A The Soft Moonért jöttünk, a Litošttal mentünk haza (2013)
Helyszín: Ljubljana / Menza pri koritu / Szlovénia
A koncert dátuma: 2013. április 9.
Látogatók száma: 150-200
Jegyár: 12 € elővételben, 15 € a koncert napján
Nem tudom, melyik zenekarnak kell most több bevezető szó – a mi Litoštunknak vagy az est amerikai főzenekarának, a The Soft Moonnak. A „miértekből” itt több is akad – a Litošt többé-kevésbé teljesen új projekt, a The Soft Moon pedig egy olyan banda, amely csak nemrég kezdett világszerte ismertté válni, főleg az USA-n és Közép-Európán kívül, így mindkettőjükről kell szólni. Talán azonban fontosabb valami más – hogy a főzenekart általában bővebben szokás bemutatni, mert hát ők a főzenekar, de ezen az estén a Litošt annyira elvarázsolt, hogy valószínűleg még a The Soft Moont is elhomályosította, így legalább velük egy szinten kell foglalkozni, ha nem egyenesen úgy, hogy – kissé elkoptatott kifejezéssel – az est sztárjai voltak.
A Litošt tehát három nem teljesen ismeretlen zenész triója – Boštjan Simon és Vitja Balžalorsky billentyűkön (utóbbi a basszusgitáros szerepét tölti be), valamint Bojan Krhlanko dobon. Elsősorban a gondtalan alkotás hajtja őket, az őket egyáltalán nem érdeklik a már ismert irányvonalak, csak a kísérletezés vágya, az új hangok keresése, az érdekes, intelligens ritmusok, a külső hatásoktól való teljes szabadság. De ez a fajta béklyóból való kiszabadulás nem a vezérelvük – a Litošt, legalábbis a hallottak alapján, nem azért más, hogy más legyen. Azért más, mert nincs szüksége hatásokra ahhoz, hogy alkosson. Azért más, mert nem foglalkoztatja őket, ami már megszólalt. És mindenekelőtt azért más, mert a másságával tényleg van mondanivalója. Ezt a koncerten is megmutatták. Az egész szettjük a két hangmanipulátor és a dobos közötti sajátos organikusságra épült – olyan eszelős stilisztikai összhangot hallottam, amilyet még soha. Vitja és Boštjan többször nyomott erősen improvizációra épülő atmoszférát, amelynek nem volt igazán meghatározott vezérfonala, Bojan viszont mindig, de tényleg mindig tartott egy teljesen őrült ritmust, amelyet aztán a zenészek gyakran váltogattak – és ezek mindig azok a jazzes „bogarak” voltak, nem hagyományos ritmusok, minden, ami nem 4/4. Különösen elképesztő az elektronikus ambient és Bojan dobstílusának ötvözete, két ennyire sajátos stílus összeolvadása valami újjá és másmilyenné.
Tény tehát, hogy a Litošt valóban intelligens hangtömeget alkot, amelyet egyszerűen nem lehet megcímkézni. Nem valami megszámlálhatatlan műfajt felölelő eklektikusság miatt, hanem egyszerűen azért, mert ez a zene annyira más. Nem mintha a Litošt-nak szüksége lenne valami komoly címkére. Könnyű lenne azt mondani, jazz fusion, ahol a fusionben jó néhány elektronikus alműfaj rejtőzik, a jazz pedig az élő előadáson kapott összbenyomásra illik, főleg a dobolásnak köszönhetően. Könnyű lenne azt is mondani, hogy kísérleti zene, és ezt a címkét ott hagyni, hogy a hallgató magyarázza magának. Így itt jobb is abbahagyni a felszínes címkézési kísérleteket. A Litošt olyan zenekar, amely valódi újdonságot hoz a szlovén színtérre. Valamit, amit nemcsak hogy régen nem láttunk – a Litošt olyasmi, amit még egyáltalán nem láttunk, és nemcsak nálunk. Ha van rá lehetőségetek, nézzétek meg élőben – az energia a zenekar második neve.
A Litošt, annak ellenére, hogy majdnem üres Menza előtt kezdett, és teltház előtt fejezte be, annyira lenyűgözött, hogy a The Soft Moonnal szembeni elvárások (túl) nagyok lettek. Ezért nem is mondom, hogy az amerikaiak csalódást okoztak, távolról sem – de hát, átlagosak voltak. Semmi különös. Biztosan nem ők azok, akikre erről az estéről emlékezni fogok.
A The Soft Moon egyébként rendkívül érdekes projekt – a múlt század 80-as éveinek számos érdekesebb alter műfaját keveri: post-punk, shoegaze, coldwave stb. Bár erősen támaszkodnak ezekre a műfajokra, (épp nemrég) mégis az új, érdekes hangok keresőinek számítanak, ahonnan a zenekar legnagyobb kísérletezése is ered. A maguk „hangzását” pedig a banda biztosan uralja – ebben nincs vita. Ennyi attraktív és teljesen mai, ennyi még nem hallott hangot (amit némileg a Litošt-ról is el lehetne mondani) nehéz, ha egyáltalán lehetséges, egy este alatt hallani. A zenekar fellépése egyébként nagyon kidolgozott, nagyon összecsiszolt performansz. De ezen az estén a The Soft Moon igazából nem volt jelen a Menza pri koritu színpadán. Olyanok voltak, mint egy koncertfelvétel, mint egy megrendezett videoklip, mint egy elhunyt előadó hologramja. Apatikus fellépés, amelyben az energia csak az összeszokottságból és a begyakorlottságból fakadt, személytelen produkció, amelyen a banda csak a repáért jött, nem az élményért. Ehhez a benyomáshoz biztosan hozzájárult maga a koncert hossza is, amely nem tudom, hogy meghaladta-e az egy órát.
A Litošt születése gyakorlatilag felülírta a The Soft Moonnal szerzett (kissé gyenge) élményt. Az este tehát nem egy többé-kevésbé felhígult amerikai post-punk fellépésről szólt, hanem valami sajátos dolog kezdetéről, valamiről, ami bátorító a szlovén zenei színtér számára. A koncertre a The Soft Moon miatt mentünk el, a jegyet viszont a Litošt miatt őrizzük meg.
Képgaléria



















