Szerző: Rok Klemše
Fotók: Nina Grad
Helyszín: Orto bar, Ljubljana
A koncert dátuma: 2018. 01. 09.
»No rest for the wicked« – tartja a mondás, és ennek teljes megfelelően alig több mint egy héttel az új év után az Orto bar már az első újévi csomagot fogadta. Ljubljanába ugyanis visszatértek a szlovén koncertszínpadok régi ismerősei: a kolumbiai–amerikai duó, az Inquisition, valamint a szimfonikus death metal görög bajnokai, a Septicflesh.
A főszereplők előtt ezúttal meglehetősen egzotikus formáció melegített: az Odious Egyiptomból érkezett, és stílusában leginkább a turné húzónevei mellé illik. A Septicflesh-hez hasonlóan az alexandriai banda is erős, hangsúlyos szimfonikus elemekkel megtámogatott death/black metalt játszik. Az egyiptomiak a csekély létszámú közönségnek rengeteg előre felvett részt tálaltak, ezek nem igazán olvadtak össze az amúgy teljesen rendes death metallal, amelyet leginkább a változatos dobolás mentett meg. Bassem énekes minden igyekezete ellenére sem sikerült felrázni a publikumot, meglehetősen egysíkú hangjával és az állandóan ismételgetett „oi, oi” kiáltásaival pedig hamar untatni kezdett. Az Odious a hallottak alapján nem fog különösebben helyet találni otthon a lemezpolcon, de azt azért el kell mondani, hogy láttunk már sok és sokkal rosszabb előzenekart is.
Dagon és Incubus az elmúlt években már végigjárta Tolmint, a Gala halát és a Kino Šiška termét, ezúttal viszont először léptek az Orto hala színpadára, és a From Chaos They Came-mel emlékeztettek rá, honnan is jönnek: a sötétségből és a káoszból. A duó nagy zászlókkal díszítette a színpadot, és így betöltötte azt az űrt, amely egyébként elég szembetűnő lett volna, hiszen elöl csak Dagon áll a gitárjával, és időnként egyetlen mikrofontól a másikig lép át. Az Inquisitionnek ezúttal egész komoly játékidő jutott, amit jól ki is használtak, sőt a már eléggé lerágott setlistet is kicsit átszellőztették, amely nem csak az utolsó három albumra támaszkodott. Hangzásban a duó a gyengébb kezdés után szépen kitöltötte a hangképet erős, tiszta dobbal és zúzós gitárral, ám Dagon énekénél megint megakadt a dolog, ez ugyanis az a fajta hang, amelyet vagy imádsz, vagy utálsz. Személy szerint engem a vokál, amely a black metal-ordítások áradatából ugyan tényleg erősen kiemelkedik, de úgy szól, mint Popeye gonosz változata, hamar kezd idegesíteni, ezért az Inquisition ritkán talál utat az otthoni hangfalaimhoz is. A kínzás ennek ellenére sikeres volt, és a est húzónevéhez képest kétségkívül messze a legőszintébb is.
A görög veterán Septicflesh másfél év után tért vissza hozzánk. 2016 júliusában a Metaldays fesztiválon a akkor még friss Titan albumot mutatták be, most pedig Ljubljanában az új Codex Omegát. Ha lemezen a banda szimfonikus pompája még működik is, élőben előadni az egészen más tészta. A Septicflesh élő hangzásának nagy részét sajnos egy hangsúlyos, mindent átható felvétel adja, amely a zenekart, a kórust, sőt a tiszta vokálokat is pótolja, és ez a koncertélményből jókora szeletet elvesz a hitelességből. A Septicflesh élőben ezért sajnos nem kínál semmi különösebben megrázót. A gyenge gitárok eltűnnek az előre felvett hangszerelések alatt, basszusgitárt gyakorlatilag nem is lehet hallani, Seth Siro Anton éneke pedig messze áll attól az erőteljes hangtól, amit a lemezekről megszoktunk. Ráadásul Spiros természetesen bedobja a begyakorolt pózokat és a unalmas, közhelyes, ostoba közönségszövegeket, amelyek csak a tinédzsereket győzik meg. Igazán elképesztő így tulajdonképpen csak Kerim „Krimh” Lechner, a kiváló dobos (ex-Decapitated) játéka. A Septicflesh ortós fellépésére összességében nincs mit mondani, hiszen több mint szilárd, energikus és rendkívül magabiztos volt. Ugyanakkor olyan, mint a gyorskaja: abban a pillanatban jóllakat, öt perc múlva viszont rájössz a hamis jóllakottságra, és bánod, hogy inkább nem ettél egy rendes ebédet.
Képgaléria
