Kiadó: AFM Records
Megjelenés dátuma: 2020. 8. 28.
Produkció: Redemption
Az album hossza: 96.04 perc
Stílus: Progressive Metal
Értékelés: 9.0/10
Ha rajongsz a haragosan megtüskézett, amerikai recept szerint faragott progresszív metalért, akkor a Redemption nevét nagyon jól ismered. Ilyen bandákat ugyanis manapság már nem gyártanak. Két éve jelent meg a hetedik stúdióalbumuk, a „Long Night’s Journey Into Day”, az első az új énekessel, Tom Englunddal, aki egyébként a svéd progresszív metal-erődítmény, az Evergrey főnöke. Englund Ray Alder helyére érkezett, aki 2004 óta töltötte be ezt a szerepet a Redemptionben, a Fates Warninggal kapcsolatos tevékenységének felerősödése miatt azonban végleg távoznia kellett.
A Redemptiont idén ismét meghívták az amerikai atlantai ProgPower fesztiválra, hiszen az első hivatalos koncertdokumentumuk, a „Frozen In The Moment” (2009) is erről a fesztiválról származik, vagyis náluk már vendégeskedtek. Most viszont lényeges különbség volt, hogy 2018. 9. 7-én ők lettek a fesztivál főzenekara. Ami a „Long Night’s Journey Into Day” albumot illeti – amely mellesleg kiváló új lemez, teli friss ötletekkel és kiváló megoldásokkal, Englund pedig zseniális énekesi megoldásnak bizonyult rajta –, a zenekar természetesen hangsúlyosabban mutatta be a koncertrepertoár számai között. Az album ugyanis jó egy hónappal az atlantai fellépés előtt jelent meg, és még „nagyon forró” volt. A banda az énekescserével egy időben először 2011 óta ismét a soraiba illesztette a billentyűs Vikram Shankart is, akit Englund ajánlott a Redemption főnökének és gitárosának, Nick Van Dykének. Így a banda ismét szextetté nőtt, bár fizikailag kvintettről van szó. Számolni kell azzal is, hogy a Redemption tagjai között továbbra is ott van Bernie Versailles gitáros, aki 2014 óta aneurizma (vérzés az agy egy részében) miatt nem tud velük fellépni. A neves gitáros, aki Szlovéniában kétszer is játszott a kultikus amerikai speed metal csapattal, az Agent Steellel (K4 – 2000. 1. 30., Orto bar – 2005. 4. 5.), nagy valószínűséggel soha többé nem is lesz képes színpadra állni. Ám ez a zenekar tiszteletének jele, hiszen megtartják neki a díszhelyet a felállásban.
Térjünk a lényegre. A Redemption egyszerűen szólva remek zenekar. Minden tekintetben. Mind a hét megjelent albumból álló életműve, mind a színpadi fellépésekre átvitt perfekcionizmusa alapján. Semmi nem csúszhat el. A játék és az előadás fantasztikus. Figyelembe kell venni, hogy a Redemption nem tipikus progresszív metal-formáció, hanem afféle metálosan konkrétan felborzolt „ereklye”, amely a nyelvezetét az amerikai speed és heavy metal ó iskolájának vívmányaira építi, ezért a zenekar minimum kötelezően tetszeni fog minden Fates Warning-rajongónak. Ugyanakkor ezt a régi amerikai metalos hozzáállást technikailag fel is turbózzák, és olyan pillanatokat visznek a zenéjükbe, amelyek a Dream Theater megközelítésével vethetők össze. Igen. A Redemption mindenben összetett jelenség. Csiszolt, extrém gyors, precíz, csiszoló és élesre fent dolog. Vagyis olyan metal, amely egyúttal nagyon sötét is lehet, és végzetesen hat. Virágültetgetés és cukrosan émelygős patetikus kitörések nélkül. Englund hangja kiváló teremtője lehet a melankóliának és a szorongásnak, amellyel az Evergrey zenéje át van itatva, és a Redemptionnél egy ilyen, kifejezetten drámai közegben a hangja nem is találhatna jobb helyet magának.
Ezt a koncertdokumentumot néhány meglepetés is kíséri. Vendégszereplések. Ebből a szempontból a legizgalmasabb pillanat a Megadeth egykori gitárosa, Chris Poland színpadra lépése, aki az Indulge in Color című számnál csatlakozik, a banda pedig tovább örvendezteti a közönséget, amikor Poland a színpadon marad, és a zenekar vele közösen rögtön az Indulge in Color után a Megadeth-klasszikust, a Peace Sells… But Who’s Buying?-t is előadja. Poland így 1987 óta először játszotta el színpadon ezt a klasszikust. A Threads című számban vokális duettre Ray Alder ugrik fel a színpadra, ami bizonyos értelemben a Redemptiontől való búcsúját jelképezi. Ugyanez a szám egy másik előadásban bónuszként a második CD-re is felkerült. Ott a szerepek megfordulnak, és Englund ugrik fel vendégként a színpadra abban az időben, amikor Alder még a Redemption frontembere volt. A második CD végére második bónuszként egy másik verzió is került az Indulge in Colourból, amelyben a DGM olasz gitárvirtuóza, Simone Mularoni vendégeskedik, aki a Redemptionnel az akkori közös turnén volt az album támogatására.
Az „Alive In Color” kiváló új koncertdokumentum ettől a Los Angeles-i progresszív metal-nagyságtól. Úgy tűnik, a banda az új kiadó, az AFM Records szárnyai alá is átkerült, Englund pedig összehozta Van Dykot a dán producerrel, Jacob Hansennel. Szóval. A dolgok a helyükre kerültek, és ragyogóan álltak össze. Az új koncertdokumentum a zenekar új korszakának tükörképe, amely egy új alkotói fejezet küszöbén áll. Ezt koronázta meg a legutóbbi stúdióalbummal – az első Tom Englunddal (Evergrey) az énekesi poszton –, és ezt erősíti meg ez a kiváló koncertdokumentum is. Egy ilyen tapasztalt, megedződött zenekartól tulajdonképpen mást nem is lehetett várni.
Szerző: Aleš Podbrežnik
Számlista:
DVD/Blu-ray:
01 – Intro / Noonday Devil
02 – The Suffocating Silence
03 – The Echo Chamber
04 – Damaged
05 – Someone Else’s Problem
06 – Little Men
07 – Long Night’s Journey Into Day
08 – Threads (feat. Ray Alder)
09 – Black & White World
10 – Indulge In Color (feat. Chris Poland)
11 – Walls
+ extrák
2-CD:
CD1:
1 Intro / Noonday Devil
2 The Suffocating Silence
3 The Echo Chamber
4 Damaged
5 Someone Else’s Problem
6 Little Men
7 Long Night’s Journey Into Day
CD2:
1 Threads (feat. Ray Alder)
2 Black & White World
3 Indulge In Color (feat. Chris Poland)
4 Peace Sells… But Who’s Buying? (feat. Chris Poland)
5 Walls
6 Threads (feat. Tom Englund)
7 Indulge In Color (feat. Simone Mularoni)
Felállás:
Tom Englund – ének
Nick Van Dyk – gitár
Vikram Shankar – billentyűk
Sean Andrews – basszusgitár
Chris Quirarte – dob
