Szerző: Urban Bolta
Helyszín: Max Klub / Velenje / Szlovénia
A koncert dátuma: 2013. 12. 25.
Látogatók száma: 340
Jegyár: 7€
Minden jó dolognak egyszer vége szakad, még akkor is, ha a rock’n’rollról beszélünk, amelyet általában nem osztunk evilágra és túlvilágra, hiszen az egész univerzum a játszótere. A rock’n’roll persze (még) nem érte meg a végét, de pályafutását befejezte az egyik legőszintébb hirdetője a Karavankáktól délre és a Kolpától északra: a velenjei trubadúrok, a Res Nullius.
A közel negyedszázados karrierjük alatt sosem dagonyáztak az aranyban, és a csillagokat sem kapkodták, csak a zenei kifejezésről alkotott ősi elképzelésüket követték. Épp ezért a novemberi hír, hogy a hazai klubkörút után búcsút intenek, még nagyobbat ütött. Hogy mi áll a hirtelen döntés hátterében, azt csak maga a zenekar tudja. Az okokat két nappal ezelőtti írásában a Dnevnik újságírója, Gregor Bauman sem kereste, és ezt így indokolta: „Inkább visszafogtam magam, mert nem akartam, hogy a mítoszból tény legyen. Mindannyian jobban szeretjük ugyanis a magányos, üldözött, erkölcsi kódexszel élő revolverhősök legendáit, akik értik a dolgukat, és akiket megbabonáz a megátkozott név.” A Res Nullius csillaga Ljubljanában, Dolenjske Topliceben és Koperben négy odüsszeiát követően még egyszer, utoljára felragyogott karácsony estéjén, és hol máshol, mint a hazai pályán, Velenjében.
Hogy milyen vékony lehet a határ evilág és túlvilág között, azt mi, a zenekar négy rajongója a saját bőrünkön tapasztaltuk meg, miután Szlovénia közepéről útra keltünk a Šaleška dolinába. A sokkal híresebb Rdeča dvorana épületében működő Klub Maxnál este nyolc előtt pár perccel vettük meg az utolsó négy jegyet. Szó szerint az utolsó négyet. Azt ígérték, hogy elővétel nem lesz, a sajtót sem akkreditálják, és a jegyeket este nyolckor kezdik árulni. A szervezők ugyan nem tartották be a szavukat, mi mégis hajszálnyi híján beküzdöttük magunkat a klubba, ahol már minden készen állt a helyi színtér kedvenceinek utolsó koncertvégrendelkezésére.
Fél tizenegykor a klub már dugig volt az izzadt testek tömegével: itt voltak a régebbi generáció tagjai, akik a legelső lépései óta követik a zenekart, és azok is, akik két évtizeddel fiatalabbak, és épp csak ismerkedni kezdtek a rockos stratoszférával. Felsorakozott a színpadon Janez Marin dobos, Boštjan Časl basszusgitáros, Boštjan Senegačnik gitáros, és utolsóként a frontember, Zoran Benčič, majd a Zadnji ples című számmal belevágtak a negyedszázados pálya utolsó körébe. Az est központi alakja természetesen a karizmatikus Zoki volt, aki minimalista, egyéni iskolájával még tovább erősítette a zenekar szövegvilágát, és kicsikarta belőle az első hallásra bonyolultnak tűnő mondanivaló minden titkát. Zoki valaha arról volt híres, hogy hajlamos túl mélyen a pohárba nézni, és ízléstelen kiszólásaival rontott a koncertek hangulatán. Mivel ezúttal a zenekar utolsó útjáról volt szó, tartottam tőle, hogy megint előkerül a régi szokása, de szerencsére nem így történt! A kvartett egymás után sorolta a számokat, és a zenekar működésének nagyjából az utolsó tizenöt évét átfutó expresszúton a közönségnek egy másodpercnyi pihenőt sem hagyott. Bár a zenekar a két főszereplővel az élen kitartott a „kevesebb több” jelmondat mellett, látszólag laza tempóban nyűtte a hangszereket, és szemvillogó összekacsintások nélkül játszott, a zsúfolásig tele klub vidáman az tenyeréből evett. A zenekar tartása tehát az utolsó napján is egyenes maradt!
Zenei nyelvük az évek során ugyanolyan nyers maradt, és minden új albummal csak tovább formálta azt az identitást, amelyet a Res Nullius az első lemezzel határozott meg, még 1993-ban. A koncert középső részét a legutóbbi albumuk, a „Prekletih bazar” dalainak szentelték. A V vagonu raztrganih duš, a Plešem s krvavimi podplati vagy a Prekletih bazar a látszólag összeegyeztethetetlen érzékenység, depresszió és szerelem intelligens keverékével ugyanolyan közvetlenül találtak el, mint a velenjei munkásközönség évek óta ünnepelt himnuszai, a Rojen leta ’72, a Revolver ljubezni vagy a Nekje v Sloveniji. A koncert egyik hangulati csúcspontja természetesen a táncolható Dečko v belem volt, amelyben benne van a négyes lényege: padlógázas rock’n’roll és adrenalinos ugrás a szám záró részében. Az másfél órás búcsút a szokásos ráadás fűszerezte, mielőtt a Res Nullius végleg eltűnt a színpadokról. Ováció nélkül, hátrapillantás nélkül, felhajtás nélkül. Vagyis a maguk stílusában.
Zoran Benčič, Boštjan Senegačnik, Boštjan Časl és Janez Marin (és minden egykori tag), köszönjük a történetet, amely nélkül a szlovén zenei élet kétségkívül szegényebb lenne.
Mivel a koncertre nem kaptunk akkreditációt, a beszámolót a hónap elején, a ljubljanai Orto barban tartott fellépésükről készült fotók illusztrálják (a beszámoló ITT olvasható).
Képgaléria
