Relentless Recurrence
Előadó: Chthonic
Kiadó: SPV Records
Megjelenés: 2002
(újrakiadás az európai piacra – 2007. június)
Tajvan! A függetlenségi harcok véres története, amely valójában az emberiség minden globális civilizációjának hű kísérője volt időtlen idők óta. Az elfojtott, elnyomott harag felszínre tör, és megszületnek a Chthonic! A földi! Felébrednek az alvilág erői, a gonosz szellemek, a jó és gonosz istenek, és mindazok a lények, amelyek egy fantáziavilág normális működéséhez kellenek – ez a világ pedig derék őseink számára maga volt az élet.
Miután a zenekar aktuális stúdióalbuma, a „Seediq Bale” (2006) kitűnő fogadtatásra talált az Egyesült Államokban és Európában is, rengeteg kiváló kritikát hozott, és az egész bolygó zenei térképén ismertebbé tette a bandát, a német SPV kiadóban elég érdeklődés ébredt ahhoz, hogy újra kiadják a zenekar harmadik stúdióalbumát, a „Relentless Recurrence”-t. Nyugat-európai piacra. A lemez eredetileg 2002-ben jelent meg, két változatban vették fel: az egyikben Freddy Lin mandarin nyelven üvölt, a másikban – természetesen – angolul. Az újrakiadás kínosan vonzó, giccses kartondobozba öltözött, aminek nehéz ellenállni.
Térjünk a zenére. A „Relentless Recurrence” érdekes különc, már pusztán azért is, mert Ázsiából érkezik! Összehozza a keleti etnikus zenei hagyomány gyökereit (gongok, háttér-vokálharmóniák, és főleg az er-hu nevű kéthúros hegedű bevonása) a közismert skandináv morbiditás elemeivel, olyan keveréket alkotva, amely elég figyelmet kelt ahhoz, hogy az ember ne tudja figyelmen kívül hagyni, ha szembekerül a hangjaival. Ez a Chthonic felismerhetőségének kulcsa, még ha a riffek felépítésében, a dallamkeresésben és a hangulatteremtésben a Cradle Of Filthre és a Dimmu Borgirra emlékeztetnek is – bár black metalos „valóságuk” fényévekre van a két említett zenekar legjobb időszakaitól. A nagy dallamok adják az alapot, amelyre a Chthonic épít. A klasszikus metalriffek a black metal-hasonlóságok keresésében leginkább a korai Cradle Of Filthre hasonlítanak. A szintetizátorok hullámzásával együtt – amelyek a lemez nagy részében vonósokat imitálnak, és merész produkciós függönyt húznak az album elé, amely összetartja a riffeket, és drámát, fájdalmat, szenvedést és mérhetetlen szomorúságot visz bele – viszont a Dimmu Borgirhoz kerülnek közel, mégpedig ahhoz a Dimmu Borgirhoz, amelyik élete legrosszabb napján kelt fel. Ami a tomboló dühöt, az epikus bombasztot, a csapdába ejtett diadalmasságot és a tragédia megteremtését illeti, az album tehetetlen kis fióka, ha a Dimmu Borgir legjobb munkái mellé próbáljuk állítani. Ettől függetlenül a Chthonic nagy zeneszerzői és áttörési potenciált mutat, főleg az említett, őshonos zenei hagyományra támaszkodás miatt, amely közös zenei nevezőn is felismerhetővé teszi őket a nagyvilágban – még ha a banda hozzáállása helyenként nem is titkolja naivitását és hevességét.
Az ének magasan sikoltozó, némi futó hasonlóság adódik a Bal-Sagoth rikoltozásával, de tényleg csak futó. Az albumon az extrém ének ellensúlyaként Doris basszusgitáros „back” vokáljai szövődnek be, amelyek meggyőzően jéghideg, gótikus fuvallatot hoznak, és szándékos disszonanciát követnek (gyakran kétségbeesett, gyászoló elbeszélések formájában), ami tovább tágítja a Chthonic hangzásának színpalettáját; fűszerként pedig a általános extrém ordítozáshoz csipetnyi „growl” csatlakozik. Érdekes, hogy a gitár – bár az alapriffek fölötti pokoli csipkedéssel jelzi, mekkora tudás birtokában van – többnyire kerüli a szólózást, hiszen a Chthonic előnyben részesíti a black metal hangulat bombasztikusságát. Másfelől viszont főleg a dobok kihasználatlansága szembetűnő. A dobolásból hiányzik a kívánt gonoszság (a szokásos blast beatek csak „nyomokban” találhatók a lemezen). Így érdekes módon a metalriffek az ritmikai alappal együtt a lemezt pillanatokra a klasszikus heavy metal, sőt power metal sztenderdek felé viszik.
A „Relentless Recurrence” a kínai és a tajvani istenek háborújának koncepciójára épül. A Chthonic ehhez az albumhoz azt a híres történetet használta fel, amelyet Tajvanon minden gyerek ismer (már a bölcsőben). A hanok gőgjéről és romlottságáról szól, akiknek megtiltották, hogy a szigetre lépjenek, mert csalásairól, szélhámosságairól és egyéb piszkos ügyeiről voltak híresek – főleg a gyengébbik nemet vették célba, a söpredék ugyanis erőszakhoz, nemi erőszakhoz folyamodott. Ez történt a koncepciótörténet főhősnőjével, Natao-Jival is, aki ezért megszeplősítve öngyilkos lesz azzal a céllal, hogy istenségként reinkarnálódjon, visszatérjen a Földre, és bosszút álljon. A lemezen persze egy szempillantás alatt a kiontott vér medencéjében találjuk magunkat, amely mennyiségében egy egész özönvízhez elég lenne. A lány bosszúja természetesen sikeres. A hagyományos tajvani elbeszélés itt véget ér, az album koncepciója azonban nem: a lemez tizedik (egyben záró) száma, amely a kilencedikben „rejtőzik”, örök szenvedésre ítéli Natao-Jit, hiszen újra és újra át kell élnie a teljes személyes katasztrófát. A black metalosok már csak ilyenek: szeretik a kiútnélküli feketeségbe burkolt tragédiát, az emberiség legsötétebb napjának ítélőszéki óráján élő lényeket!
A Chthonic a „Relentless Recurrence”-szel ismét bizonyította, mekkora potenciált hordoz a zenei gondolkodása. A zenekar rendkívül gördülékenyen tudja felépíteni a szerzeményeit, az album technikai szempontból (a dobok kihasználatlansága ellenére) kielégítő dinamikát hordoz, hiszen a „Relentless Recurrence” motívumok tekintetében igen sokszínű lemez, amely végig izgalomban tart, és nem unalmas. Hangulat terén azonban a zenekar hangzásában még nagy lyukak tátongnak, amelyeket a banda érett módon be tud tömni, és már a következő albummal magasabb szintre emelheti. A Chthonic 2006 novemberében kiadta az észak-amerikai és az európai piacra az új albumot, a „Seediq Bal”-t, de az már egy másik történet.
Felállás
Freddy – ének, er-hu
Jesse – gitár
Doris – basszusgitár, kísérővokál
Vivien – szintetizátor, zongora
A-Jay – dob
Produkció
Chthonic
Számlista
1. Nemesis
2. Onset Of Tragedy
3. Obituary Tuning
4. Grievance Acheron Poem
5. Revert To Mortal Territory
6. Funest Demon Born
7. Vengeance Arise
8. Slaughter In Tri-Territory
9. Grab the Soul To Hell
10. Relentless Recurrence (hidden track)
Az album hossza: 56.52