Szerző: Rok Klemše
Előadó: Immolation
Kiadó: Century Media
Megjelenés: 2007
Két év telt el a zenekar legutóbbi lemeze, a Harnessing Ruin megjelenése óta, és eljött az ideje, hogy visszatérjenek a new yorki death metal rombolók, az Immolation. Diadalmasan jönnek vissza, azzal, amihez mindig is a legjobban értettek – fittyet hánynak a death metal közhelyeire, és le is győzik őket. Az Immolation már több mint tíz éve bombáz minket egyedi, hátborzongató hangzásával és az extrém zene sajátos, csakis rájuk jellemző értelmezésével. A Shadows in the Light sem különbözik ettől, hiszen 40 percnyi tiszta death metal mészárlásról van szó!
Az Immolation az előző lemezén, a Harnessing Ruinen (2005) megengedett magának egy kis kísérletezést, főleg a suttogott és beszélt részekre gondolok, de a Shadows in the Light benzint önt arra a már tíz éve égő tűzre, amely egy ideig egyesek szerint csak parázslott… Most magasan az égig csap, és erősebben lángol, mint valaha. Az Immolation pusztító erejét egyszerűen lehetetlen megállítani. A zenekar muzsikája egy évtizede következetesen színvonalas és érdekes (ezt a death metal zenekarok 90%-járól nemigen mondhatnánk el), a diszkográfiájukban nehezen találnál gyenge pillanatot. Minden lemeznek megvan a maga jellegzetes hangzása, mégis hűek maradnak a gonosz hangzású gyökereikhez. Az Immolationról elmondhatom, hogy sosem azért voltak brutálisak, mert egyszerűen annak kell lenniük, sosem alkalmazkodtak a modern metal elvárásaihoz, és sosem játszadoztak az imidzzsel és a népszerűséggel… mindig a zene, a szenvedély és az az energia állt a hátterükben, amely évek óta hajtja az Immolation-gépezetet.
A Shadows in the Light negyese megőrjítő kompozíciókat, epikus gitár-„leadeket” és baljós harmóniákat hoz, amelyek felrajzolták őket a death metal térképére, és a műfaj újító szellemű, atmoszferikus úttörőivé tették őket. A lemezt a Hate’s Plague nyitja, a zenekar eddigi legrövidebb dala, de a hiányzó hosszt brutalitással pótolja, különösen pedig a középtempós „bridge” ragyog, amely bemutatja az Immolation kificamodott riffjeit. Egy fokozattal feljebb kapcsol a Passion Kill, amely a zenekar Metal Blade-korszakát idézi, főleg a bunkósbotként nehéz riff miatt, amely a Failures For Gods lemezt juttatja eszünkbe. Miután a nyitóriff egy vértócsában hagy minket, már vár is ránk a villámgyors „chord-progression” azokkal az intervallumokkal, amelyek a Close to a World Below-n tündököltek. A World Agony, a Tarnished és a The Weight of Devotion trió folytatja a bombázást, amely egyenesen a második világháború keleti frontjára penderít minket – szüntelen össztűz, fenyegetően zuhanó Stukák, néhány másodpercenként becsapódó bomba… Olyan támadás ez, amilyet csak az Immolation képes megírni, és amely egészen a Harnessing Ruin lemezig jellemezte a zenekar munkásságát. A Shadows in the Light valószínűleg a legjobb szólókat tartalmazza, amelyeket Vigna valaha írt; ezt briliánsan jelzi a szóló- és ritmusgitár játéka, a „pinch” harmóniák és az állandó tempóváltások.
Bár a lemez összhatása irányított káosz, messze nem mondható, hogy a Shadows in the Light-ból hiányozna a „groove”. Nem a újkori metalzenekarok groove-járól van szó, hanem arról, amelyet a gitárok teremtenek a sokféle „slide-dal”, „benddel” és „pinchcsel”, és amely pokoli atmoszférát ad a zenének. A lemez vége felé fantasztikus címadó dal vár ránk, egy mini-EP a terrorizmusról és a szervezett vallás megvetéséről, amelyet egy majdhogynem „wagneri” riff zár le. Az Immolation híres a kiváló záródalairól (Christ’s Cage, The Devil I Know és Close to a World Beyond), és ez most a Whispering Deathtel sincs másként. Bár a dal szerkezete az előzőekhez képest egyenesebb, a riffek még mindig kegyetlenül pokoliak és ördögiek.
A lemez hangzása kiváló – a gitároknak épp megfelelően baljós a hangjuk, Shalaty technikailag kivételes dobos, Dolan hangja pedig olyan, mintha a karrierje kezdete óta akkumulátorsavat inna, a brutális ordítás mégis tökéletesen érthető.
Az Immolation a death metal intézményévé válik, ugyanakkor a műfaj egyik legjobban figyelmen kívül hagyott zenekara marad, így sokak számára még felfedezetlen gyöngyszem. Hét stúdióalbum van már a legendás Yonkers-i srácok mögött, én mégis azon tűnődöm, szándékozzák-e egyáltalán valaha elérni a csúcsot. Evezz az Immolationnel a Pokol tüzes folyóin!
Felállás
Ross Dolan – basszusgitár, ének
Bill Taylor – gitár
Robert Vigna – gitár
Steve Shalaty – dob
Produkció
Paul Orofino
Dallista
1. Hates Plague
2. Passion Kill
3. World Agony
4. Tarnished
5. Weight Of Devotion
6. Breathing The Dark
7. Deliver Of Evil
8. Shadows In The Light
9. Lying With Demons
10. Whispering Death
