Előadó: Enigma
Kiadó: Virgin Records
Megjelenés: 2008
Michael Cretu és az Enigma már egy csomó éve jelen van a színtéren. Ki ne emlékezne a gregorián kórusokból építkező betétekre és Cretu énekesnőjére, hosszú évek kísérőjére, Sandrára? A popzene történelmébe olyan slágerek is bevonultak, mint a Mea Culpa, a Return To Innocence, és még bőven akadna további.
Bármit gondoljon is valaki az Enigmáról, Michael Cretu nagyon befolyásos zenész, a csápjait pedig még egy olyan névig is kinyújtotta, mint Mike Oldfield, aki maga is sok más előadó példaképének számít. Személy szerint az Enigmát ebben a stílusban nem nagyon becsülöm (Mike Oldfield elektronikus projektjeit sem, amelyeknél bizonyos mértékig érezni az Enigma hatását). Az elektronikus zene underground világában sokkal több izgalmas dolog történt, volt már rengeteg előadó, aki Cretunál és Oldfieldnél is jobban értett a műfajok keveréséhez, de az Enigma végül mégis híres névvé vált.
Az albumon nem történik semmi megrázó. Tipikus elektronikus ritmusok, ezúttal a korábbinál valamivel több klasszikus zenével, és megint rengeteg a világ minden tájáról származó muzsika, az úgynevezett „world music”. Mondhatnánk, hogy „chill out”, ambient zenéről van szó. Ez nem „nehéz” elektronikus zene, hanem meglehetősen könnyed és könnyen emészthető azoknak is, akik az elektronikus zenét általában nem szeretik. Cretunak ismét van néhány érdekes vendégvokalistája, különösen a tiszta, szép női hangok hozzájárulása szembetűnő, amelyek az Enigma albumait a kezdetektől díszítik, amikor még Cretu akkori felesége, Sandra énekelt a lemezeken. A dallamok megint tipikusan fülbemászóak és gördülékenyek, de Cretunál már minden ennyire rutinszerűen és szív nélkül szól, még akkor is, ha a dalok érzelmileg telítettebbek. A fickó pontosan tudja, mit kell tennie, hogy „felpörgesse” a tömeget.
Az Enigma új albuma semmi látványos, viszont megint kifogástalanul megkomponált és minden részletében kicsiszolt munka. A fickó nyilvánvalóan maximalista. Ez az rendkívül tiszta, szinte steril produkción is meglátszik. Az album talán tényleg nem túl szívből jövő (bár van rajta jó néhány érzelmes dallam), de egy ilyen kaliberű zenész figyelmet és tiszteletet érdemel. Ez a lemez a várakozásoknak megfelelően jó, és a várakozásoknak megfelelően nem több ennél. „Better safe than sorry”, mondanák az angolok. Így aztán az album nagyon „biztonsági játék”.
Felállás
Michael Cretu – minden hangszer, ének, samplek
Vendégek: Andru Donalds, Nikita C., Sebastian C., Nanuk, Margarita Roig
Produkció
Michael Cretu
Dallista
1. Encounters 3:12
2. Seven Lives 4:25
3. Touchness” 3:35
4. The Same Parents 5:19
5. Fata Morgana 3:23
6. Hell’s Heaven 3:51
7. La Puerta del Cielo 3:28
8. Distorted Love 4:11
9. Je T’aime Till My Dying Day 4:18
10. Déjà Vu 2:56
11. Between Generations 4:30
12. The Language of Sound 4:20
