Szerző: Peter Podbrežnik
Előadó: Cog
Kiadó: Superball Music
Megjelenés: 2008
Értékelés: 3.5/5
A „Sharing Space” a modern ausztrál progresszív zenét játszó Cog második albuma. Az epikus koncepcióalbumként született első lemez, a „The New Normal” (2005) után, amelyet egyes kalandvágyó zenerajongók az ausztrál rockszíntér egyik legnagyobb teljesítményének is tartanak, a Cog egy újabb, mai prog rock mércével mérve igencsak innovatív lemezzel tér vissza. Ahelyett, hogy a 70-es évek prog rockjának „régi iskolájából” merítene, ahogy az a mai skandináv és amerikai prog zenekarok általános trendje, inkább néhány extrémebb zenei formából táplálkozik, miközben végig megőrzi a saját hangzásvilág tisztességes szintjét. A trióként működő Cog – a Flynn és Luke Gower fivérekből (ének, gitár, illetve basszusgitár) és Lucius Borichból (dob) álló formáció – zenéjének összességében sokkal több köze van az alternatív rockhoz és a metalhoz, mint a klasszikus zenéhez, a jazzhez vagy a pszichedelikához, vagyis a legtöbb progresszív rockzenekar hagyományos elemeihez. A zenéjükben ezért egy szemernyi (neo) prog revival sincs, ami manapság a progresszív rockban jókora ritkaság – tessék, tetszik, nem tetszik. Másrészt az agresszív, alternatív metalos kitörésekkel sem esnek túlzásba, amelyekből gyakran düh és fájdalom árad, hiszen ezeket megfelelően ellensúlyozzák a hömpölygő szimfonikus rétegek, amelyek hatalmas atmoszférát teremtenek, valamint a rövidebb hangszeres betétek, ahol kibontakoznak a zenészek nagyszerű virtuóz képességei.
A zenei kifejezésmódjuk nem azonosítható egyetlen sokkal ismertebb zenekar nevével sem. Ami a kompromisszumok nélküli, olykor már-már kaotikus dühkitöréseket illeti, amelyeket a megfent riffelés, a dübörgő dobok és a rendkívül változatos ének testesít meg, valamint az alternatív zenei irányzatokból való merítést, hozzájuk a The Mars Volta áll a legközelebb, de olykor a Toollal is találunk párhuzamokat. A zenekar különlegességéhez sokat tesz hozzá Flynn Glover kaméleonszerű, kissé exkcentrikus éneke is, amely mindenképp nem mindenki ízlése szerint való. Sokaknak egyenesen idegesítő lehet, mint általában az összes avantgárdabb énekstílust képviselő énekesnél, de számos érték rejtőzik benne, amelyek többnyire csak többszöri meghallgatás után tárulnak fel. Egyedi hangszíne szinte meghatározó abból a szempontból, hogy valakinek tetszik-e a Cog zenéje vagy sem. Egyszerre tud nagyon dallamosan és melankolikusan szólni, a következő pillanatban pedig már-már brutálisan.
Ennek ellenére a Cog a „Sharing Space”-en a nagyon kísérletező első albumhoz képest valamelyest hozzáférhetőbbé tette a hangzását a szélesebb közönség számára is, és kihangsúlyozta szimfonikus oldalát: több billentyűs hang szól, élen a többrétegű szintetizátorvonalakkal (számos érdekes hangminta is akad, például hegedűhangok). Nagyobb jelentőséget kaptak a kísérő vokális harmóniák is, amelyek néha már-már avantgárd módon különcnek hatnak. Az album alternatív rockos/metalos betétei általában az egyes átmeneteknél bontakoznak ki a legjobban, amikor súlyos riffek és szokatlan többszólamú részek törnek be. A Cog a „Sharing Space”-en lényegében elsősorban a drámai miliő megteremtésére koncentrált, ami végig kiváló szinten van; többnyire a sötét hangulat dominál, de bőven jut hely néhány ezoterikusabb pillanatnak is. A szövegek többnyire társadalomkritikusak, helyenként egzisztencialista beállítottságúak, és meglehetősen közvetlenek, ami egyébként ritkaság ilyen összetett zenénél.
Az albumot a 10 perces epikus „No Other Way” nyitja, amely rögtön magas, fokozatosan emelkedő atmoszférával és néhány frissen szóló kísérleti ötlettel jelentkezik, amelyekről ez a zenekar ismert. A sötét „Are You Interested?” szövege a szomorú tény közepébe talál: az egyén magánélete kihalt eszménnyé vált, életünket pedig egyre inkább korrupt kormányok és falánk multinacionális cégek felügyelik; a dalt megfent gitárvonalak és hatalmas dobátmenetek jellemzik. Flynn énekakrobatikája, a hatalmas dobátmenetek és a változatos gitárpasszázsok teljes erejükkel életre kelnek a drámai és lázadó hangvételű „The Movies Over”-ben, ahol a düh a finomsággal csatázik, amit a hangsúlyosan akusztikus gitáros, nyugodtabb szakaszok testesítenek meg. A jóval optimistább „What If”, amely kislemezként is megjelent, kiváló Flynn-féle énekteljesítménnyel, metalos irányba húzó ritmikus passzázsokkal és a billentyűs hangmintákon áradó éteri hullámzásokkal büszkélkedik. Az album nem minden dala érinti pusztán a politikai témákat. Ez főleg a „Bird Of Feather”-re igaz, amelyet Flynn hároméves lányának, Sequoiának ajánlottak, és az énekes/gitáros magányát fejezi ki az album felvétele alatti többhónapos különlét idején. Nagyon érdekes darab a „Swamp” is, amely a hegedűhangmintákon át kelta felhangot kap. Külön fejezet a címadó dal, kivételesen emelkedő atmoszférával, számos többszólamú harmóniával és intenzív hangszeres szakaszokkal. Az utóbbiak hangsúlyozásával bizonyos értelemben új mércéket visz a zenekar hangzásába. Ezt egy kissé melankolikus-agresszívabb darab követi, a „Say Your Last Goodbye”, amelyet elsősorban Luke Gower hatalmas basszusvonala tesz kiemelkedővé.
A „How Long” ismét a zenekar finomabb oldalát mutatja akusztikus gitár- és hegedűaranzsmánokkal, emellett nagyon érdekes refrént és moog szintetizátor atmoszférikus hangjait is tartalmazza. A „The Town Of Lincoln”, amelyben vokális harmóniák és megfent, többrétegű hangszeres passzázsok keverednek, szinte nosztalgikus példázat. A „Bitter Pills” az album központi és talán legjobb darabjának tekinthető. Elsősorban a hangulatok hihetetlen váltakozása, az álmodozó szintetizátorvonalak, az akusztikus gitár meleg hangja és a meggyőző egzisztencialista szöveg emeli ki. A „Four Walls” ismét egy kissé alternatív metalosabban fűszerezett szerzemény, számos klausztrofób szakasszal. Zárásként pedig itt van még egy hatalmas epikus dal, a majdnem 10 perces „Problem, Reaction, Solution”, amely magában foglalja mindazokat a fő hangzáselemeket, amelyek ezt az albumot olyan érdekessé teszik minden progresszív rockos kalandor számára.
A Cog a „Sharing Space”-szel, amely kétségtelenül azok közé az albumok közé tartozik, amelyek elmélyült hallgatást igényelnek, és idővel nőnek bele a hallgató fülébe, sikeresen bizonyítja, hogy jelenleg minden bizonnyal az egyik legérdekesebb, ha nem a legérdekesebb progresszív rockzenekar a kenguruk és koalák országából. Egy olyan országnak, amely nem éppen dicsekedhet színes progresszív rockhagyománnyal (néhány kultikus, de a Gong főnökét, Daevid Allent leszámítva már-már elfeledett és a „laikusok” számára homályos név kivételével, mint a Sebastian Hardie, a Rainbow Theatre, az Ayers Rock, a The Church, a Dead Can Dance stb.), ez az album már-már fenséges teljesítmény, amely a szélesebb gourmet zenei közönség előtt sem maradhatna észrevétlen.
A Cog a teljes hangszeres spontaneitás és kiszámíthatatlanság saját hangzásideáljainak ilyen sikeres követéséért mindenképp nagyobb ismertséget érdemelne, de valószínűleg, mint legtöbb ausztrál honfitársuk, örökre csak kultzenekar marad, amelyet csupán maroknyi prog rock rajongó ismer, ami minden bizonnyal nagy kár mindazoknak, akik szeretnének megismerni egy olyan zenekart, amely sikeresen épít hidat a prog és az alternatív rock közé. Az album minden kompozíciójánál érezni, hogy a zenekar rendkívül sok munkát és energiát fektetett az albumba, és nagyon jó terméket hozott létre, amelyet elsősorban a rendkívül változatos és magas színvonalú atmoszféra emel ki. A „Sharing Space” el fogja varázsolni mindazokat, akik az egyediséget és a kalandvágyat előbbre valónak tartják a (neo prog) revivalnál, és azokat is, akik nem olyan válogatósak, és nyitottak mindenféle kísérletezésre.
Felállás
Flynn Gower – ének, gitár
Luke Gower – basszusgitár, vokál
Lucius Borich – dob, vokál, hangminták
Produkció
Sylvia Massy és Cog
Számlista
1. No Other Way
2. Are You Interested?
3. The Movies Over
4. What If
5. Bird Of Feather
6. Swamp
7. Sharing Space
8. Say Your Last Goodbye
9. How Long
10. The Town Of Lincoln
11. Bitter Pills
12. Four Walls
13. Problem, Reaction, Solution
