Előadó: Thunder
Kiadó: Frontiers Records
Megjelenés: 2006
Értékelés: 3.5/5
Thunder. A zenekar, amely az első lemezével, a „Laughing On Judgement Day”-jel hívta fel magára a szélesebb közönség figyelmét. Ez pár slágert hozott, utána viszont egymás után sorakoztak a kompakt, de roppant kiszámítható albumok.
Ahogy az album címéből kiolvasható, a „Robert Johnson’s Tombstone” egy újabb klasszikus hard rock lemez, amelyet átitatnak a blueses gyökerek hatásai, és olyan elemek, amelyek gyakran nyíltan a hetvenes évek hard rockjára támaszkodnak. Újra itt van rajta minden jellegzetes Thunder-összetevő, akárcsak az elődein. Az egyes dalok a klasszikus, félig akusztikusan vezetett balladáktól az egyszerűen felépített, mégis mérgesen fülbemászó riffeken át a mindenben kiváló gitárjátékig terjednek, amely kitölti és díszíti a lemez alap riffanyagát, ebből pedig bájos dallamvilág következik. A számokat természetesen megfűszerezi Danny Bowes átélt, érzéki éneke! Hát igen, angolok. Náluk minden hiteles a rockzenében, bármilyen műfajhoz nyúlnak! Még ha csak egy újabb közhelyről van is szó….
Az albumon kiemelkedik a Last Man Standing című szám, amely a Thundert a lemez legkeményebb arcában mutatja. Epikus felépítésű, így az album ezen a ponton lenyűgözően megemelkedik a hangulat tekintetében. Épp ez az epikus dallamvilág távolítja el a számot a lemez többségének amúgy nagyon kiszámítható dalaitól. Egyszerűen: a kiválasztott riffek, amelyeket szinte mind sorban hallgatsz, olyanok, mintha már hallottad volna őket valamikor réges-rég, másik rendezésben. Másokét, de persze hitelesebbet. Roppant kifejező riffekről van szó, amelyek egyszer az AC/DC-re, máskor a Free-re, harmadszor a Led Zeppelinre emlékeztetnek. A dalok riffjei változatosak. Szép, nemde? De kiszámítható és már hallott. Ráadásul meggyőzően előadott, csakhogy sajnos már feltalált.
Az album megjutalmaz mindenkit, akit nem terhel az említett zenekarok öröksége, amelyek riffjeire a Thunder a „Robert Johnson’s Tombstone” esetében is támaszkodik. Az album egyébként kitűnően idézi meg Johnsont az elkötelezetten berozsdásodott, ósdi iskolás riffelésével! Tényleg nem nehéz elképzelni a whiskeys poharakkal teli bárpultot, a cigarettafüsttől bűzös helyiségeket, a kitámolygó alakokat, akik késő éjjel zaklatják a kocsmárosokat, a tömeges verekedéseket a saloonokban, vagyis mindazt, ami az unalom, a meddő gondolatok és a bárpulttól bárpultig tartó „bluesolás” szülötte – a Thunder-lemez tehát értelmes esszenciával bír, van benne valami világos ritmus, a rockzene lázadásának értelme!
A Thunder az új albummal nem szerez majd sok új rajongót, valószínűleg egyet sem. A „Robert Johnson’s Tombstone” után a klasszikus rock szerelmesei és a zenekar hívei fognak nyúlni. Az egyetlen gyengeség megint csak egy tézis antitézise, amely tagadásában képes rágni a rockerek agyát ahelyett, hogy felszabadítaná. Így hangzik: „Őszinte, de közhelyes”. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az új Thunder ne érdemelne legalább egy futó próbát a CD-lejátszóban.
Felállás
Danny Bowes – ének
Ben Matthews – gitár, billentyűs hangszerek
Luke Morley – gitár
Chris Childs – basszusgitár
Harry James – dob
Produkció
Luke Morley
Számlista
1. Robert Johnson’s Tombstone
2. Dirty Dream
3. Million Faces
4. Don’t Wanna Talk About Love
5. Devil Made Me Do It
6. Last Man Standing
7. My Darkest Hour
8. Andy Warhol Said
9. What A Beautiful Day
10. It’s All About You
11. Stubborn Kinda Love
Az album hossza: 52.45
