Előadó: Nocturnal Rites
Kiadó: Century Media
Megjelenés: 2002
Hát, sok dicséretet hallottam erről a bandáról, főleg azóta, hogy kijött a harmadik lemezük, az „Afterlife”. Úgy tűnik, valószínűleg sokat lemaradtam, vagy mégsem. Nézzük meg közelebbről a helyzetet. Az újdonság a produkció, amely megfelelően betöltötte azt a nagy hangzásbeli űrt, ami a zenekar korai, magasra húzott gitárokkal operáló hangzása és az akkori, hallhatatlan basszusgitárral dolgozó ritmusszekció között tátongott a végletekig csiszolt felszín alatt. A dinamikus ritmusszekció terjedelmes, tömör produkciója kétségkívül előrelépés a Nocturnal Rites zenéjében, amely hangzásra eddig a „legrosszindulatúbbnak” szól. A háttérben gyakran „fojtott” riffek a produkcióban hangsúlyosan előtérbe kerültek és előre vannak tolva. A hangzás telített.
Különben is, hm… mi a fenét mondtam én? Valamit a rosszindulatról? Ne vegyél, khm, ne vegyetek komolyan, úgy értem. A „rosszindulat” képe teljesen elhalványul, ha végighallgatod a kiszámítható és többnyire vidám refréneket a stílusban: „Hejhó, hejhó, munkába megyünk most mind!”, amelyeket rendkívül naiv, egészen gyerekesen infantilis vokálkórus támaszt alá. Képzeld el a törpéket, ahogy vidáman masíroznak a bányába csákánnyal és lámpással, egész nap derekasan csiszolgatják a nemesköveket, majd késő este fáradtan hazatérnek „hrkat” a kis bugyraikba. A „rosszindulatú” jelzőt igazán csak a „Faceless God” érdemli meg (a refrénjével együtt). Legalább itt teljes egészében előbújik Lindquist képzett és minőségi, de sajnos jellegtelen hangjának dühe és agressziója, amely a többi szám keretei között teljesen elsötétül.
Na jó, nem mondom. A gitárok az egész vonalon ragyognak. Megint iszonyú gyorsak minden elemükben (szuper szólócskák, az egyhúros dörgés kifejező ritmusai, harmonikusan hozzáadott átvezetőkkel). A zenekar védjegye, a feltekert riffek közti gitárpengetés a produkciónak hála eddig a legkifejezőbb, és ismét változatosságot hoz a dalokba.
A power metalosok, a Nocturnal Rites, azonnal, de csak átmenetileg lenyűgöznek (mint egy jó olasz hamisítvány a Ponte Rosso piacán), hiszen a zenéjük szinte magától bemászik a fülbe. Így egy hónapig megállás nélkül hallgatod az ilyen lemezkét, aztán a szobád sarkába vágod, és tiszta lelkiismerettel örökre elfelejted. Miért van a skandinávok power metaljában minden ennyire kiszámítva és bekeretezve? Jaj, mennyire elegem van már ezekből az algebrai módszerekből! A lényeg, hogy az erdei törpemesék (bárcsak lenne mellettük még néhány konkrét kis csaj is) élnek tovább: „Lusták, csavargók, menjenek aludni!”
Felállás
John Lindqvist – ének
Nils Norberg – gitár
Fredrik Mannberg – gitár
Mattias Bernhardsson – billentyűs hangszerek
Nils Eriksson – basszusgitár
Owe Lingwall – dobok
Produkció
Daniel Bergstrand
Számlista
1. Eyes Of The Dead
2. Shadowland
3. Invincible
4. Revelation
5. Never Die
6. Underworld
7. Vengeance
8. Faceless God
9. Birth Of Chaos
10. The Watcher
Az album játékideje: 46.45
