Szerző: Sandi Sadar Šoba
Előadó: Chimaira
Kiadó: Nuclear Blast
Megjelenés: 2007
Nevezd őket, ahogy akarod, de ezek a srácok minden mást jelentenek, csak nem silány popárut, amely kizárólag a zeneipar kereskedelmi igényeit szolgálja. A felállás gyakran cserélődött. A tagok jöttek-mentek, a zenekar pedig a belső elégedetlenségek miatt már többször a végleges feloszlás szélén állt. Nem utolsósorban az anyakiadó, a RoadRunner Records 2006-ig tartó mohó étvágya miatt, amely sokat elvett tőlük, és szégyenletesen keveset adott. Ez idő alatt elsimították a vitáikat az egykori dobossal, Andy Herrickkel, aki már 2002-ben otthagyta a zenekart. Tartottak pár közös próbát, és rájöttek, hogy intenzív az energia köztük, hogy új koncepciót, új zenét alkothatnak, és új kiadót kereshetnek. A megoldás a Ferret Records képében érkezett, a Nuclear Blast Records leányvállalatánál, amely nemcsak a kifejezetten szükséges pénzügyi vérátömlesztést biztosította, hanem – ami még fontosabb – teljes alkotói szabadságot és kreatív támogatást is adott nekik. A clevelandi metálszörny, a Chimaira így újra feltámadhatott a halálból, és még határozottabban megmutatta a fogait a negyedik nagylemezén, a Resurrectionön.
Pedig metalból, különösen az újkori fajtából, mostanában igazán nincs hiány. Sőt: mivel az üzlet több mint jövedelmezővé vált, egy kisebb tengernyi zenekar tört elő, amelyek szerint elég feketébe öltözni, a mikrofonba ordítani, igazi koncepció nélkül nyúzni a gitárhúrokat, aztán csak számolgatni a pénzt. A Resurrection esetében viszont tényleg több hallatszik, mint puszta forma. Koncepciót hallasz, ötletet és – ami a legfontosabb – minőségi zenét. Hogyan is kezdhetnél lemezt másként, mint hogy előbb méltósággal elbúcsúzol a múltól, vonsz egy vonalt, és pozitív alapot keresel a további lépésekhez. A ‘Resurrection’ dal búcsú a RoadRunner poklától. „Free at last/ Finally tasting hapiness/ Five years of hell for nothing/ Trapped inside the minds of failures…”. A nagyfeszültségű energialöket határozottan és acélosan indul. Arnold és Devries pontosan adagolt gitárvadságot szór ránk, amelyet Herrick sebészi pontosságú dobolása és a főhóhér, Mark Hunter megalkuvást nem ismerő torokhangja bélel ki szépen. Ha az előző lemez kissé „klausztrofób” volt, itt azonnal világos, hogy a srácok epikusabb megoldásokat választottak, és olyan dalokat írtak, amelyeket nagyon könnyen és természetesen megjegyzel. Ezt bizonyítja a hallgatás fenomenális folytatása is. A ‘Pleasure In Pain’ csökkenthetetlen határozottsággal és sebességgel bizonyítja, hogy a Chimaira kínálata ezalatt csak bővült, és nincs többé semmiféle alkotói válság – inkább teljes virágzásban vannak. A ‘Worthless’ hardcore-os, metalcore-os módon zúdítja ránk az ellenállást, a lázadást, és agresszíven leszámol minden megvetésre méltó dologgal, a konkrét személyektől az intézményekig. A ‘Six’ kicsit lassít a robogáson, és kiegyensúlyozza a lemezt. Epikus és csodálatos. A halál és a pusztítás démoni vonzereje, amely nincs meghatározva sem pozitívnak, sem negatívnak. A borotvaélesen induló első rész után ismét a horizontok fölé emelkedünk, ahová Arnold függőséget okozó, édeskés gitárja húz fel minket. Csak azért, hogy Hunter – miután megpillantottuk a napot – végleg elintézzen minket, és a záró ismétlődő riff lassan elhaljon. Jóval konkrétabban lángol fel a társadalomkritikus ‘No Reason To Live’ brutális diskurzusa egy szinte mexikói felvezetés után. Függőség, nyomor, széthullás az egyik oldalon, a gazdagság körvonalai pedig valahol messze, a nyomor túlpartján. A ‘Killing The Beast’ célzás, felhívás arra, hogyan szedd össze magad, és ne rothadj bele az apátiába. Felhívás forradalomra, lázadásra és leszámolásra. A remény felhívása, amely ezúttal az erőszak pokoli színeibe van burkolva. A kötelék pedig acélos. A közvetítő kapocs ember és a körülötte lévő világ között a függőség. A ‘The Flame’ motívumául egy sorozatnemi erőszaktevő és gyilkos teljes perverzióját veszi. Ezzel párhuzamosan bontakozik ki egy rejtett sors története, amelynek nincs reménye, csapdába esett, a végső úti cél pedig már ki van választva és meghatározva. Ember embernek istene. Ember embernek hóhéra. Bekebelezés, őrület és túl késői bűnbánat… Az ‘End It All’ ezzel szemben a zeneipar és a zenészlét történetének folytatása. Arról a lelkiállapotról, amelyben a Chimaira is eltűnt az újabb feltámadása előtt. Hunter világosan és szájbarágás nélkül írja le rabszolgatartó viszonyát a művész és az üzlet követelményei között: „Another show another state another country / It’s always been the same/ Commanding troops just like a general / Leading the warriors in the battle / Pathetic isn’t it / After all these years still not content…”. A ‘Black Heart’ az embertelenné válástól és a természetes állapotba, a boldogságba való visszatérés vágyától kiált. Szinte hiába, elveszett reménnyel. A megoldást kereshetjük a saját eltompulásunkhoz és önpusztításunkhoz vezető rövidítésekben is, erről szól összefüggően a ‘Needle’, Hunter üresség-, elidegenedés- és fokozatos elapadás-diktátuma, amely egyszer csak félbeszakad. A feketeséget szépen kiegészíti és lezárja a pompás befejezés viharos pesszimizmusa – az ‘Empire’. Mintha egy tökös Dimmu Borgirt hallanál. Hamarosan a pompa száguldó szörnyeteggé alakul, amely a melodikus death metal mellett egy csipetnyi régi thrash metalt is lehel. Leesnek a függönyök. A régi világok elpusztultak, és az embertelenné válás még soha, vagy legalábbis jó ideje nem szólt ilyen édesen és brutálisan közvetlenül. A régi hamvaiból pedig csak még fenségesebb kép bontakozhat ki a távoli jövőről.
A Resurrection végighallgatása után az erő, a vitalitás és a nagyon lassan elszivárgó energia érzése marad meg, ezért hallgatás közben melegen ajánlom, hogy ne fogyassz mellé koffeint. Az idei metalkínálatban ez kétségtelenül az egyik első gyönyörű gyöngyszem, amely a legigényesebb, legfinomabb metalízlést is kielégíti. És az év még csak most kezdődött. Képzeld el, milyen lesz az évjárat az év vége felé… A válogatósak is megkaphatják a magukét a clevelandi fenomén, a Chimaira nagy oktánszámú lemezén. Véleményem: minden várakozást felülmúl, végre megint egy kis hamisítatlan, színlelés nélküli metal. A Richter-skálán, ha a hangfalak hangerejét egytől tízig mérnénk, a srácok a koncepcionális teljességükért és a minőségi zenéjükért legalább egy tisztességes tizenegyest megérdemelnek!
Felállás
Rob Arnold – szólógitár
Matt Devries – ritmusgitár
Andy Herrick – dob
Mark Hunter – ének
Jim Lamarca – basszusgitár
Chris Spicuzza – billentyűk, ének
Producer
Jason Suecof
Számlista
1. Resurrection
2. Pleasure In Pain
3. Worthless
4. Six
5. No Reason To Live
6. Killing The Beast
7. The Flame
8. End It All
9. Black Heart
10. Needle
11. Empire
AZ ALBUM HOSSZA: 51:43
