Kiadó: Silver Lining
Megjelenés dátuma: 2024. 1. 19.
Produkció: Andy Sneap & Biff Byford
Az album hossza: 42.23 perc
Műfaj: N.W.O.B.H.M. / Heavy Metal
Értékelés: 8.5/10
A „Hell, Fire and Damnation” új fejezet kezdetét jelenti a mindent látott, megedzett NWOBHM-veterán Saxon életében, hiszen ez az első stúdióalbumuk az alapító gitáros, Paul Quinn nélkül. A helyére Brian Tatler lépett, a szintén NWOBHM-generációs Diamond Head főnöke, aki egyelőre mindkét zenekar tagja marad. Eredetileg úgy volt, hogy Quinn stúdiózenészként továbbra is a Saxon tagja marad, Tatler pedig csak a koncertturnékon helyettesíti, de végül minden másképp alakult. Quinn – a Saxon vitathatatlan főnökének, Biff Byfordnak nem kis bosszúságára – nem sokkal a távozása után megalapította a The Cards nevű zenekart, ami végleg megpecsételte a NWOBHM-szcéna legendáinál eltöltött, több mint négy évtizedes pályafutását. Biff ennek ellenére nem volt bosszúálló kedvében. Quinn gitárfutamai két „Hell, Fire and Damnation”-dalon hallhatók, a többit Tatler játszotta fel az évek óta a zenekarban gitározó Doug Scarratt oldalán.
Rögtön az elején le kell szögezni: a „Hell, Fire and Damnation” a várakozásnak megfelelően tipikus Saxon-lemez, olyan, amilyeneket nagyjából 1997 óta csinálnak, amióta csatlakozott hozzájuk Scarratt. A Saxon akkor, az évtized első felének hard rockosabb, kevésbé metalos időszaka után stílust váltott, és fokozatosan egyre ütősebb hangzást kezdett építeni, időnként powermetalos kalandozásokkal. Ennek köszönhetően szép számú kiváló album született, amelyek ugyanazon a szinten állnak, mint a nyolcvanas évek klasszikusai, vagy akár még jobbak is náluk. Ilyen következetességet és a világos zenei víziójához való hűséget a metalban ritkán látni.
A „Hell, Fire and Damnation” is a jól bevált Saxon-féle dalszerzői és produkciós recept szerint készült, így Biff és csapata minden régi hívét le fogja venni a lábáról. A dalok témáit – hasonlóan számos korábbi lemezhez – ezúttal is az emberi történelem többé-kevésbé sötét pillanatai ihlették. A „Hell, Fire and Damnation” nem tartalmaz olyan epikus remekművet, mint a „The Pilgrimage”, amely az előző albumon, a „Carpe Diem”-en (2022, RockLine recenziója) markánsan kiemelkedett, de minden szám legalább szolid, ha nem kifejezetten jó.
A „The Prophet” nyitó beszélt szövegéhez a Saxonnak sikerült megnyernie a legendás angol színészt, Brian Blessedet, akire leginkább az örökbecsű Black Adder sorozatból IV. Richárd királyként, valamint a kultikus Flash Gordon című filmből Vultan hercegként emlékszünk. Blessednek nem ez volt az első zenei vendégszereplése narrátorként, korábban már dolgozott a powermetalos Pythiával és a spacerockos veterán Hawkwinddal. Az apokaliptikus hangulatú, ritmikusan „felhúzott” címadó dal, amelynek témája nem kevesebb, mint az angyalok és a démonok, vagyis a jó és a rossz bibliai összecsapása, klasszikus, ütős szerzemény talpraesett refrénnel, jó gitárharmóniákkal, szolid dobfordulatokkal (Nigel Glockler jóvoltából) és ízléses gitárszólóval. Amit a remek formában lévő hangszeres társaság nem tud megoldani, azt Biff vokális karizmája pótolja, és együtt egy újabb Saxon-koncertklasszikust hoznak létre.
A „Madame Guillotine” kicsit lassabb tempójú, ami – többek között a finom gitárszólónak köszönhetően – emlékezetes refrénhez vezet. A szöveg természetesen a hírhedt guillotine-ra és a francia forradalom véres idejére utal, amikor a hencegő zsarnokok és a ártatlan emberek fejei egyaránt hullottak, mint a legyek. A „Fire and Steel”, amely a sheffieldi acélműveknek állít emléket, ismét „ötödik sebességbe” kapcsol tüskés gitárfutamokkal és harcias ritmussal. Bár az „acél” valószínűleg a leggyakrabban elhasznált szó a metaldalszövegekben, ez egy szolid szerzemény, amely tetszeni fog a régi hívőknek. Valamivel ötletesebb a „There’s Something in Roswell”, amely az új-mexikói Roswellben 1947-ben történt, a mai napig tisztázatlan incidens körül forog. A Saxon, amely időnként szívesen tér vissza a hidegháborús témákhoz, szintén hisz a híres összeesküvés-elméletben, miszerint az amerikai kormány akkor eltitkolta az űrlények létezését.
A „Kubla Khan and the Merchant of Venice”, amely a híres velencei kereskedő, Marco Polo és az ugyanilyen híres mongol származású kínai császár, Kublai találkozásáról szól, az album többi anyagához képest kissé epikusabb hangvételű, ám nem éri el néhány korábbi, történelmi alakokhoz kötődő Saxon-szerzemény szintjét – elég csak az olyan örökbecsű klasszikusokra gondolni, mint a „Lionheart” és az „Atila the Hun”.
A „Pirates of the Airwaves” – egy újabb hidegháborús hangulatú szerzemény, amely a vasfüggöny keleti oldalán betiltott rádióadók hallgatóiról szól – a Saxon kilencvenes évek eleji, hard rockosabb dalaihoz közelít. A kissé powermetalosabb „1066”, az album egyik legjobb pillanata, a szövegén keresztül közvetlenül kapcsolódik a legendás zenekar nevéhez, hiszen a hastingsi csatáról szól, vagyis arról, hogy a normann herceg, II. Vilmos legyőzte az angolszász királyt, II. Haroldot, és „Hódítóként” az új angol király lett. Ennek megfelelően az album egyik keményebb dala.
A „Witches of Salem” is az album érdekesebb pillanatai közé tartozik: a szöveg a salemi boszorkányperekről és arról a tömeghisztériáról szól, amely a 17. század végén ragadta magával az amerikai puritán vallási fanatikusokat Salem városában. A záró „Super Charger” nem illeszkedik az album uralkodó történelmi témájához, de teljesen összhangban van a Saxon „motoros” hagyományával, hiszen igen ritkán fordul elő, hogy egy albumukon ne lenne legalább egy dal, amelyet az „acélparipáknak” szentelnek. Minden régi rajongó elégedett lesz ezzel a gyors tempójú szerzeménnyel, amely stílusában kissé a Judas Priestre is emlékeztet. Utóbbiak az Uriah Heeppel együtt kísérik majd a Saxont a 2024-es koncertturnén.
Nehéz elhinni, hogy a „Hell, Fire and Damnation” az angol metalbajnokok már huszonnegyedik stúdióalbuma, hogy az első lemezük óta negyvenöt év telt el, és hogy jövőre ünneplik az együttes fennállásának ötvenedik évfordulóját, hiszen Biff és bandája „dinoszauruszi” pályafutása ellenére még mindig remek kondícióban van. Bár az új album semmi újat nem hoz, kerüli a kísérletezést, és nincs rajta kiemelkedő remekmű, ez egy újabb nagyon jó lemez, amely egyetlen régi rajongót sem hagy hidegen.
Szerző: Peter ‘Dr. ProgRock’ Podbrežnik
Számlista:
1. The Prophecy
2. Hell, Fire And Damnation
3. Madame Guillotine
4. Fire And Steel
5. There’s Something In Roswell
6. Kubla Khan And The Merchant Of Venice
7. Pirates Of The Airwaves
8. 1066
9. Witches Of Salem
10. Super Charger
Felállás:
Biff Byford – ének
Doug Scarratt – gitár
Brian Tatler – gitár
Nibbs Carter – basszusgitár
Nigel Glockler – dob
