Szerző: Aleš Podbrežnik
Előadó: Angra
Kiadó: Edel Records
Megjelenés: 2015
Játékidő: 49:04
Értékelés: 4.5/5
24 éve látott napvilágot ez a kivételes brazil banda. Az Angra, miután az SPV Records szárnyai alá került, az „Angels”, a „Holy Land” és a „Fireworks” albumokkal olyan, addig ismeretlen mércét állított fel a metalban, amellyel egycsapásra felkerült a világ metáltérképére. A zenekar mindig is a technikai csiszoltságáról volt híres, a virtuóz összjátékról, az ultramelodikus közérthetőségről, és arról, hogy sajátosan ötvözi a klasszikus zene elemeit a hagyományos dél-amerikai dallamvilággal. Az Angra tehát progresszív metalbandának számít. A progresszívmetál-titán Dream Theatertől eltérően viszont az Angra a hangszerelésnél mindig ügyelt rá, hogy az amúgy összetett szerkezetű számok szorosan egybetartsanak, így a dalaikban mindig megvolt az érzék a kidolgozott, kerek csomagolás iránt, ahol a versszak és a refrén világosan kirajzolódik. A zenekar soha nem keveredett olyan progresszív kísérletezésbe, amelyben motivikusan széthullott volna komponálási töredékekre, amelyeket olykor nehéz megemészteni – a Dream Theaterről ezt nem mindig mondhatjuk el.
De hagyjuk a bevezető filozofálást. Az Angra a tagjai szeszélyességéről híres, ezért a pályafutását látványos távozások és érkezések tarkítják. Ha visszanézel az évekre, kifejezetten lenyűgöző, hogy az Angra még mindig létezik. Akárhogy forgatjuk, két név elengedhetetlen ahhoz, hogy a banda új zenét tudjon létrehozni: az alapító gitáros, Rafael Bittencourt, és természetesen a kivételes Kiko Loureiro, aki gitárklinikái keretében már kétszer is megfordult Ljubljanában.
A „Aqua” (2010) megjelenése után négy évvel újabb változások jöttek a felállásban. Előbb Edu Falaschi énekes hagyta ott a bandát, akit már 2013-ban leváltott a nagyra becsült olasz énekes, Fabio Lione (Rhapsody of Fire, Vision Divine, ex-Labyrinth), egy évvel később pedig Ricardo Confessori dobos távozott másodszor is az Angrából. Helyére az új album, a „Secret Garden” felvételei előtt a fiatal, alig 23 éves Bruno Valverde érkezett!
A Secret Garden bizonyítja, hogy a zenekar kreatív magja, a két gitáros, Loureiro és Bittencourt rendkívüli módon megérett. A dalok ismét mindazt hozzák, amiért az Angrát mindig is nagyra becsülték, és amiért ma is a legjobb progresszívmetál-zenekarok közé tartozik: saját kézjegyű, csiszolt, egyedi hangzásvilágot. A zenei kifejezésmódjuk szakmai körökben azonnal felismerhető és utánozhatatlan. Ha a felállás állandó instabilitása nem nehezítette volna a pályafutásukat, valószínűleg nagyobb kereskedelmi sikert értek volna el; így viszont főleg az utóbbi években jócskán csökkent a tömegek érdeklődése az Angra zenéje iránt. Szerencsére a minőség megmaradt!
Minden együtt él a kivételes szerzői-hangszerelői pragmatizmusban, amely az ultramelodikus fülbemászóság és a szuperior drámaszínház magasfeszültségű atmoszférájának bravúros kombinációját nyújtja, a hangulati állapotok hullámain lovagolva végig az albumon. A „Secret Garden” ismét kivételesen sötét lemez. Ilyen sötétséget az Angra először a „Temple of Shadows” (2004) albummal tálalt komolyabban. A Black Hearted Soul és a Perfect Symmetry a régebbi dalok, például az Angels Cry és a Nova Era klasszikusok hangulatát idézi, a zenekar pedig a ritmikai textúrákba helyenként ismét tribális alapritmusokat szőn (Newborn Me (flamenco-futammal az akusztikus gitáron), Final Light, Upper Levels), amelyek a Carolina The IV mini-eposzi szvit megalkotása óta ugyanúgy felidézik a banda jól ismert klasszikus arcát. Már a nyitódal, a Newborn Me is hozza az Angra-recept progresszív metaljának minden keresett jellegzetességét: progresszíven megtörött ritmusokat (versszak, átvezető előrefrén, kivételes „mid-eight” szakasz), és a dallamosan igen énekelhető refrén atmoszférikus crescendóját. Akik a progresszív elemek bőségét keresitek az új albumon, azokat most különösen le fogja nyűgözni az Upper Levels, amely minden bizonnyal az új lemez kreatív csúcspontja! A klasszikus zenéhez nyúlás ismét bőven akad, ezek az elemek főleg a kompozíciók középső, „mid-eight” részei felé gravitálnak, ahol Loureiro és Bittencourt általában teljes lendülettel veti bele magát kitűnő gitárjátékuk néhány technikailag rendkívül igényes hangszeres szakaszának bemutatásába. A banda tehát kivételes szőrszálhasogatással közelítette meg a hangszerelést, és ismét a csúcsművészi ragyogás albumát tette le az asztalra.
Az album két különleges pillanata a vendég női ének. Az első Simone Simonsé. Ő nyitja a címadó dalt szinte sanzonstílusban, amely balladának indul, később azonban szimfonikus, epikus metalszvitté fejlődik. A mezzoszoprán egyszerűen frenetikus. A másik vendégének még egy fokkal érdekesebb. Az igencsak sötét Crushing Roomban ugyanis Doro Pesch lép be duettben, aki a felismerhető hangszínéhez érezhető adag torokhangot ad hozzá, ez pedig különleges színházat teremt, nemcsak a dalban, hanem az egész albumon.
Az Angra remek albummal a zsebében tér vissza. Eleinte Fabio Lione volt a legnagyobb talány, főleg az „Angels Cry 20th Anniversary Tour” koncertalbumon az Angra-klasszikusok nem épp szerencsés újraértelmezése miatt, de a „Secret Garden”-en bebizonyította, hogy a jellegzetes operettes hangja kifejezetten illik a zenekar többrétegű komponálásába. Dinamitból nincs hiány az albumon, ötletes szikrázásból még kevésbé. A lemezt kivételes komponálási frissesség járja át, és – mint mindig – elképesztően lenyűgöző egyensúly a kiváló hangszerelési változatosság és a csúcsminőségű dallamos ízesítés között! A brazil metalcsalogányok tehát visszatérnek, és teljes vehemenciával csapnak le! Tomboló formában, mint már rég nem!
Felállás
Fabio Lione – ének
Rafael Bittencourt – gitár, vokál
Kiko Loureiro – gitár
Felipe Andreoli – basszusgitár
Bruno Valverde – dob
VENDÉGMUZSIKUSOK:
Simone Simons ének a 7. számon
Doro Pesch ének a 9. számon
Producer
Jens Bogren
Számlista
01. Newborn Me
02. Black Hearted Soul
03. Final Light
04. Storm Of Emotions
05. Synchronicity II
06. Violet Sky
07. Secret Garden
08. Upper Levels
09. Crushing Room
10. Perfect Symmetry
11. Silent Call
