Szerző: Peter Podbrežnik
Előadó: Cross, David
Kiadó: Noisy Records
Megjelenés: 2016
Játékidő: 61:27
Értékelés: 4.5/5
David Cross hegedűst és billentyűst a progresszívrock-rajongók többsége leginkább a legendás King Crimson egykori tagjaként ismeri, akikkel 1973 és 1974 között két klasszikus stúdióalbumot készített. David, aki a híresebb Eddie Jobsonhoz hasonlóan többnyire elektromos hegedűn játszik, a King Crimsonnal való szakítás után az elkövetkező évtizedekben főleg a szólókarrierre koncentrált, ha nem számítjuk a Radiusszal elért eredményeket és a különféle mellékprojekteket, amelyek közé tartozik a közelmúltbeli közös munka egykori „főnökével”, Robert Frippel a „Starless Starlight” (2015) című lemezen. David nagyjából tíz éve alapította meg saját kísérőzenekarát, a David Cross Bandet, amellyel a legújabb stúdióalbumát, a „Sign of the Crow”-t rögzítette.
Ezen összefogott Jinian Wilde énekessel, Paul Clark gitárossal (Credo), Mick Paul basszusgitárossal és a kísérőzenekar legismertebb tagjával, Craig Blundell dobossal (Pendragon, Frost*, Lonely Robot). A szövegeket nem más írta, mint Cross hosszú idő óta tartó munkatársa, Richard Palmer-James, a legendás Supertramp alapító tagja, akivel még azokból az időkből ismerik egymást, amikor Palmer-James a King Crimson szövegírója volt. Elődjével, Peter Sinfielddel ellentétben azonban Richard a „karmazsinvörös királyokkal” folytatott rövid együttműködése alatt sem lett soha a zenekar tagja.
David eddigi, többnyire a jazz fusion világa felé húzó életművéhez képest a „Sign of the Crow” jókora meglepetés és nagy stílusbeli elmozdulás, hiszen pillanatokra egyenesen igazi progresszívmetál-albumról van szó, ám rendkívül intelligens módon felépítve, számos őrült, kísérletező pillanattal, amikor az embernek az jut eszébe, hogy a King Crimson visszatért a stúdióba, és átesett még egy hangzásbeli mutáción. Nem szabad elfelejteni, hogy David közreműködött a King Crimson egyik legjobb dalában, a „Starless”-ben, amely az ő hegedűje nélkül sosem szólt úgy, ahogy „illik”, a legendás zenekar akkori korszakának hangzása pedig a szívében is megmaradt.
A „Sign of the Crow” az uralkodó sötét atmoszféra mellett modern produkcióval is büszkélkedik, miközben többször hallható, hogy Cross úr láthatóan képben van azzal, amit mostanában Steven Wilson és az Opeth csinál. Úgy tűnik, egyike azon kevés, a nemzedékéhez tartozó zenészeknek, akik szívesen utánanéznek, mi történik a mai progrock-színtéren, ami nagy piros pont. A „Starfall” hatalmas nyitánya az albumnak: megvadult hegedűimprovizációkkal, kíméletlen dobpörgetésekkel és dühödt gitárfutamokkal. Wilde meglehetősen sajátos, kissé idegesítő hangszínnel rendelkezik, ami ennek ellenére – vagy éppen ezért – remekül illik az album hangzásvilágához. A címadó szerzemény igazi katasztrofális ritmikai hullámvasút, egyetlen szusszanásnyi szünet nélkül, harcias metálfutamokkal. Emellett nem hiányoznak az eklektikus hegedűharmóniák sem, amelyek párszor derekasan „megbonyolítják” a dolgokat, és a bravúros gitárvariációk, amelyektől megnyalja majd a száját minden technikailag képzett prog rajongó.
A megalkuvást nem ismerő „Crowd Surfing”, egy újabb ritmikailag végletekig felhúzott szerzemény, valószínűleg a (mai) Opeth minden rajongójának a kedvére lesz. A „The Pool”, ahol a dolgok ritmikai és atmoszferikus szempontból kissé lecsendesednek és „világosabb árnyalatokat” kapnak, epikus hegedűaranzsmanokat és melankolikus akusztikusgitár-dallamot tartalmaz, amely enyhe folk beütést visz a kompozícióba. A központi szimfonikus aranzsman Palmer-James szövegével párosulva erősen emlékeztet egy-egy 1973 és 1974 közötti King Crimson-darabra. A komor hangulat a következő kísérletező útvesztőben, a „Raintwist”-ben tér vissza, amelyben pentaton skálák, metálgitár-futamok, elektronikus effektek és kissé keleties hegedűdallam hallható, Wilde énekét pedig párszor vokóderen vezették át. A „Spiderboy”, a „Sign of the Crow” egyik legdurvább pillanata, őrült keresztezése a szimfonikus, metál- és jazzelemeknek, Blundell katasztrofális hangulatú dobátvezetéseivel, dühöngő hegedűfutamaival és Wilde bosszúszomjas éneklésével.
A „Mumbo Jumbo” olyan cím, amilyet inkább egy Frank Zappa találhatott volna ki, ha még élne, vagy talán a The Aristocrats, nem pedig olyasmi, amit a David Cross Bandtől várnál. A tréfás cím ellenére a David vezette zenekar ezúttal sem téved egy kicsit sem. A disztópikus atmoszféra másodpercről másodpercre erősödik, miközben állandóan váltják egymást a vad ritmikai ugrások, a megvadult gitár- és hegedűvariációk és a drámai vokális harmóniák. A „Water on the Flame” instrumentális darab, a „The Pool”-hoz hasonlóan, jókora stílusbeli elmozdulás az album többi, inkább metálos hangvételű darabjához képest, hiszen egy „hagyományosabb” Cross-szólószerzeményről van szó jazz fusion elemekkel és valamivel nyugodtabb hangulattal. A záró „Rain Rain”, az album újabb csúcspontja erős King Crimson-pecséttel, epikus dimenziót kap a hatalmas refrénnek köszönhetően, amely számos drámai zenekari aranzsman, dühödt gitárfutam, dübörgő basszusvonal és lélegzetelállító dobátvezetés közepette ragad magával.
Kissé merész volna a „Sign of the Crow”-t a legjobb meg nem született King Crimson-albummá kiáltani, de ez a jelző egyáltalán nem túlzás, ha közelebbről elemezzük, és feltárul a lemez döbbenetes atmoszferikus mélysége és hangzásbeli eklektikussága. A kultikus hegedűvirtuóz vezette David Cross Band meglepetést okozott: posztapokaliptikus hangulatú, modern prog rock/prog metal mesterművet alkotott fantasztikus produkcióval, amely David eddigi életművének hallgatói közé a King Crimson-rajongók mellett biztosan becsal majd egy-két új hívet is, aki még nemrég kizárólag progresszív metalt hallgatott, és szeretné lassan kitágítani a zenei látókörét. Egyúttal Cross urat példaként kell kiemelni olyan zenészként, aki a legnagyobbra becsült eredményeit már a hetvenes években megalkotta, mégsem szégyelli kísérletezni új stílusokkal, amelyek időnként közelebb állnak a prog metalhoz, mint a hagyományos prog rockhoz és a jazz rock fusionhöz, és ebben még kifejezetten sikeres is volt, mellékesen pedig megalkotta 2016 egyik legszebb prog albumát.
Felállás
David Cross – hegedű
Jinian Wilde – ének
Paul Clark – gitár
Mick Paul – basszusgitár
Craig Blundell – dob
VENDÉGZENÉSZEK:
Alex Hall – billentyűs hangszerek (2,3,4)
Produkció
David Cross
Számlista
1. Starfall (5:52)
2. Sign Of The Crow (7:04)
3. Crowdsurfing (5:03)
4. The Pool (9:07)
5. Raintwist (6:26)
6. Spiderboy (7:05)
7. Mumbo Jumbo (5:52)
8. Water On The Flame (5:27)
9. Rain Rain (9:31)
