Előadó: Flyspoon
Kiadó: ZARŠ Records
Megjelenés: 2012
Játékidő: 26:42
Értékelés: 3.5/5
A fúzió szép dolog, ragadós és sokkoló. A zene minden megjelenési formájában. Ami a metal „elferdítését” illeti, a kilencvenes évek elején avantgárd szempontból (és kereskedelmi sikerben is – az ipar akkor még tudta jutalmazni a zenei zsenik éleslátását) azok a zenekarok égtek a legszebben, akik úgy tudták megmutatni a saját zenei karakterüket, hogy tömegeket vonzottak: olyanokat, akik a metal mellett a punk rock és a post-punk alternatív hangzásait is szerették. A grunge-bandáktól a Faith No Moreig, a Living Colourig, a Red Hot Chili Peppersig, az Incubusig, a Kornig és a Rage Against The Machine-ig – a lista innen pedig még korántsem zárult le.
A Flyspoon a celjei vidék modern metallovasai, akik annyira különlegesek, hogy elkerülhetetlen elé az „alternatív” jelző. A zenekar két évvel ezelőtt nyomta ki magából a „Flyspoon” demófelvételek csomagját, még Jani Premužič énekével. Aki talán látta a banda egyik korai fellépését, az már akkor is rendkívül kellemesen megdöbbent, és mindkét fülcsigájába „belelőttek” – a színpadi feszültség és az előadói elszántság mellett a zenekar saját szerzeményei már az elején is csupa frissességet sugároztak.
A „Run. Road. Alternation.” EP – alig 26 perces, a Radio Študent kiadójánál jelent meg – a zenekar első igazi, hivatalos stúdiódokumentuma. Teljesen más dalok szerepelnek rajta, mint a 2010-es „Flyspoon” demón, ami többféle lehetséges forgatókönyvet sejtet a háttérben az EP megjelenéséig. Az egyik az, hogy a banda szándékosan tartogatja a demón szereplő anyagot az első igazi stúdióalbumra (ennek csak akkor van értelme, ha az anyag hangszerelésben fejlettebb és érettebb a demós eredetinél), vagy az, hogy ugyanezt az anyagot soha többé nem is akarják használni. Ugyanannak a történetnek két végletéről van szó.
Mindegy is: a fiúk a fő problémát több mint sikeresen megoldották, és új énekest hoztak a soraikba, kiválóan illeszkedő, kívánatos hanggal, ami egyenesen a zenekar zenei és fejlődési irányára van szabva. Az a űr, amely a karizmatikus Jani Premužič távozásával keletkezett, korántsem könnyen betölthető, ám az új tag, Dejan Bogomolec az énekes-interpretáció változatosságával, „nagy és kemény tökeivel, amelyek teli tárakból lövik a muníciót” bizonyítja, hogy bőven van önbizalma és a szükséges „karmesteri” vénája, így az újhullámos alter metal generáció érdekesebb énekesalakjai közé tartozik.
A fúzió az Alice In Chains és részben a Pearl Jam grunge-nagyságainak múltbeli munkáira (a versszak dallamvezetése és az ének színe a Through Our Hands című dalban, a rövidebb, balladásan akusztikus Down the Line), valamint az Incubus-féle funkos metalra épül, és nehezebben meghatározható zenei konglomerátum felé hajlik, ami a Flyspoonnak alapvető kiindulópontot ad a felismerhetőséghez és az egyedisége megőrzéséhez.
Vagyis a zenekar már a születése bölcsőjében a megfelelő fejlődési sínekre állt, az egészséges művészi érés útjára. Szlovéniában alter metal karakterben nincs olyan banda, amelyik kifejezésmódjában közel állna hozzájuk. Talán távoli villanások akadnak az olyan zenekarokkal, mint a Low Peak Charlie, a Spleen vagy/és az Obduction, de ebből a szempontból a Flyspoont inkább a horvát Father-rel lehetne értelmesen társítani.
Az Incubus-féle melosz és groove érzéséhez Dejan Bogomolec énekes jelensége járul hozzá, aki mesteri érzékkel vált az énekes interpretáció sokféle arca között. A tiszta, dallamosan „kisimított”, de fülbemászó dallamoktól a skizoid módon frenetikus, szinte „pávián” módra előtörő, féktelen üvöltözésig, amely teljes tüdőkapacitással okádja a dühöt. Az így hirtelen létrehozott hangulatváltás rendkívül kívánatosan hat, hiszen a sokk hiperpláziájában folyamatosan sakkban tartja a hallgatót – azaz szorosan maga mellett –, és kivételesen dinamikus eseményfejlődést hoz ezen az EP-n. Az Animal Bites kezdődalának előrefrén-megoldása és a Rage Against The Machine klasszikusa, a Killing In the Name Of közötti hasonlóság csupán véletlen, de a dal hangszerelésében kontrasztosan jól illeszkedik, a RATM-poén pedig azonnal eltűnik, amint a dal eléri a csúcspontját a dallamosan kiteljesedő refrénben, amelyet a „See me as I am…” sor nyit meg. A Selling Lies-hoz hasonlóan az Animal Bite is bizonyítja, hogy a zenekarnak kiváló érzéke van a kompakt dalszerkesztéshez, amely hatásos hangulatfokozásra törekszik, és a refrénekben teljes „groove”-ba rántja a hallgatót.
A zenekart a rutinos Peter Dekleva (Srečna Mladina, Adam, DMP, Katarina Avbar,…) vette a kezébe. Már a nyitó Selling Lies bevezető „samplee” is lehet az ő „ötletvajja”. Néhány dal középső hangszeres részei is, mint például a skizoid, de organikusan megfűszerezett gitár-„szólizmusokkal” való térkitöltés, Peter Dekleva stílusát árulják el, akárcsak a mintahurkok beépítése (delay-effektek a kifejezésbeli minimalizmus „arcaival”), amelyek a „groove”-masszíva kiterjedt terét töltik ki. Ha addig nem, hát a záró, kifejezetten kísérleti Hoscotch elvisz majd ebbe a hangkultúra-elembe ezen az EP-n, és egyúttal azt sejteti, hogy a zenekar kifejezésmódja a jövőben még nagyobb rugalmasság felé fejlődhet a többrétegű zenei szférák egyesítésében, mint amennyit ez az EP nyújt.
Az EP a zenekar kivételes tehetségét mutatja, amely már a pályája első lépéseinél is rendkívüli frissességgel és a teljes vérű hangszerelés éleslátó karakterével él, amit az alternatív metal manapság, főleg Szlovéniában, fel tud szolgálni. Rendkívül változatos és kihívó alkotás tehát. Kiváló produkcióval, amellyel még a perfekcionista Peter Dekleva is ideiglenesen „az új hatodik taggá” vált, ami ennek ellenére azt jelzi, hogy a Flyspoon zenéje még több feltekert riffes hangzásmasszívát, az építőelemek kontrasztozását és a „groove” elem elmélyítését is elbírná.
Az elvileg egyszerű, riffes hangfalak hatalmas teret nyitnak a ritmusszekciónak a groove-funk elemek, sőt kísérleti dzsesszelemek beültetésére. A zenekar ezt már most is sikeresen kihasználja, a jövőben pedig a teret még jobban megmozgathatja és kitöltheti. Kérdés, mennyi teljes vérűséget kapott volna ennek az EP-nek a hangzóképe egy zenei nagyelme és nagy látnok, Peter Dekleva „csodakeze” nélkül.
A „Ruin. Road. Alternation” olyan dokumentum, amely egy pillanat alatt megragadja a hallgató fülét, és nem engedi ki a „karmai” közül, és ez a lényeg. Modernül szól, csiszoltan szól, kihívóan, kutatóan szól, és tele van fejlődési lehetőséggel, amelyek felé a zenekar a jövőben nyúlhat. Reméljük, hogy a zenekar zenei tehetségének éleslátása az első igazi stúdióalbumnál megfelelő tőkeemelést kap, és hogy talán külföldön a kereskedelmi áttörés is sikerül nekik. Stílusát és hangzását tekintve az EP, a „Ruin. Road. Alternation.” pillanatai (ebben a Remember Your Name refrénjének ragadós, ultradallamos pop-punkos érzése jár az élen) a legnagyobb könnyedséggel megállják a helyüket még a korporációk földjén, az MTV országában is.
Felállás
Dejan Bogomolec – ének
Jaka Strojanšek – gitár
Jernej Hribernik – gitár
Matic Strojanšek – basszusgitár
Miha Narobe – dob
KÖZREMŰKÖDŐ ZENÉSZEK:
Peter Dekleva – kiegészítő hangszerek
Produkció
Peter Dekleva & Flyspoon
Dallista
1. Selling Lies
2. Animal Bite
3. Remember Your Name
4. Through Our Hands
5. Down the Line
6. Hopscotch
