Szerző: Aleš Podbrežnik
Előadó: FM
Kiadó: Membran
Megjelenés: 2013
Játékidő: 42:17
Értékelés: 4.5/5
A »Rockville II« az FM második albuma, amely mindössze 14 nappal az elődje, a »Rockville« után jelent meg (a RockLine-kritikát ITT olvashatod). Az FM eredetileg dupla CD-s kiadást tervezett, de aztán az utolsó pillanatban meggondolták magukat. Az FM az AOR műfaj brit megközelítésének legkiemelkedőbb képviselője. Az »Indiscreet« (1986) című albumuknak ott kell csücsülnie minden magára valamit is adó háztartás CD-gyűjteményének polcán.
Kicsit furcsán hangzik, ha egy olyan zenekar, mint az FM, úgy dönt, hogy két külön stúdióalbumot ad ki 14 napos különbséggel. Az FM-nek megvan a maga félreismerhetetlen AOR-„fűszere”, múltban és jelenben egyaránt. Zenei kifejezésmódjukkal már nem tudnak meglepni. Amit látsz és hallasz, azt kapod.
Mégis, a két külön stúdióalbum kiadása több szempontból is indokolt lépés. A »Rockville II« ugyanis kissé más, mint a »Rockville«. Az FM a második albumra olyan dalsort válogatott össze, amely a »Rockville« anyagához képest valamivel lágyabban hat. Ezért az az érzésünk, hogy a »Rockville II« még intenzívebben, még pontosabban helyezi el a kiválasztott hangulatot, amelynek az énekdallamok és üzenetek előadásán keresztül kell megérintenie a hallgatót. Persze ezek önmagukban nem tudnak lángra kapni. Kiegészíti őket a „lágyabb” szerzői, hangszerelési és végül a produkciós szemlélet is, amely a »Rockville II«-n a pop-retorika legnagyobb perfekcionistáinak finomságát követeli meg. Mondhatjuk, hogy a »Rockville II« anyaga még több érzékenységet kíván a dallamos hangzásvilág tökéletesen kialakított, optimális kiaknázásának felépítésében. Aki ismeri Steve Overland két szólóstúdióalbumát, annak a »Rockville II« azonnal nagyon otthonosan fog szólni.
A »Rockville II« azon dalai, amelyek egy kicsit eltérnek a megszokott FM-es jellegzetességtől, a nyitó »High« – a funk ritmus kompakt melegébe csavarva –, majd az album közepén a keleties dallamvilágba burkolt »Runaway Train« – ebbe a »Desolation Station« című instrumentális előjáték vezet át minket –, ami amúgy inkább kivétel, mint szabály, ha az olyan zenekarok zenei karakteréről van szó, mint az FM. A harmadik érezhetőbb eltérést az elődalbum, vagyis a »Rockville« megszokott FM-es jellegzetességétől a záró »Last Chance Saloon« hozza „heartland rock” kontúrokkal. Lehet, hogy a srácok fiatalon az Eaglest is hallgatták.
A »High« régi dal. A SO! projekt idejéből származik. Ez Steve Overland énekes és Pete Jupp dobos közös projektje volt, amely 2000-ben kiadta a »Brass Monkey« című albumot. Ezen az albumon szerepel a »High« eredeti változata is. A »Rockville II«-re persze markáns átdolgozást kapott „à la FM” recept szerint. A funk kontúr olyan határozott benne, hogy a soul-paradigma, amelyet Overland énekkaraktere egyébként is hordoz, annyira kézre áll, hogy egy ilyen zenei háttérrel és ritmikával őexcellenciája, „The Voice Of Rock”, Mr. Glenn Hughes is gyorsan azonosulni tudna. Overland egyébként hasonló énekestípus, mint Lee Small (Shy, Surveillance) és Keith Murrell (Airrace).
A »Rockville II« is mindenben meggyőz! A választott produkció dinamikus hangzásbeli melegében, a dallamos formák vezető szerkezeteinek változatosságában, a fülbemászó refrének tekintetében is. Overland az érzelmek terén ismét briliánsan működik. Amíg az FM olyan kiváló dalokat farag, mint például a »Big Addiction« a »Rockville II«-n, amely különösen az briliáns hangszerelési megoldások érett továbbfejlesztésével nyűgöz le (a billentyűk a régi, jó The Who-korszak kontúrját viszik), nem kell tartani attól, hogy az FM az új anyaggal bármilyen módon mellényúlna. Nemcsak hogy túlságosan tapasztaltak, hanem azt is túl jól tudják, hogy bármilyen kísérletezés a zenekar automatikus zenei öngyilkosságához vezetne.
Két album 14 napos különbséggel. Következésképpen több megjelenés, még több médiaakció. Úgy tűnik, az FM érett éveiben a kreativitás a csúcson van. Két stúdióalbum egymás utáni kiadása nagyvonalú, bátor megközelítés, a „túlélő” rajongók szemszögéből egyenesen álomszerű, ugyanakkor arra utal, hogy az FM-et láthatóan nem érdekli, jó vagy rossz üzleti lépés-e a döntés. A zöldfülűek nyesegetésének évei a nyolcvanas évek végével lezárultak az FM számára. Az FM egyszerűen úgy érezte, hogy így a legjobb. Félelem már nincs. Csak a vágy, hogy a lehető legjobbat add magadnak és a közönségnek, amit tudsz, és hogy mindezt a lehető legőszintébben, vagyis hitelesen és autentikusan tedd. A »Rockville II«-n hallottak alapján is világos, hogy a zenekar következő stúdióalbumára nem fogunk sokáig várni. Nagy kreatív erényekkel megáldott album. Mint a »Rockville« és a »Rockville II«.
Felállás
Steve Overland – ének, gitár
Jim Kirkpatrick – gitár, vokál
Jem Davis – billentyűk
Merv Goldsworthy – basszusgitár, vokál
Pete Jupp – dob, vokál
Produkció
FM
Számlista
1. High
2. Big Addiction
3. Guilty
4. Desolation Station
5. Runaway Train
6. Living for the Weekend
7. Forever & a Day
8. Highway Paradise
9. Brother Take Me Home
10. Last Chance Saloon
