Kiadó: Insideout Music
Megjelenés dátuma: 2024. 2. 16.
Produkció: Steve Hackett
Az album hossza: 44.58 perc
Műfaj: Progressive Rock
Értékelés: 9.5/10
Az idő megállíthatatlanul pereg mindannyiunk számára, mint a homokóra, amelyből kíméletlenül szivárog a homok felülről lefelé. A kultikus angol gitárvirtuóz, Steve Hackett (1950-es születésű), aki a korához képest kiváló kondícióban van, ezt nagyon jól tudja, ezért új, koncepciózus stúdióalbumával, a „The Circus and the Nightwhale”-lel részben önéletrajzi, részben fantáziadús időutazásra indult. A saját neve helyett a gyermekkorától napjainkig tartó kalandjának koncepcionális hősét Travlának nevezte el (az angol „traveller”, vagyis utazó szóból képzett név). Valószínűleg ennek a koncepciónak köszönhető a kiváló borító is, amely nagy előrelépés a Steve albumainak többségét az elmúlt tizenöt évben jellemző meglehetősen sablonos, számítógéppel megmunkált borítókhoz képest.
Az albumon csak egyetlen szerzemény haladja meg a hat percet. Szerepelnek rajta a Hackett-zene rajongói számára jól ismert nevek, akikkel a gitármester nagyjából tizenöt éve dolgozik együtt, valamint néhány különleges vendég is, akik csak egy-egy dalban bukkannak fel: Steve testvére, John fuvolán, Hugo Degenhardt dobos, aki Hackett kilencvenes évekbeli albumainak többségén közreműködött, és Nick D’Virigilio dobos (Big Big Train, ex-Spock’s Beard), akit a progresszív rock szerelmeseinek aligha kell bemutatni.
A nyitó „People of the Smoke”, Hackett alteregója, Travla születése a háború utáni Angliában, az akkori idők jellegzetes mozdonyának hangjaival indul. Ezeket a „premodern” hangokat hamarosan finoman szétszelik Steve jellegzetes gitárfutamai és a szakrálisan fűszerezett többszólamú vokálok. A gitármester rögtön a védjegyének számító gitártechnikákkal rukkol elő, élükön a tappinggel, amely a klasszikus Genesis-albumokon már jó pár évvel azelőtt hallható volt, hogy Eddie Van Halen népszerűvé tette. A szimfonikus hangszerelések között szokás szerint érezhetők a 19. és 20. századi klasszikus zene hatásai is.
A „These Passing Clouds” rövid, de szaftos szólógitáros nyitány a komor „Taking You Down”-hoz, amely az album összes dala közül a leginkább emlékeztet a klasszikus Genesisre, hiszen közreműködik rajta Nad Sylvan énekes, akinek az éneklési stílusa egyszerre idézi Peter Gabrielt és Phil Collinst. A fiatal Travla elindul a nagyvilágba, a „sötét erők” hatása alá kerül, és kisstílű bandita és csaló lesz, aki káoszt hagy maga után. Az erkölcsi züllés elől a „Found and Lost” menti meg, amelyet Hackett akusztikus gitárjának mediterrán dallamossága jellemez: az első szerelem élménye, amely sajnos rövid életű.
Az „Enter the Ring” a koncepcióvezérelt történet kulcspillanata, hiszen a fiatal Travla felfedezi a gitárt, és hirtelen „alternatív dimenzió” nyílik meg előtte, miközben az élete valódi értelmet nyer. Ez Hackett korai zenei korszakának leírásaként is „lefordítható”, amikor a Genesishez való csatlakozása előtt a Canterbury Glass és a Quiet World tagjaként edződött. Ennek megfelelően a dalban pozitív hangulat uralkodik, szakrális többszólamú vokálokkal és akusztikus futamokkal, John fuvolája pedig egy csipetnyi folkkal temperamentumos fordulatot hoz, alaposan megmozgatva az egészet, mielőtt a nagy fináléban megérkezik Steve jellegzetes szólója is.
Travla tehetséges fiatal gitárosként idővel váratlan sikert arat, amit a viszonylag ütős „Get Me Out” jelenít meg (utalás a Genesis-klasszikusra, a „Get ‘em Out By Friday”-re). A hírnév nyomása egyre nagyobb, a hívek elvárásai pedig túlzóvá válnak. Ennek a magánélete issza meg a levét. A fiatalon meglehetősen introvertált Steve-et, aki fiatal éveiben nagy szemüveg és szakáll mögé „bújt”, a Genesis egyre nagyobb, váratlan sikere valóban egyre jobban szorongatni kezdte. Nem volt igazán meglepő, hogy még a zenekar tagjaként, 1975-ben felvette szólódebütálását, a „The Age of Acolyte”-ot, amely a mai napig az egyik legjobb munkájának számít.
A romantikus „Ghost Moon and the Living Love”-ban, az album leghosszabb dalában a hangulat a dúrskálák, az optimista színezetű futamok és az éteri női kísérővokál révén teljesen megváltozik: komorból szinte mennyeivé válik. Travla/Steve ebben az időszakban ismerte meg a brazil festőnőt és első feleségét, Kim Poort, aki élete szerelmének tűnt, de végül „nem jött be” nekik, ami csúnya válással és (2010-ben rendezett) szerzői jogi perekkel végződött. Az ő „öröksége” Hackett szinte összes szólóalbumának borítója 2007-ig, valamint a „Kim” című instrumentális szerzemény. Az ütős és komor „Circo Inferno”-ban a flamenco hangzása és egy vad tenorszaxofon-szóló veszi át a kezdeményezést, együtt jelképezve azt a pillanatot Travla/Steve életében, amikor úgy döntött, otthagyja a Genesist.
Az önálló útra lépést a rövid, de ütős instrumentális „Breakout” viseli, amelyet érdemes ráirányítani mindazokra, akik nem tudják, hogy Hackett úr nemcsak a progrock-virtuózokra, hanem számos hard rock és metál gitármesterre is nagy hatással volt. Az „All at Sea”, egy újabb rövid, komor instrumentális, az önálló zenészpálya kockázatos, számos megpróbáltatással teli kezdetét ábrázolja. A drámai „Into the Nightwhale”-ben Steve, az olasz zenei és irodalmi művészet nagy rajongója, Collodi Pinocchiójából merített ihletet: alteregója hirtelen egy óriási éjjeli bálna (a borítón látható kardszárnyú delfin) gyomrában találja magát, de váratlan barátok segítségével sikerül legyőznie minden vámpírt és démont, akik a sötét sarkokban leselkednek rá. Az album egyik legizgalmasabb pillanata – az üzenetéhez illően – váratlan ambient kontrasztokkal és időbeli fordulatokkal teli.
Az optimista „Wherever You Are”, amely a szeretet mindent legyőz üzenetét hordozza – ez ugyan tisztességesen „kimosott”, manapság túlságosan kommercializált, de mindig aktuális mondanivaló –, Travla/Steve „önmegvalósítását” ábrázolja, amikor megismeri második feleségét és menedzserét, Jo Lehmannt, teljes erőből zenei alkotóként kezd élni, és végleg megszabadul a zeneipar béklyóitól és intrikáitól. Itt Steve az albumon utoljára, egy epikus gitárszólón keresztül is megmutatja mindig csodálatra méltó gitártechnikáját, miközben zenésztársainak eklektikus tudása is teljes mértékben érvényesül. A „White Dove” romantikus, szinte hipnotikus, gitáros zárlat, amely tökéletesen jellemző Hackett úrra.
A legendás gitáros a „The Circus and the Nightwhale”-lel, ezzel az epikus önéletrajzi utazással, amely ihletéből valamennyit Homérosznak és Collodinak is köszönhet, újabb koncepciózus csemegét alkotott a csúcsminőségű szimfonikus progresszív rock minden rajongójának. Ahogy Steve több korábbi albumára is jellemző, a dalok nagyjából egyenrangúak, és egyik sem emelkedik ki különösebben, ezért a maximális hatás érdekében egészében érdemes hallgatni, vagyis az elejétől a végéig, a helyes sorrendben. Szinte minden új stúdióalbuma az elmúlt nagyjából huszonöt évben ott köt ki az év legjobb progrock lemezének jelöltjei között, és ez most, nem meglepő módon, szintén így van.
Szerző: Peter ‘Dr. ProgRock’ Podbrežnik
Dallista:
1. People of the Smoke (4:51)
2. These Passing Clouds (1:34)
3. Taking You Down (4:17)
4. Found and Lost (1:50)
5. Enter the Ring (3:52)
6. Get Me Out (4:15)
7. Ghost Moon and Living Love (6:43)
8. Circo Inferno (2:30)
9. Breakout (1:37)
10. All at Sea (1:46)
11. Into the Nightwhale (4:06)
12. Wherever You Are (4:18)
13. White Dove (3:13)
Felállás:
Steve Hackett – elektromos, akusztikus és 12 húros gitárok, mandolin, szájharmonika, ütőhangszerek, basszusgitár, ének, vokál
Közreműködő és vendégzenészek:
Roger King – billentyűk, programozás, zenekari hangszerelés
Amanda Lehmann – ének az 1., 5., 7., 8. és 12. dalban
Nad Sylvan – ének és gitár a 3. dalban )
Benedict Fenner – billentyűk a 7. és 9. dalban
Rob Townsend – tenorszaxofon és fuvola a 3. és 8. dalban
John Hackett – fuvola az 5. dalban
Malik Mansurov – tar a 8. dalban
Jonas Reingold – basszusgitár az 1., 3., 6. és 12. dalban
Craig Blundell – dob a 3., 5., 7. és 12. dalban
Hugo Degenhardt – dob a 9. dalban
Nick D’Virgilio – dob all. dalban
Daniel Rawsie – hang a 8. dalban
Jorge Araujo – hang a 8. dalban
