Szerző: Peter Podbrežnik
Előadó: Shadowland
Kiadó: Verglas Records
Megjelenés: 1992
Játékidő: 57:27
Értékelés: 4/5
A Shadowland a Pendragon kultikus billentyűsének, Clive Nolannek az első mellékprojektje volt. Annak ellenére, hogy rövid fennállásuk alatt három nagyon szolid stúdióalbumot adtak ki, a neo prog rock rajongóinak többsége ma leginkább afféle előkészületnek, nyitánynak tekinti őket Clive következő, jóval sikeresebb projektjéhez, az Arenához. Valójában kissé igazságtalan a Shadowlandet pusztán Clive projektjének nevezni, még ha ő írta is az összes zenét és szöveget a stúdiós debütálón, hiszen a célok megvalósításában sokat segített neki Karl Groom, akit inkább a Threshold prog metal zenekar gitárosaként ismernek, és aki már akkor, a kilencvenes évek elején is igen megbecsült producer volt. A Shadowland hangzását kifejezetten dallamos neo prog megközelítés jellemezte, számos hangszerelési ötlettel, amelyet Clive pár évvel később sikeresen átvitt és továbbfejlesztett az Arena tagjaként.
A „Ring of Roses” a Shadowland első albuma, és a legizgalmasabb benne az, hogy Clive a sokoldalú billentyűs tudásának bemutatása mellett az egyes számok összes főénekét is ő énekelte fel. Tény, hogy a kultikus billentyűs messze nem rossz énekes, ezt az Arena rajongói, akiknél egyebek mellett a kísérőének szerepét is betölti, már rég tudják, így a hangszíne jól illik az album egyes dalaihoz. Clive éneklési stílusa és hangszíne önmagában nem valami megrázóan különleges, de simán beleillene bármelyik nyolcvanas évekbeli újhullámos bandába is. Karl dallamos színezetű gitárvariációi az egész albumon ízlésesen olvadnak össze Clive billentyűs bűvészkedéseivel, és nagyon ízléses, harmonikus hangzásvilágot alkotnak. Clive-nak és Karlnak a „Ring of Roses”-on még Nick Harradance dobos és Ian Salmon basszusgitáros/akusztikusgitáros segített, aki később az Arena tagjaként is sikeresen berobbant.
A „Ring of Roses” a dallamos, optimista hangulatú „Whistleblower”-rel nyit, amely hangulatában és stílusában nagyon emlékeztet a kilencvenes évek elejei Pendragonra, és ez tényleg nem meglepő. A 12 perces „Jigsaw”-n, amelyben sikeresen ötvöződik a dallamosság, a melodráma és az epikus fennköltség, hallható az az énekmegközelítés, amely később minden Arena-énekesre jellemző lett. Akárcsak a „Ring of Roses” szinte minden számában, itt is kifejezetten dallamos a refrén. A ritmikai finomságok nagyon hasonlítanak azokra, amelyeket később az Arena használt, ez különösen igaz Salmon dallamos basszusvonalaira. Groom dallamos szólói a dinamika kiváló forrásai, és remekül illenek Nolan hatalmas szintetizátoros hangszereléseihez. Clive a pályája során jó néhány remek gitárossal dolgozott együtt: Groom mellett Nick Barrett (Pendragon) és John Mitchell (Arena) is köztük van. Mindhárommal kiváló kémia alakult ki közöttük, ami a végső szerzői eredményeken és „élőben” is meglátszott.
A rejtélyes hangulatú „Scared of the Dark” bevezetőjében, ahol viharhatás-effektek uralkodnak, Clive és társasága világzenei ütőselemekkel lepi meg a hallgatót, majd a dal klasszikus neo prog rockos eposzba csap át. Az összetett ritmikai szerkezetek a dallamos billentyűtextúráknak és a hatalmas gitárfrázisoknak olyan mélységet adnak, amilyet az ilyen mesterektől várni lehet. A „Painting By Numbers” egy újabb kifejezetten dallamos eredmény, amely az optimista természetével jócskán eltér Clive későbbi, sokkal keményebb és komorabb Arena-s vállalkozásaitól, így viszont annál inkább emlékeztet arra, amit a Pendragonnal együtt alkothatott volna. Groom záró gitárszólója tiszta epikus költészet. A több mint 14 perces „Hall of Mirrors” az album legambiciózusabb alkotása, amely azonnal megragadja a hallgatót intenzív hangulatával, ami percről percre lassan fokozódik. Ez is egy meglehetősen összetett darab, amelyben számos olyan szerzői és hangzásbeli elem felfedezhető, amely később az Arenát formálta.
A melodramatikus, zongorára építő „The Kruhulick Syndrome” című instrumentális szám elsősorban Clive szólóprodukciója, nagyszerű szimfonikus zongora- és orgonaaranzsmanokkal. Ünnepélyes, szakrális hangulatával és titokzatos atmoszférájával érdekes kísérlet, és jó stílusbeli kontraszt az album többi darabjához képest. Az album a címadó, vagyis a „Ring of Roses” című számmal zárul, amelynek bevezetője elég baljós és komor, de nagyon gyorsan sokkal pozitívabb, sőt csibészes árnyalatokat ölt, ezt a legszemléletesebben a hatalmas refrén mutatja. Clive szövegei nem olyan mélyek, mint később az Arenánál, bár többnyire eléggé „filozofikus” és társadalmilag érzékeny a színezetük.
A „Ring of Roses” nagyon szolid történelmi dokumentum, amely manapság elsősorban Nolan úr életművének minden hívét megszólítja, különösen pedig a Shadowland következő evolúciós fokát, vagyis az Arenát kedvelőket. A neo prog dallamos, „popos” rockos megközelítésének minden szerelmese remek pillanatok és ambient élvezetek egész sorát találja majd a „Ring of Roses”-on. Clive még ma sem szereti, hogy a zenéjére a népszerűtlen és kissé vitatott neo prog rock médiacímkét ragasztják, de tény, hogy mindig is ennek a zenei mozgalomnak az egyik kulcsfigurája volt, amely a nyolcvanas években, részben pedig a kilencvenes években is kulcsszerepet játszott a progresszív rock újjáélesztésében, és a „Ring of Roses” ennek egyik legjobb bizonyítéka.
Felállás
Clive Nolan – billentyűs hangszerek, ének
Karl Groom – gitár
Ian Salmon – basszusgitár
Nick Harradence – dobok
Produkció
Shadowland
Számlista
1. The Whistleblower (6:32)
2. Jigsaw (11:05)
3. Scared Of The Dark (6:09)
4. Painting By Numbers (6:34)
5. Hall Of Mirrors (14:23)
6. The Kruhulick Syndrome (instr.) (6:07)
7. Ring Of Roses (6:31)
