Szerző: Aleš Podbrežnik
Előadó: Running Wild
Kiadó: SPV Records
Megjelenés: 2012
Játékidő: 50:16
Értékelés: 3/5
A Running Wild azok közé a zenekarok közé tartozik, amelyek gyökeresen kiterjesztették a teuton euro heavy metal örökségét, amely a német Rage, Grave Digger, Helloween és társaik mellett – párhuzamos fejlődési úton – nem sokkal a nagy-britanniai metalrobbanás után indult el, amikor megszületett az „új brit heavy metal hullám” mozgalom. A Running Wild kialakította a maga sajátosan nyers heavy metal hangzását, amely könnyedén felismerhető volt, legjobb albumait pedig 1987 és 1998 között adta ki. Innentől kezdve az utolsó három lemez minősége erősen visszaesett, és épp a legutóbbi, a „Rouges En Vogue” verte be az utolsó szöget a zenekar egykor büszke rangjának és hírnevének koporsójába, pedig a csapat egyébként a régi kontinens (a német metal) heavy metaljának legfontosabb képviselői közé tartozik, hiszen tevékenységével hozzájárult a heavy metal bolygószintű megszilárdulásához.
Miután Rolf Kasparek 2009-ben feloszlatta a zenekart – ami a csapat hírnevének hanyatlását és a halovány stúdiókiadványokat látva az egyetlen értelmes megoldásnak tűnt –, 2011-ben bejelentette, hogy a Running Wild újraindul, és egy vadonatúj stúdióalbumot ígért.
Rock N’ Rolf nem felejtette el, hogyan kell eltalálni az igazi gitárfrázist. Az erő, a tudás és a tehetség egy jó riff felépítéséhez ott van ennek a zenésznek a vérében. A hangja az évek során vastagabb és mélyebb lett, és ezt a „Shadowmaker” sem titkolja. Még mindig orrhangú, de van benne az a sajátos karizma, amely a Running Wild rangjának és hírnevének egyik alapvető védjegye, és Rolf hangja nélkül egyszerűen nem megy. Az album önmagában nagyon jó (főleg, ha eltekintünk attól, hogy a Runing Wild név áll mögötte), de nem fogja boldoggá tenni a zenekar azon rajongóit, akik a nyolcvanas és kilencvenes évek aranykorszakának életművére esküsznek, mert a legjelentősebb Runing Wild-munkák szintjét sehol sem éri el, versenyezni sem tud velük. Ezért az új albumot csak a Running Wild 1999 és 2005 közötti stúdiókiadványaihoz érdemes hasonlítani.
Ha erre az időszakra fókuszálunk, és az új albumot a „Victory”, a „The Brotherhood” és a „Rouges En Vogue” mellé tesszük, egyértelmű, hogy a gitárriffek írásának elve hasonló maradt. A Running Wild ma már egyáltalán nem olyan gyors, a riffek nem a dupla lábdob izzó rallyjának vázán száguldanak. A riffek lecsupaszítottak, nyitottak, és legtöbbször a menetelés ritmusára vannak kihegyezve. Ugyanakkor fókuszáltabbnak, jóval jobban megszólaltatottnak és emiatt sokkal tárgyilagosabbnak hatnak, mint az utolsó két lemezen, ami nagyon-nagyon jó jel. Az olyan dalok, mint az I Am Who I Am (egyébként az album gyorsabb száma) vagy a Me & The Boys („Rolf, halló?”!?!), a refrénekben nagyon naivnak hatnak, és gyakorlatilag teljesen lefokozzák az albumot arra a szintre, hogy semmiképp sem szabad a zenekar aranykorszakának életművéhez mérni. Ha kicsit karikírozok, a híres Treasure Island „Pieces of eight” mondásának átalakítása „Piece of the Action”-né (a „Shadowmaker” nyitódalának címe) tökéletesen illik a zenekar mostani állapotára, amit a „Shadowmaker” is hoz, és ebben a tekintetben mindent elmond. Az Into the Black más produkcióban és más énekértelmezéssel simán felkerülhetne egy W.A.S.P.-albumra. A W.A.S.P.-hoz hasonlítás már a „The Brotherhood” albumnál is előkerült, tehát a Running Wild számára ez nem újdonság.
Kasparek azonban nem veszítette el teljesen a kalózos mojóját. A Riding on the Tide semmi közöz nincs a Riding the Storm klasszikushoz, de hordoz valamit abból a felismerhető kalózos hangulatból, és ugyanez igaz a Sailing Fire-re is, a Locomotive pedig kifejezetten lenyűgöző, amely egy kis több dinamittal és gyorsasággal akár az együttes régebbi alkotásai (a 15 évnél régebbiek) mellé emelhetné az album ezen pontját. A legjobb munka viszont kétségkívül az utolsó. A Dracula igazi eposz, amely vékony szállal köti össze az új Running Wild-ot a zenekar klasszikus időszakával, amikor olyan pályafutás-varázspillanatokat tett le az asztalra, mint a Treasure Island, a Blazon Stone, a Battle Of Waterloo, a Genesis (the making and the fall of man), az Underworld… Az elkapott energia alapján természetesen inkább a „The Brotherhood” albumról a The Ghost (T.E. Lawrence) számhoz áll közel. Jellegzetesen felismerhető díszítése a terces kettős gitárharmónia, amellyel a gitárfrázis meg van tűzdelve. Ez az az elem, amely a klasszikus Running Wild-ot áthatja, és ami a „Shadowmaker”-en is oly nagyon hiányzik.
Szóval. A „Shadowmaker” nem rossz album. Méltó a zenekar élők közé való visszatéréséhez, de nem hozza vissza a játékba azt a hírhedt, megszelídíthetetlen vadság-dinamitot, amely a „Running Wild” névhez tartozik, a zenekar klasszikus alkotásairól nem is beszélve. Ezért a rajongók a jövőben is kizárólag azért fognak Running Wild-koncertekre járni, hogy a zenekar nyolcvanas és kilencvenes években kiadott albumainak klasszikusait hallhassák. És ez tény. A „Shadowmaker” megerősíti, hogy a Running Wild ma már más zenekar, és meg kell békélni azzal, hogy Rock N’ Rolf ma másfajta zenét ír, amely azonban még mindig a régi heavy metal iskola nagyon minőségi lenyomata.
Felállás
Rolf „Rock’n’Rolf” Kasparek – ének, gitár
Peter „PJ” Jordan – gitár
Peter Pichl – basszusgitár
Matthias „Metalmachine” Liebetruth – dob
Produkció
Rolf „Rock’n’Rolf” Kasparek
Számlista
1. Piece Of The Action (4:25)
2. Riding On The Tide (4:18)
3. I Am Who I Am (4:51)
4. Black Shadow (5:13)
5. Locomotive (4:35)
6. Me & The Boys (5:00)
7. Shadowmaker (4:25)
8. Sailing Fire (4:14)
9. Into The Black (4:57)
10. Dracula (7:29)
