Előadó: Aspera
Kiadó: Inside Out Records
Megjelenés: 2010
Játékidő: 54:45
Értékelés: 3.5/5
Az Aspera norvég kölykökből álló banda, akik a progresszív metal elemeknek elkötelezett, saját hangot ápolgatják. Miért kölykök? Átlagosan ugyanis 20 évesek. A „Ripples” az első stúdióalbumuk, előtte saját erőből három EP-t adtak ki. Vagyis önkiadásban. Mivel a progresszív metal elég tág fogalom, még ha nem is mindig könnyen befogadható, nézzük meg közelebbről, hogyan bánik az Aspera a hozzávalókkal.
A zenekar kifejezésmódjában egyáltalán nem titkolja, hogy hallgatta azokat a mércéket, amelyeket a kilencvenes években a Dream Theater állított fel. Ez időnként a gitár- és billentyűs szólókban jön ki, főleg ezen a téren. A szólózás elve, és úgy általában a billentyűk hangzásának használata az első kilencvenes évekbeli Dream Theater-felfogást idézi. Ez nem feltétlenül van kőbe vésve, de az ilyen szólók egyes szerkezeti párbeszédeiben a Dream Theater hatása nem kerülhető meg. Az Aspera mindeközben „elmélkedőbb”, mint a nagy amerikai példakép. A mozgalmas, tipikusan progresszív szerkezetekben így sokszor találunk megnyugtató, cerebrális hangulatú részeket, vezető szerepű klasszikus zongorával vagy Floyd-os „glissando” gitárral. Ilyen a Between Black And White, amelyhez az Asperának nyilván fel kellett vennie pár leckét a magas pedigréjű skandináv Pain Of Salvationtől. A zenekarnak itt sikerül a számos alapmotívumból álló komplex szerkezetben megőriznie a vezérfonalat, miközben fokozatosan szövi egymásba a sokféle hangulatot az átvezető részeken keresztül. A banda a korához képest hihetetlenül tehetséges, és ambiciózusan mutatja meg a tudását. Az aranzsmanok nagyon érettek és kidolgozottak. Pompásan megformáltak, a billentyűk úgy szólnak, mintha egy egész zenekar játszana. Hol találkoztunk ezzel már? Nem kell sokáig keresni: Symphony X (a Remorse refrénje).
Egyedül az ének gyengébb, de az is csak ott, ahol vékony akar lenni, vagy ahol rekedtesen (torkosan) akar szólni. Ezt azonban gondosan el is rejtik, hiszen a főéneket különösen a refrénekben gyakran színes többszólamú harmóniák veszik körül. A srácnak ráadásul el lehet nézni a hibákat: 20 évesen a mellkas még fejlődik. Ez nem azt jelenti, hogy az éneklés nem kielégítő. Messze nem. Született érzék van benne, a hangerő és a mélység pedig a jövőben biztosan megjön. Ami a dallam bevitelét és fenntartását illeti, az ének egyébként a meglévő formájában is teljesen megállja a helyét.
A gitárszólók a jellegzetes skandináv szólózást hozzák, tiszta klasszikus iskola, leginkább Malmsteenhez közel. A produkció kristálytiszta, hangsúlyos kontrasztokat mutat az éles, előretolt riffelés, a dinamikus ritmusvonal – amely gondosan megtöri az összetetten felépített textúrák ritmusát – és a középpontban álló ének között. Az egészet ravaszul borítja be a billentyűk építette szimfonikus aranzsmanok gazdag függönye. Az album komplexitását a egyszerűbben felépített, kompaktabb Torn Apart töri meg.
Az Aspera azért érdekes, mert nem mászik rögtön a bőröd alá, hanem több hallgatást követel. Közben kifejezésmódban annyi alkotói teret sikerül teremtenie a saját művészi ihletének, hogy már felismerhető kézjegyről beszélhetünk. A zenekar az említett, gazdagon hullámzó aranzsmanoknak köszönhetően az kiszámíthatatlanság érzetét is sikeresen adagolja. Az egész mégis összefüggő és elég szaftos ahhoz, hogy kielégítse a zenefogyasztó alapvető igényét. Ebben a rétegzettségben az album egészében lenyűgöz, és a hallgatót az események alakulása közben folyamatosan éberen és nyitottan tartja a tartalom befogadására.
A „Ripples” már alapvetően megmutatta, hogy az Aspera fiatal, tehetséges és ígéretes zenekar, amely ambiciózusan tekint előre, képes felismerhető kézjegyet kialakítani, és kiválóan egyensúlyoz a komplexitás és a dallamos kompaktság közötti kötélen. Mindkét tulajdonságot úgy ötvözi, hogy az album tartalma megőrzi az aranzsmanok értelmét és a vezérfonalat. Kiváló kiindulópont ez, ezért érdekes lesz követni, merre fejlődik az Aspera a következő stúdióalbumokon.
Felállás
Atle Pettersen – ének
Robin Ognedal – gitár
Nickolas Main Henriksen – billentyűk
Rein T. Blomquist – basszusgitár
Joachim Strom Ekelund – dob
Produkció
Aspera
Számlista
1. Intro (1:31)
2. Ripples (6:33)
3. Do I Dare? (5:30)
4. Remorse (6:21)
5. Between Black & White (8:11)
6. Catatonic Coma (5:44)
7. Torn Apart (4:58)
8. Traces Inside (7:51)
9. Reflections (2:03)
10. The Purpose (5:58)
