Szerző: Peter Podbrežnik
Előadó: Procol Harum
Kiadó: Repertoire Records
Megjelenés: 1968
Játékidő: 39:09
Értékelés: 5/5
A „Shine on Brightly” a progresszív rock legendás úttörőinek, a Procol Harumnak a második stúdiólemeze volt. Az azonos című kultikus debütálás után, amely a slágerük, az „A Whiter Shade of Pale” szárnyán a hatvanas évek második felének legizgalmasabb zenekarai közé röpítette őket, elhatározták, hogy tovább fokozzák kivételes tehetségüket, és elkészítik az első igazi stúdiómesterművüket. A Gary Brooker énekes-billentyűs és a szövegíró Keith Reid közötti kultikus páros akkoriban jól olajozott gépezetként működött, amely a progresszív rock és a klasszikus rock történetének néhány legszebb örökzöld dallamát hozta létre. Ehhez a kettőshöz tette hozzá a magáét az orgonamester Matthew Fisher és a gitárvirtuóz Robin Trower, aki blues-os gitárfrázisaival derekasan feldobta a szimfonikus-pszichedelikus színezetű szerzemények hangszerelését.
A derűs hangulat, amelyet Brooker melankolikus éneke és Fisher Hammond-orgonájának pompás, mégis meleg hangzása együtt teremt, a nyitó örökzöld, a „Quite Rightly So” fő erénye. A régimódi atmoszféra, amelyen át Trower blues-fűszerezésű gitárfrázisai hasítanak, sok más Procol Harum-klasszikushoz hasonlóan valami rég elveszett romantikus korszak emlékét idézi. A címadó klasszikus, amely ismét Brooker rendkívüli érzelmi kifejezőerejére és a „hammondok” dús rétegére épít, az évek során szinte népdallá vált. Fisher klasszicista orgonahangszerelései ismét mesteriek, Trower pedig hűen gondoskodik a bluesból eredő melankóliáról.
A huncut „Skip Softly (My Moonbeams)” alatt Brooker kimeríthetetlen zongoratehetségét csillogtatja, miközben a szimfonikus futamok között Trower sétál át harapós gitárfrázisaival. A második részben dühös szólója, tüzes Hammond-rétegekkel megtámogatva, melodramatikus fordulatot ad a hangulatnak. Trower mindig a bluesért élt-halt, így nem meglepő, hogy a „Wish Me Well” alatt éled fel igazán, amely messze a lemez legbluesosabb darabja, és amelyen Brookerrel osztozik a főéneken. A „Rambling On” jóval jellegzetesebb Procol Harum-klasszikus, kifejezetten melodramatikus közeggel, Brooker szívszaggató hangjával, szelíd zongoradallammal, valamint viharos gitár- és Hammond-orgonafutamokkal.
A melankolikus „Magdalene( My Regal Zenophone)” az a pillanat, amikor Reid a szövegben csipkelődve kigúnyolja a hatvanas évek második felében a korabeli fiatalságot tömegesen megszállva tartó, rendkívül népszerű hippi–new age mozgalmakat. Ez is olyan szerzemény, amely a második felében váratlan, érdekes stílus- és hangulatváltással szinte szakrális légkörbe csap át. Mindez azonban csak bemelegítés volt a teljes lemez legnagyobb teljesítményéhez, a pályafutásuk egyik legjobb, talán a legfontosabb alkotásához. Ez az összes progresszív rock eposz ősatyja – a tizenhét perces örökzöld mestermű, az „In Held ‘Twas I”. Ezzel a Procol Harum radikálisan szakított az addigi rock- és popszabványokkal, és letette az alapkövét a progresszív rock szerzői nyelvezet egyik kulcsformájának, amely a hetvenes éveket jellemezte – a húsz percnél hosszabb epikus szvitnek. Az „In Held ‘Twas in I’” fő sajátossága, hogy a cím valójában mozaikszó, amely e monumentális szvit összes részének címéből a kezdőbetűket tartalmazza:
|
In |
„Glimpses of Nirvana”, part 1 (misztikus nyitórész filozofikus mantrával) |
|
Held |
„Glimpses of Nirvana”, part 2 (drámai fordulat egy viharos fúziós szakaszba, majd a felkavart hangulat fokozatos lecsendesedése szelíd zongora segítségével) |
|
′Twas |
„′Twas Teatime at the Circus” (komikus rész cirkuszi környezettel és bőséges adag brit fekete humorral) |
|
In |
„In the Autumn of My Madness” (pszichedelikus-kontemplatív rész fenséges Hammond-orgonaszólóval) |
|
I |
„Look to Your Soul” (a leghosszabb, kifejezetten kísérletező és szimfonikus szakasz, amelyet a „Grand Finale” szakaszban a végső „kinyilatkoztatás” követ monumentális gitárszólóval, Brooker pályafutásának egyik legjobb énekteljesítményével és kórusharmóniákkal) |
A „Shine on Brightly” a kultikus debütálóhoz képest újabb lépést jelentett előre a legendás zenekarnak, és egyben az egyik kulcsalbum a progresszív rock embrionális formáinak megértéséhez. Ez a klasszikus ma is felbecsülhetetlen művészi értéket képvisel, hiszen könnyedén visszarepít minket abba a csodálatos zenei korszakba, amely forrt az alkotói kreativitástól és a féktelen zenei kalandvágytól. A hangszerelés rétegzettsége és az olyan mestermű atmoszférikus tágassága, mint a „Shine on Brightly”, újra meg újra visszavisz minket e gyakran elfeledett zenei óriások és a progresszív rockzene úttörőinek ölébe.
Felállás
Gary Brooker – zongora és ének
Keith Reid – szövegek
Robin Trower – gitár, közös ének Gary Brookerrel (Wish Me Well)
Matthew Fisher – orgona, ének (In The Autumn of My Madness), zongora (Grand Finale)
Dave Knights – basszusgitár
B.J. Wilson – dob
Produkció
Denny Cordell
Számlista
1. Quite Rightly So
2. Shine on Brightly
3. Skip Softly (My Moonbeams)
4. Wishing Well
5. Rambling On
6. Magdalene (My Regal Zonophone)
7. In Held ‘Twas in I
a) Glimpses of Nirvana
b) ‘Twas Teatime at the Circus
c) In the Autumn of My Madness
d) Look to Your Soul
e) Grand Finale
