Kiadó: Silver Lining Music
Megjelenés dátuma: 2022. 2. 4.
Produkció: Andy Sneap & Biff Byford
Az album hossza: 44.19 perc
Műfaj: Heavy Metal / N. W. O. B. H. M.
Értékelés: 9.0/10
Saxon! Ez a zenekar mindent túlélt. Szó szerint a Föld történetének összes nagy kihalását. És a Saxon még sokáig itt lesz. Még számos évszázadig, még jóval azután is, hogy az emberkorszak véget ér. Sőt. A Saxon örök. És hihetetlen, hogy négy év telt el az elődje, a „Thunderbolt” (2018) és a vadonatúj stúdiólemez, a „Carpe Diem” között. Általában legfeljebb kettő szokott.
Nagyobb eséllyel nő a halak testén pikkely helyett toll, mint hogy a Saxon akár egyetlen árva mikronnal is megváltozzon. És az a négy év, amit az előző bekezdésben említettem, sokat jelent. A „Carpe Diem” ugyanis olyan album, amilyet a Saxon a „The Inner Sanctum” óta – de legalábbis a „The Inner Sanctum” után – nem hozott össze, és ezt főleg a zenekar legigényesebb, legelkényeztetettebb rajongói állítják. Nem mintha bármelyik Saxon-lemez véletlenül rossz lett volna. Távolról sem. Az új évezredben megjelent összes album kötelező darab marad az igazi Saxon-fanoknak. De ilyen ötletes szikrázást és alkotói ihletettséget a Saxon az „Unleash The Beast” (1997), a „Killing Ground” (2001) vagy az említett „The Inner Sanctum” (2007) óta rég nem árasztott magából. Ez az a jó hosszú négy év. Meg Biff nyűgei és egészségi gondjai, egy új hobbi felfedezése – Biff 71 évesen ugyanis megrögzött biciklis lett, és még ki tudja, mi minden. Az új „hihetetlen ihletinjekcióhoz” talán az „Inspirations” (2021, RockLine kritika) megjelenése is hozzájárult, amely rendkívül sokatmondó címet kapott, és egy tucat feldolgozást tartalmaz, segítve a rajongóknak átvészelni a négyéves várakozást. A Saxon semmiképp sem okoz csalódást. Most különösen nem. Frissnek hatnak, és a reneszánsz szó most kifejezetten szívből jövően illik rájuk. Még ha az új album nem is hoz semmi újat – és ez nem az Albert Einstein-féle tudományos felfedezések szintje, egyszerűen nincs benne semmi új. Őszintén szólva a Saxontól már évek óta senki nem is akar ilyet.
A The Pilgrimage lenyűgöző eposz, amely büszkén áll a zenekar középtempós, bombasztikus eposzai, a Crusader, a Broken Heroes vagy a The Eagle Has Landed mellett, és már ezért is az új lemez egyik biztos csúcspontja. Ötletileg és szerzeményként úgy hat ez a szám, mintha a Saxon valamikor 1984 környékén írta volna, tollpihe-könnyedséggel, mint a tesztoszteronnal teli, erőtől duzzadó mének – akkor is, ha valójában ravasz, rutinos öreg gebék, akiket minden kenőccsel bekentek. A dal úgy szól, mintha a Saxon (érett korában) klasszikus korszaka alkotói csúcsán, a nyolcvanas évek közepén rakta volna össze. Ügyesen újrahasznosított fordulat, amely az új album egyik legnagyobb vonzerejét adja. Ebben a kiváló, okkult, sötét és vészjósló Lady in Gray sem marad adós, finoman beszőtt zenekari hangszerelésekkel és billentyűkkel, a vége felé pedig a baljós Black Is The Night sem. Ezek az album végleges csúcspontjai, ha a ragadozó, teátrális drámaiság kibontakozásáról beszélünk.
A Saxon tehát bibliai méretű zenekar. Quinn és Scarratt messziről felismerhető autodidakták, akik bluesszal és rock’n’rollal nőttek fel, és ez újra meg újra megmutatkozik, nem csak a riffekben, hanem a szólókban is. A két gitáros a megsemmisíthetetlen Biff Byford egyedülálló énekes karizmája mellett a Saxon abszolút egyediségének záloga a heavy metal világában. Az album a címadó dallal nyit, hasonlóan ahhoz, ahogy az „Unleash The Beast” nyit a saját címadójával. Sőt, a Carpe Diem című szám sok mindenben az Unleash The Beast szerepét tölti be, Biff Byford bevezető kiáltásával együtt. Ez már az elején alaposan borsódzóvá teszi a hallgató bőrét, majd egy még gyorsabb és még pusztítóbb szám, az Age Of Steam következik, amelyhez mérges dühével a záró, romboló rohamdal, a Living In The Limit csatlakozik. Közben nem hagyhatjuk figyelmen kívül a kiváló Dumbusters „szédítő repeszeit”, sem a Super Nova különösen romboló jellegét. Igen. Az új albumon elég sok kifejezetten felgyorsított szám van. Vannak pillanatok, amelyek ragadozó vadságban nem maradnak le a címadó dallal való nyitány mögött, ahogy ezt a zenekar képletesen megragadta az All For One-ban. És végül ott van a Remember The Fallen is, ami tipikus újrahasznosított „post Solid Ball Of Rock” Saxon-szám. Röviden: a fenevad továbbra is vérszomjas és vérre szomjazik!
A Saxon most úgy ás, mint régen: kielégíthetetlenül, felborzolt tollal, megszállottan. Hozzátesz Andy Sneap is hangmérnökként, aki Biff Byford éber felügyelete mellett „játszadozott” az új album hangzásával, és kifejezetten friss hangulatot lehelt az új dalok kifejezésmódjába. Ha már Biffnél tartunk, érdemes kiemelni, hogy a stúdióban úgy szól az éneke, mintha az énekes 25 éves volna, nem 71. Briliáns.
Éljétek hát a napot! Az új Saxon-album a heavy metal öreg harcosai számára valóságos felfedezés, még ha a zenekar most is csak azt csinálja, amit tud, bír, és a legjobban művel. A csillagok viszont egy jó csomó év után végre ismét tökéletesen egymásra álltak. A „Carpe Diem” az egyik legjobb album, amit a Saxon 2000 után felvett.
Szerző: Aleš Podbrežnik
Számlista:
1. Carpe Diem (Seize the Day)
2. Age of Steam
3. The Pilgrimage
4. Dambusters
5. Remember the Fallen
6. Super Nova
7. Lady In Gray
8. All for One
9. Black is the Night
10. Living On the Limit
Felállás:
Biff Byford – ének
Paul Quinn – gitár
Nigel Glockler – dob
Doug Scarratt – gitár
Nibbs Carter – basszusgitár
Közreműködő zenész:
Seb Byford – vokál
