Szerző: Aleš Podbrežnik
Előadó: Revolution Saints
Kiadó: Frontiers Records
Megjelenés: 2015
Játékidő: 53:22
Értékelés: 4/5
Mi történik, ha három hard rock izomagy összeáll, hogy ne mondjam, a hard rock három titánja? Deen Castronovo, aki egyébként az AOR-bajnok Journey dobosa; Doug Aldrich, a Burning Rain mostani gitárosa, korábban a DIO és a Whitesnake gitárosa (és még sorolhatnám); meg Jack Blades, egy másik híres „west coast” AOR-veterán, a Night Ranger basszusgitárosa és énekese. Őrült kombináció.
A Revolution Saints nevet választották, így hívják a stúdió-első albumukat is. Nem kevesebb mint 12 szám került rá. Több tényező is hozzájárult ahhoz, hogy az album szinte rekordgyorsasággal összeállt: tapasztalat, a sok lerótt kilométer, rutin, és mindenekfelett mindhárom zenész kivételes szerzői tehetsége, akik egymással dolgozva rendkívül alkotó kémiát teremtettek. Vendégként a Journey két tagja is hozzátett a maga részéhez: Arnel Pineda énekes és természetesen a rockkorszak egyik legizgalmasabb gitárosa, Neal Schon.
A „Revolution Saints” című album az, ami a leginkább a Journey zenéjét idézi. A dallamok és a dallamérzék az albumon kivételes. Képzeld el a Journey kifejezetten kemény változatát, ahol Neal Schon racionalizált, stilizált szólói helyett (ő különben nagyon figyelmesen méri ki a hangokat, és szívesen lubickol a húrhajlításokban) Doug Aldrich, a forróvérű mén eszeveszett, pokolian gyors skálafutásai kerülnek előtérbe, a gitárfrázisok is kicsit élesebbek a produkcióban, a billentyűs hangszerelések pedig ezúttal alárendelt szerepet kapnak. Van még egy nagyon fontos tényező az albumon, ami végig erős Journey-asszociációkat kelt: Deen Castronovo hangja. Helyenként mérgezően hasonlít Steve Perryre és Arnel Pinedára, olyannyira, hogy néha fel is merül a kérdés, minek tulajdonképpen a Journey-nek Arnel Pineda, hiszen az összes éneket Deen is el tudná énekelni helyettük. A Dream On már szinte szemérmetlenül Journey-szerű. A nyitó Back On My Trail refrénje ebből a szempontból mindent elárul.
A refrének rendkívül pompázatosak, a dallam hihetetlenül megragadó. Ha más nem, a Locked Out of Paradise biztosan azonnal a bőröd alá mászik, és szenvedélyesen elvarázsol. A trió elképesztő lendülettel és szenvedéllyel játszik. Ez igaz az összes énekes vezető szólamára is, különösen Deenére! A dalok az AOR műfaj régi iskolás dalszerzői maneréjében készültek. Két versszak, refrén, gyakran egy átvezető előrefrénnel kombinálva, mid-eight rész, és az utolsó refrén megismétlése. Semmi Einstein-i bonyolultság. Minden az optimális dallami érték követésének van alárendelve, ami azonnal beledolgozza magát a bőröd alá. Aldrich pedig határtalanul tombol a szólókon. A gitáros pályafutása során ritkán járt ilyen végletesen dallamos szférákban, mint amilyeneket a Revolution Saints képvisel, így számára a szólózás ezúttal még nagyobb művészi kihívást jelentett.
Vannak azonban dalok, ahol mindhárom zenész anyazenekarának hatása egyenlő arányban jelenik meg: ilyen a Strangers To This Life és az azt követő Better World, de a melankolikus Way to the Sun is, valamint a lemez kifejezetten sötét pontja, amely közvetlenül a zárás előtt áll. Ez a How To Mend A Broken Heart, ahol Aldrich nyitóriffje kifejezetten romboló erejű és metálosan megvadított. Érdekes viszont, hogy például a Way to the Sun című dalban, ahol Blades énekli a főszólamot, a gitárszólóba a vendég Neal Schon száll be. Azért érdekes, mert ez a dal úgy készült, hogy inkább a Night Ranger albumára illene, mint a Journeyére, ami üdvözlendő stílusbeli eltérés a többi anyagtól. Ebben a „gitáros vázat” Doug Aldrich adja.
Ennek az albumnak az a baja, hogy túl jó, vagyis hogy tulajdonképpen nincs hibája. Mit jelent ez? Deen Castronovo hangja Perryre és Pinedára emlékeztet, az albumon vendégeskedik Pineda, és végül azok a részek, ahol beszáll Jack Blades, akinek amúgy más az énekstílusa, két dal duettjeiben Castronovóval együtt „journeys” irányba húzódnak. Mintha előre megbeszélték volna. Az eredmény tehát az, hogy az énekhangok túlságosan hasonlítanak egymásra. Ez zavarhat valakit, sokakat is. Például engem. Tulajdonképpen nem látom értelmét, hogy Pineda vendégeskedik az albumon, mert Castronovóval túl hasonlóak az énekértelmezésben és a hangszínben. A zenekarnak énekbeli kontrasztokat kellett volna keresnie, ha már vendégeket hívott az albumra, és többször kihasználhatta volna Blades kiváló hangját is, ami biztosan még üdvözlendő módon színesítette volna a dalok hangulatát. Vagy egyszerűen ki kellett volna mondani, hogy Castronovo énekel minden dalt, punktum, és akkor ez az egész okoskodás ebben a bekezdésben el sem hangzana.
Talán meglepő a Journeyhez való kevésbé várt, túlzott hasonlóság, de ez még távolról sem rossz. A „Revolution Saints” ugyanis rendkívül szép és kidolgozott album. Élő és dinamikus a produkciója, kivételes az éneklés, átélt az előadás, ami elsőre megragad, és a főmotívumokban állandó mozgás van. Három kivételes zenész briliáns munkája, akik rendkívüli egymásra hangolódást találtak, ezért reméljük, hogy ez nem csupán egyetlen stúdióalbumra létrehozott projekt, hanem követik majd újabbak.
Felállás
Deen Castronovo – ének, dobok
Jack Blades – basszusgitár, ének a Turn Back Time & Way To The Sun című dalokban
Doug Aldrich: gitár
VENDÉGZENÉSZEK:
Alessandro Del Vecchio – billentyűs hangszerek, kísérőének, ének a Way To The Sun című dalban
Arnel Pineda – ének a You’re Not Alone című dalban
Neal Schon – gitárszóló a Way To The Sun című dalban
Produkció
Alessandro Del Vecchio
Számlista
1. Back On My Trail
2. Turn Back Time
3. You’re Not Alone (Feat. Arnel Pineda)
4. Locked Out Of Paradise
5. Way To The Sun (Feat. Neal Schon)
6. Dream On
7. Don’t Walk Away
8. Here Forever;
9. Strangers To This Life
10. Better World;
11. How To Mend A Broken Heart
12. In The Name Of The Father (Fernando’s Song)
