Szerző: Peter Podbrežnik
Előadó: Soft Machine
Kiadó: CBS
Megjelenés: 1973
Játékidő: 43:15
Értékelés: 4/5
Amikor megszületett a „Seven”, az angol prog rock, illetve jazz fusion éllovas Soft Machine hetedik stúdióalbuma, a zenekar az új basszusgitáros, Roy Babbington (ex-Ian Carr’s Nucleus) érkezésével, aki Hugh Hoppert váltotta, újabb lépést tett a finom, dallamos hangszerelésekre építő jazz fusion felé, amely jócskán különbözött a bonyolultabb, jazzesebb kezdetektől. Az alapító tagok közül már csak Mike Ratledge billentyűs volt jelen a „Seven” idején, Babbington, a multiinstrumentalista Karl Jenkins és John Marshall dobos pedig egytől egyig a Nucleus egykori tagjai voltak. Arra a Nucleusra pedig a Soft Machine egyre jobban kezdett hasonlítani, annak ellenére, hogy soha nem volt trombitásuk, nemhogy egy olyan mester, mint a néhai Ian Carr.
A „problémás”, szuperbonyolult improvizációs elemek, amelyek a díjnyertes előd, a „Six” (1973) lemezén még fontos szerepet játszottak, Ratledge és Jenkins uralkodó zeneszerzői pálcája alatt nagyrészt a múlté lettek, a „Seven” pedig a legtöbb korábbi Soft Machine-albummal ellentétben viszonylag könnyen fogyasztható falat volt az átlagos jazz fusion-ínyencnek, aki rajongott a műfaj legendáiért, például a már említett Nucleusért, a Mahavishnu Orchestráért, a Return to Foreverért és a Weather Reportért. A Soft Machine jazz fusion-megközelítésének nagy különlegessége Jenkins oboahasználata volt, ami egyébként elég szokatlan hangszer a jazzben.
A banda tagjai itt-ott még mindig beleköptek a levesbe egy-egy bonyolultabb improvizációval, ugyanakkor a legtöbb szám tempóját erősen megemelték, ami már a nyitó energiakatalizátoron, a „Nettle Bed”-en is hallatszik: a nyers orgona- és szaxofonmenetek fölött rendkívül szellemes riff, általános lazaság és pozitív hangulat uralkodik. A „Carol Ann” szelíd altatódal csendéletszerű szintetizátorhangokkal, a „Day’s Eye”-t viszont eleven orgonaimprovizációk járják át, az orgona pedig mindig is Ratledge kedvenc billentyűs hangszere volt. A meglehetősen ütősen szóló „Tarabos” tüzes basszusvonalakat és számos magas szintetizátorhangot tartalmaz. A „D.IS.” Marshall nem túl ihletett dob-, illetve ütősszáma, amelyben ismétlődő ütőshangokkal improvizál. A „Snodland” is a „Seven” kevésbé ihletett pillanatai közé tartozik.
Jóval érdekesebbre sikerült a „Penny Hitch”, amely lassú indulás után energikus szerzeménnyé bontakozik ki, rengeteg hatalmas dobátvezetéssel. Még színesebben szól a pajkos hangulatú „Block”, tele orgonás csínytevésekkel és a ritmusszekció keményen dolgozó játékával. A „Down the Road” szellemes basszusriffet és mókás oboaimprovizációkat tartalmaz, amelyek Jenkins klasszikus zene iránti szerelmét tükrözik, miközben idővel újabb improvizációk lopakodnak be. A „The German Lesson” és a „The French Lesson” két rövid billentyűs improvizációs etűd, amelyek nem többek az előző szám, a „Down the Road” kissé elnyújtott lezárásánál.
A „Seven”, az utolsó Soft Machine-album, amelynek címében szám szerepelt, az elődeihez képest érezhetően megközelíthetőbb lemez lett, amellyel a jazz fusion éllovasai a „Six” sikerén felbuzdulva valamivel szélesebb közönséget akartak megszólítani. Egészében véve nagyon sikerült darab, amely minőségét tekintve a Soft Machine-diszkográfia aranyközépútjába tartozik. Ratledge és Jenkins ekkor kezdett azon gondolkodni, hogyan bővíthetnék és „nemesíthetnék” tovább a Soft Machine hangzását, és hogyan közelíthetnék a jazz rock fusion tökéletességének definíciójához. Miután 1968-ban idő előtt kudarcot vallott a gitár bevonása a Soft Machine hangzásvilágába Andy Summersszel, a következő stúdióprojektjükön, a „Bundles”-ön (1975), Allan Holdsworth a felállásban végre megtalálták azt, amit olyan régóta kerestek, és amit hangzásukban olykor hiányoltak.
Felállás
Mike Ratledge – elektromos zongora, orgona, szintetizátor
Karl Jenkins – oboa, bariton- és szopránszaxofon, elektromos zongora
Roy Babbington – basszusgitár, akusztikus bőgő
John Marshall – dob, ütőhangszerek
Produkció
Soft Machine
Számlista
1. Nettle Bed (4:47)
2. Carol Ann (3:48)
3. Day’s Eye (5:05)
4. Bone Fire (0:32)
5. Tarabos (4:32)
6. D.I.S. (3:02)
7. Snodland (1:50)
8. Penny Hitch (6:40)
9. Block (4:17)
10. Down The Road (5:48)
11. The German Lesson (1:53)
12. The French Lesson (1:01)
