Előadó: Thin Lizzy
Kiadó: Vertigo Records
Megjelenés: 1981
A Renegade valószínűleg a legegydimenziósabb, leginkább monolitikus alkotás az összes Thin Lizzy-album közül. A nehézkes személyi átrendeződések után, amelyek szédítő kísérletekhez vezettek a zenekaron belüli normalitás látszatának fenntartására, és amelyeket olyan szívélyesen követett a Chinatown sötétbe ugrása, a Thin Lizzy a Renegade-del „minden erejét” az erősen megtépázott imázs kozmetikázására fordítja. Afféle zsírleszívás ez, amely a mostanra már heavy metal-sagává terebélyesedő történet folytatásával jár együtt, ám a nagy remények ellenére sajnos csak még egy lépést jelent a zenekar elkerülhetetlen hanyatlása felé.
A Renegade minden nehézség ellenére számos szívesen fogadott újdonságot hoz a Thin Lizzy alkotói folyamataiba, amelyek hangzásban afféle szükségmegoldásként segítettek az új Lizzy-imázs felturbózásában. Ennek kellett volna kompenzálnia az egyre keményebb irányzatok könyörtelenségét. Nyitott karokkal fogadhatjuk elsősorban a súlyosan metálos Angel Of Death-et, az Emerald és a The Pressure Will Blow stílusában a konfliktusos történelmi helyzetek fantáziadús megverselésének afféle folytatását, valamint a helyzethez illő személyes vallomást, a Hollywood (Down On Your Luck)-ot. Ezek a dalok a tömör gitárvágtára összpontosítva ugyan hiányt szenvednek a felismerhető Thin Lizzy-elemekből, de vitán felül ők foglalják el a Renegade éllovas pozícióit. A borotvaélesen kemény favoritok társaságától nem fél a egyébként félénk It’s Getting Dangerous sem: a szűk körű nagyágyúk közé tartozó, átlagon felüli, egyszerű felépítésű szerzemény, tele fülbemászó dallamokkal, amely nosztalgiával veszi górcső alá a rég elmúlt napokat.
A Gorham–White páros láthatóan profitált a múltban elkövetett hibák tanulmányozásából, amelyek a Chinatown-csőd után már többé-kevésbé csak halvány emlékként élnek. Az üdvözlendő merészség, amellyel keményebb fogásokhoz nyúlnak, és amelyet még konkrétabb produkció nemesít, egyenesen felszabadító. A páros végre kompaktan működik, bár a kapcsolatukban nehéz bármiféle szikrát felfedezni, amely akárcsak minimálisan is utalna a régi Lizzy-gitáros egók összecsapásaira. Az egészséges egymás közötti kommunikáció hiányát erőltetetten épp a címadó dal leplezi, egy amúgy átlag feletti, melankolikus saga egy kitaszítottról, amelyben aligha ismeritek fel nem hamar Phil Lynott körvonalait. A Renegade az egyik utolsó diadala a szikrázó költészet és Phil hangjának nemessége párosításának.
Az album felszíni idilljét különleges lelkesedéssel rontó zavaros pillanatokból a fent említett felvillanások ellenére sincs hiány. Ilyen a Leave This Town, ez a hancúrozó darab, amely eredetiség híján a ZZ Top-féle boogie woogie-utánzásban keres vigaszt. Bátor, de nem meggyőző. Hasonlóan nevetségesen hat a „loco” macsóság értelmetlen kacérkodása, amely a Mexican Blood nevet viseli. Az ötletek között kétes eredetű, eltévedt keresgélés a Fats-ban tör ki végleg, amellyel a Thin Lizzy öntudatlanul veszedelmesen közel lépked saját kifejezésmódjának krónikus kifulladásához. Ez utóbbi az album egyszerű kompaktságával, az új Thin Lizzy-felállás fő ütőkártyájával együtt a Renegade-en sajnos már csak a hajdani dicsőség halvány körvonalait mutatja.
Felállás
Philip Lynott: ének, basszusgitár
Scott Gorham: gitár
Snowy White: gitár
Brian Downey: dob
Produkció
Thin Lizzy/Chris Tsangarides
Dallista
1.Angel of Death
2.Renegade
3.Pressure Will Blow
4.Leave This Town
5.Hollywood (Down on Your Luck)
6.No One Told Him
7.Fats
8.Mexican Blood
9.It’s Getting Dangerous
Az album játékideje: 41.57
