Szerző: Aleš Podbrežnik
Előadó: Scorpions
Kiadó: Sony Music
Megjelenés: 2015
Játékidő: 47:38
Értékelés: 4/5
Pedig azt mondták, visszavonultak. A németországi Hannoverből származó megingathatatlan fiúk azonban 18. stúdióalbumukkal térnek vissza. Megszegték hát az ígéretet, hogy a „Sting in the Tail” lesz az utolsó stúdiólemezük. A „Return to Forever” tehát sokatmondó címet visel. A Scorpions idén ezzel a kiadvánnyal ünnepli fennállásának 50. évét. Hihetetlen. Az együttes új albuma már a címével jelzi, hogy afféle összekötő híd a jelen és a zenekar múltja között. És ebben rendkívül meggyőző.
A Scorpions már az album készítésének idején bejelentette, hogy felhasznál néhány régi demófelvételt, amelyek soha nem kerültek fel stúdióalbumra, miközben friss, saját szerzemények is születtek. A „Return to Forever” ismerősen cseng, hiszen tipikus Scorpions-lemez. Ha az elődjével, a „Sting in the Tail”-lel vetjük össze, hagyományosabb szemléletűnek hat, ez pedig még a produkcióra is igaz.
A 12 dal az első másodperctől az utolsóig egységes marad, és felvonultatja a zenekar összes védjegyét, amelyeket a Scorpions a hosszú pályafutása, tapasztalata és a világszerte eladott több mint 100 millió lemeze fényében tulajdonképpen kötelesek is képviselni. Minden más égés lenne, ugye, Bon Jovi? A zenekar nem veszíti el a szikráját. Sem az alkotásban, sem az előadásban. Klaus Meine az évek során veszített valamennyit a magasságából, ezért az új albumon egyáltalán nem erőlteti a magas fekvéseket, a hangja viszont továbbra is különösen hatásosan kúszik a bőröd alá ott, ahol lágynak és rugalmasnak kell lennie (ezúttal ezt a három remek ballada, a Gypsy Life, az Eye of the Storm és a House of Cards hozza), Meine pedig a zenekar zenei életművének rendkívül erős, karizmájában pótolhatatlan alakja marad. Mostanra pedig már még jobb is, hogy továbbra is teljesen rosszul ejt bizonyos angol szavakat a versszakokban. Valaha nevetség tárgya volt, érett korára viszont Klaus védjegye lett!
A „Return to Forever” világosabb hangzású, bulizósabb, mint a „Sting in the Tail”, ami az olykor megjelenő nosztalgikus, a nyolcvanas évek felé tekintő hangulattal együtt nagyon jót tesz neki. Ezt jelzi már a nyitó Going Out For a Bang is, amely a bluesból csibészesen kinövő, kacér rock’n’roller! Gyorsan beleakaszkodó riff, a Schenker/Jabs páros kémiája, kompakt ritmikai erőd és a jól ismert rockrobbanás mind megvan. Még hagyományosabban szól a We Built This House, amelyben a versszak és az óriásian zengő „arena rock” refrén közötti légkörváltás igazán fülbemászó! Ez a dal biztosan hatalmas Scorpions-slágerré válhatott volna, ha a nyolcvanas években vagy a kilencvenes évek elején születik. A Rock My Car akár a nyolcvanas évek elejére, a „Black Out” (1981) korszakába is visszarepíthet. Ez a dal a zenekar közismert, lendületes oldalát mutatja, amelyhez a folytatásban könnyedén csatlakozik a Rock ‘n’ Roll Band és az All For One.
A Scorpions továbbra is kiváló dalszerző és hangszerelő gárda. Minden a helyén van a dalokban. Tapasztalat és rutin. A zenei tudás pontos adagja, a szikár rockos nyersesség és az adrenalinos száguldás a harapós gitárriffekben, mindezek fölött Klaus Meine karizmatikus hangja uralkodik, alattuk pedig szilárd, engedhetetlen ritmikai lendület dolgozik. A rock’n’roll, a blues, sőt a kabarés swing (The Scratch) ősi alapanyagai a nagyon muzikális végeredmény magjába vannak zárva, az építőelemek ilyen összhangja pedig teljes erővel hat. A zenekar helyenként billentyűk hozzáadásával is színezte a hangszereléseket, ezek azonban alárendelt szerepűek, az album egészét viszont áthatják a refrénekben megszólaló arena rock dallamok, amelyeket különösen Klaus énekdallamainak kifinomult harmonizálása mélyít el. A banda ebből a szempontból nagyon agyafúrtan rakta sorrendbe a dalokat az albumon, így a lemez a minőségi egységesség érzetét adja. A Scorpions a megfelelő helyeken a bulizós riffvázba mollt is be tud csempészni, ezért az albumon nyoma sincs émelygős édeskésségnek. Hogy valójában mennyire erős a Scorpions dalszerzésben, az akkor derül ki, amikor komolyra fordítják a dolgot. Ezt a legközvetlenebbül a fent említett mindhárom ballada foglalja össze, rendkívül erős üzenetekkel a szövegekben, Meine pedig átélten, a jól ismert reszelős hangszínnel festve meg egy-egy helyet, felteszi az i-re a pontot, mint egy drámaszínházban. A balladák mindig is a zenekar specialitásai voltak, az új album pedig ebben sem kivétel.
Ennyi könnyedség, optimizmus és pimaszság érett korban szívben és karakterben örökké fiatalon tartja a zenekart (Catch You Luck And Play). A Rollin’ Home üzenetében nosztalgikus, mintha bezárulna a kör, és a rock a megvívott csaták után végül hazagurulna megérdemelt pihenőre. Hosszú az út, amelyet megtettek. Jó ötven év. A „Return to Forever” kiváló album. Igazi Scorpions-lemez. Különösen meglepő, hogy a zenekarnak sikerült összehoznia 12 rendkívül erős szerzeményt, amelyek nagyfokú dinamikát és hangulati változatosságot visznek az albumra. Ez a tény pedig minden pillanatban jelzi a Scorpions zenei életművének egyedi tartalmát. Jó érzés látni, hogy a zenekar érett korára is ilyen pozitívan sokkol frissességével és igazi, kőkemény rockos erejével! Ezzel kivételes hitelességet tart fenn, főleg ha az új album mellé teszed a korábbi művek óriási hagyatékát, amellyel már réges-rég beírta magát a rock ‘n’ roll halhatatlan építészei közé.
Felállás
Klaus Meine – ének
Matthias Jabs – gitár
Rudolf Schenker – gitár
Paweł Mąciwoda – basszusgitár
James Kottak – dobok, vokál
Produkció
Mikael Nord Andersson & Martin Hansen
Dallista
1. Going Out with a Bang (3:47)
2. We Built This House (3:53)
3. Rock My Car (3:20)
4. House of Cards (5:05)
5. All for One (2:58)
6. Rock ‘n’ Roll Band (3:54)
7. Catch Your Luck and Play (3:33)
8. Rollin’ Home (4:03)
9. Hard Rockin’ the Place (4:06)
10. Eye of the Storm (4:27)
11. The Scratch (3:41)
12. Gypsy Life (4:51)
