Ruiz Radio Revolution

Előadó: Ruiz
Kiadó: Geenger Records
Megjelenés: 2011
Játékidő: 34:21
Értékelés: 4.7/5

Sokan Horvátország legnagyobb indie-reménységének keresztelték el őket. Mások a Ruizban a grunge királyait, a Nirvanát ismerték fel, a Foo Fightersben való folytatás így teljesen magától értetődő volt, megint mások pedig a QOTSA-ra és az At The Drive In-re emlékeztető vonások miatt gyulladtak be rájuk. Épp az indie rock első ligájához fűződő kapcsolatok és a garázs ősi génkódja miatt figyelt fel erre a horvát exporttermékre a fülem és a szemem, és a második album megjelenése után a Ruiz receptje változatlan: ellenállás a végsőkig, a forradalmat pedig egyenesen a garázsban berendezett házi stúdióból vetik el. Lehet, hogy ez egyben menedék is, de az a tény, hogy a burjánzó kalózeszközök, az olcsó felvevőkészülékek és az egyre magasabb minőségi sztenderdek mellett már csak további fejlődésre számíthatunk, igazán jó hír az adrenalinos zene rajongóinak. A felvételek minősége egy dolog, a tartalom egy másik, ezért a felszolgált anyag élvezéséhez türelem, megértés és főleg egy csipetnyi kritikus gondolkodás kell.

Éppen egy ilyen olcsó, de semmiképp sem rossz minőségű stúdióban kovácsolta és vette fel második albumát a zágrábi alternatív power trió, a Ruiz, amelyet acélos hármas alkot: Tomislav Šnidarić énekes-gitáros, Marko Kalčić basszusgitáros (olykor billentyűs) és Janko Kezele dobos. A Ruiz Radio Revolution nem purista, egyszínű, vérszegény zenei kiáradás. A Ruiz sem csak egyetlen forrásból meríti az ihletét, így a lemezen magas oktánszámú indie rockot, grunge-töredékeket és stonert kapsz, az At The Drive In hírhedt zajmestereinek ígért művészieskedése pedig megszűrve tér vissza az alternatívok ereibe az ütőerőn keresztül, amely a minimalista felállást soha nem viszi a céltalan puffogtatás zsákutcájába. Már a hiperenergikus Go Go Go első akkordjai után, amely Iggy Pop legjobb éveinek erejével és nyersességével szántja fel a hallójáratokat, világos, hogy a srácok nem hagynak időt a pihenésre, sem az l’art pour l’art érthetetlenkedésre. Patakokban folyik a verejték, a Ruiz pedig a lélek megmentéséről énekel, és ütősen folytatja a You Decide című indie-sztenderddel. Tomislav láthatóan a néhai Kurttól tanulta az éneklést, és rögtön beleszövődik az egészbe a füstös apokalipszis legendás lovasainak, a stoner-provokátor Queens Of The Stone Age-nek az illata, ritmikája és szonikus megközelítése is. Jó! Nem jó, hanem kiváló, tehetnénk hozzá! Ha pedig még azt is megjegyzem, hogy a srácok stílustól és bárki elvárásától mentesen úgy összeszokottak, mint a tökéletes üzemi hőmérsékletre szépen felmelegedett tranzisztorok, akkor a zenei építmény szívélyessége és szilárdsága a legjobb útravaló egy félórás kirándulásra az élvezet országába. A Hey! I Can’t! olyan szám, amely lelkiismeret-furdalás nélkül kitölthetné az Incesticide hézagait, a szív pedig még jobban felhabzik a Come On Baby hangjaira, amelyben van valami piszkos, csodás és szórakoztató egyszerre, a mozaikot pedig az Eagles Of Death Metal egészítené ki, és igen, jogosan, Josh Homme dallamos hatása és a kíséretet adó szőrös királynők kőkorszaki katonasága. A koszos produkció nem azoknak szól, akik azt áhítozzák, hogy félhangerőn is meghallják a légy fingját tíz hegyen túlról, hiszen a Ruiz a gombok tekergetésére és a dobhártyák állóképességének tesztelésére született. A hangulat változatos, mégis nehezen békülök meg azzal, hogy minden ilyen könnyedén, a legkézenfekvőbb úton válik élvezetté, pedig a tudatos mellényúlások és az utazósebességből a magasabb fordulatszámú szférákba kapcsolás itt több, mint a megszokott hanghordozókon. A Whatever Forever így kitűnő időzítése ellenére is valahogy elmerül a jó, kielégítő, értelmes zaj masszájában. Fejjel és farokkal bíró zajban. A grunge és a stoner labdajátéka a Soul To Soul-lal folytatódik, mint gyémánt a szépen csiszolt kövek során, úgy emelkedik ki a megfékezhetetlen és a maga táncos módján különleges Hello God, a hipszterek táncos sztenderdjéről, a Radiostarról pedig a táncolhatósága ellenére is lemondanék, de mivel a szívem most inkább az ütős stonerhez húz, a fülvaj a Pilgrim Song lökéshullámaira sercegett fel, nem marad le a So Around You placebo-hatása sem, és a Now I Wanna Be You garázsos játékossággal sorozatban zúduló lezárása sem.

Favoritokból nincs hiány, a Ruiz pedig gondoskodott róla, hogy a kivételesség pont a megfelelő adagban, hibátlan zenébe legyen zárva. Az, hogy a bipoláris zenei kormányossal vezetett horvát trió arra indult, hogy meghódítsa a világot, no meg a nem mindennapi garázszene iránt amúgy is elkötelezett rajongók fülét és lelkét, örvendetes. Éppen ezért nem csodálkoznék, ha nálunk, a mi tájainkon akadna valaki, aki felvenné a kesztyűt, és bebizonyítaná, hogy a legfrissebb Audi vagy Mercedes helyett jobb egy dobszerelést, a zajos élvezet Marshall-dobozait, basszust és gitárt tartani a garázsban, a szomszédoknak pedig megmutatná, hogy mi magunk is képesek vagyunk ilyen kivételes dolgot összehozni. Nem kétlem, hogy képesek vagyunk, hiszen néhány fényes kivétel be is bizonyította, de hát több az olyan, akinek szív helyett pénztárcája van. Szerencsére a Ruiz nem ilyen, a Ruiz Radio Revolution pedig azt bizonyítja, hogy ahol akarat van, ott erő is van, a zenének pedig a garázs négyzetméterétől függetlenül nincsenek határai, drága barátaim!

Felállás

Tomislav Šnidarić – ének, gitár, billentyűs hangszerek, tapsolás

Marko Kalčić – basszusgitár, ének, billentyűs hangszerek, ütőhangszerek, tapsolás

Janko Kezele – dob, ütőhangszerek, ének, tapsolás

Produkció

Ruiz

Számlista

1. Go Go Go
2. You Decide
3. Hey! I Can’t!
4. Come On Baby
5. Let’s Make A Sound
6. Whatever Forever
7. Soul To Soul
8. Hello God
9. Pilgrim Song
10. Radiostar
11. So Around You
12. Now I Wanna Be You