky lendületet is hoz. A klasszikus rock’n’roll vizekre evező (Kotzen-féle) rohamszám, a Solar Fire, amelyben Nicko McBrain is szétveri a dobokat, a lemez legélénkebb száma: magas oktánszámú feszültségével gondoskodik a kiadvány dinamikus változatosságáról.
A kilenc dal kivételesen változatos. Csúcspontokat nehéz találni, mert a két haver rendkívül kompatibilis párbeszédet folytat, és ötletben meg kivitelezésben is remekül kiegészítik egymást. Attól függ, ki milyen típus. Ha mohó hangulatot kerestek, a (Smith-féle) Scars, a You Don’t Know Me (balladás „sláger”, amelyet Bruce Dickinson sem utasítana vissza valamelyik szólólemezén) és főleg a záró ‘Til Tomorrow megadja, amit kerestek. Mind a három szám sötét hangulatú, kivételes muzikalitással bontakozik ki, tiszta melankóliával és ki nem mondott fájdalommal.
Nehogy túlfilozofáljuk. A szavak gyorsan elfogynak, vagy inkább értelmüket vesztik az ilyen művészet varázsában. Az album kivételes „flow”-val és „drive”-val bír – ha úgy tetszik. Organikus, élő, húsos „rúgással”. Gitárosujjakkal, amelyek folyton a ravaszon vannak. A „Smith/Kotzen” nagyon dinamikus kiadvány, amely egy pillanat alatt fordul egyet. Egyúttal zeneileg is rendkívül mohó. A két zenei világ fúziója hatékonyan megvalósul. Nagy kompatibilitást és megértést mutat a zenei történet alkotói között. Ez igaz a gitárszólókra is, amelyekkel mindkét zenész elhalmozza az album számait. Smith ismét lenyűgöz a hangok és futamok olyan kifinomult elrendezésével, amely a szólókon belül is megőrzi és építi a rendkívüli zenei vonzerőt – ez a tulajdonsága az Iron Maidenben is mindig megvolt. Adrian a „Smith/Kotzen” albumon blues vizekre is evez, ami remekül áll neki. A sóvárgó I Wanna Stay – egy dal két emberről, akiknek nem adatott meg, hogy kiéljék minden egymás iránti szerelmüket – csak egy az olyan pillanatok közül, ahol a „Smith-féle blues” felerősödik. A két zenész teljesen eltérő szólózással és érezhetően eltérő szólótechnikával közelít a számokhoz. Kotzen pengetővel játszik. Már emiatt is látványosan más karakterűek a szólói, és jóval több bennük a blues-szimbolika, azaz a „blues-színház feszültsége”. A szólók és a vezetőfrázisok díszítő (harmonikus) fűszerezésének élvezete a maga nemében kaland, és határozottan a kiadvány egyik legnagyobb vonzereje, erőssége és bája.
A „Smith/Kotzen” heves energiájú, eklektikus jellegű album. Utóbbit a két, érezhetően eltérő zenei közegből érkező muzsikus kompatibilis párosa garantálja. Az album fő súlypontja a hard rock, de kifejezésmódjában az alapfrázisokhoz a blues, sőt a hagyományos R&B elemei is kapcsolódnak. Időnként a funk árnyalata is becsúszik a lemezre, a kiadvány (kifent és tisztán megformált) karakterét, auráját pedig a hetvenes évek klasszikus rockiskolájának belsővé vált vibrálása kerekíti le, amely mindkét szereplő ereiben ott folyik.
Szerző: Aleš Podbrežnik
Számlista:
1. Taking My Chances
2. Running
3. Scars
4. Some People
5. Glory Road
6. Solar Fire
7. You Don’t Know Me
8. I Wanna Stay
9. ‘Til Tomorrow
Felállás:
Adrian Smith – ének, gitár, basszusgitár, vokál
Richie Kotzen – ének, gitár, basszusgitár, vokál
Közreműködő zenészek:
Nicko McBrain – dobok a 6. számon
Tal Bergman – dobok a 7., 8. és 9. számon
