Szerző: Aleš Podbrežnik
Előadó: Iron Maiden
Kiadó: EMI Records
Megjelenés: 2002
Értékelés: 2.5/5
A „Live After Death” szépítve lett. Csak a legjobbat válogatták össze a négynapos Long Beach-i fellépésből. A „Live At Donnington” is így készült. A valódi „The Evil That Man Do”-t például Dickinson a donningtoni koncert első refrénjében teljesen elrontotta, ami az eredetin persze nem hallatszik, egy olasz bootlegen viszont igen (Bruce, nem úsztad meg). A „Real Live And Death One” pedig egyenesen egy igazi S. Harris-féle kirakós játékon esett át, ahogy B. Dickinson az egyik utolsó interjújában mondta: Steve állítólag a gitárokhoz akkoriban a produkció során egy teljesen másik koncertről származó dobokat tett, arról, amelyiken szerinte a legjobban játszottak, és ezen a téren még sok hasonló megtévesztő cserét megengedett magának. Az együttes élő hivatalos kiadványai közül most először kerülték el a srácok a szépítgetést az album elkészítése során, így az igazi Iron Maident hallgathatjuk. A hang egyszerűen fantasztikus, vagyis a fiúk tényleg megdolgoztak érte.
A nyolcvanas évek – és sokak szerint ma is – legjobb ritmusszekciója, a McBrain/Harris páros ezt most is bebizonyította. Nicko szó szerint végigdzsezzelte az egész koncertet, és ritkán lehet észrevenni, hogy két egymás utáni átvezetést ugyanúgy játszana. Kevin „Caveman” Shirley teljes produkciója nagyon hasonlít a „Live After Death”-éhez. Miért? A mindig kieresztett húrú basszusgitár mágneseit csapkodó hang (ami a kilencvenes évek Iron Maiden-koncertfelvételein néha kifejezetten zavaró) most már nem érvényesül ennyire. Végül Bruce-hoz is találtak megfelelő hangosítást, és a hangja szinte pontosan úgy szól, mint az Iron Maiden aranykorában, a nyolcvanas években.
Ízlésem szerint a „The Evil That Man Do” eddig biztosan a legjobb élő változata hallható a lemezen, de kiválóan szól a filigrán pontossággal eljátszott, acélos „The Trooper”, a „Hallowed Be Thy Name” és a „Run To The Hills” is. A „Rock In Rio” fesztivált 250000 megvadult rajongó látogatta, akik néhol szó szerint túlkiabálják Brucet (például a „Run To The Hills” refrénjénél), és majd szétszakadnak, amikor Dickinson ismert mozdulatait látják. A koncertfelvétel egyik legnagyobb csemegéje pedig kétségkívül a „Sign Of The Cross”. A dal gyorsabb részeit persze még gyorsabban játsszák, Nicko dobokon való „kiéléséről” nem is beszélve.
A lemez egyetlen mínusza a setlista. A dalok számához (19) képest hat szám van a „Brave New World”-ről. Vagyis ha azt akarták volna, hogy ezek a számok a koncerten valahogy ne „vesszenek el”, legalább 25-öt kellett volna belőlük élőben lenyomniuk. De késő bánat. Így megkapjuk a milliomodszor hallott „Wrathchild”, „The Number Of The Beast”, „Two Minutes To Midnight” és „Fear Of The Dark” változatot. Ha belegondolunk, hogy az „Ed Hunter” turnén az „Aces High”, a „Phantom Of The Opera”, a „Killers”, a „Powerslave” vagy a „Wasted Years” is műsoron volt, az Iron Maiden új élő lemezét hallgatva sajnos újra és újra csalódott maradok.
Felállás
Bruce Dickinson – ének
Adrian Smith – gitár
Dave Murray – gitár
Janick Gers – gitár
Steve Harris – basszusgitár
Nicko McBrain – dob
Produkció
Kevin Shirley
Számlista
CD 1.:
1. Intro
2. The Wicker Man
3. Ghost of the Navigator
4. Brave New World
5. Wrathchild
6. 2 Minutes to Midnight
7. Blood Brothers
8. Sign of the Cross
9. The Mercenary
10. Trooper
11. Brave New World (enhanced video)
CD 2.:
1. Dream of Mirrors
2. The Clansman
3. The Evil That Men Do
4. Fear of the Dark
5. Iron Maiden
6. The Number of the Beast
7. Hallowed be Thy Name
8. Sanctuary
9. Run to the Hills
10. A Day in the Life (enhanced video)
